II. A nyílt politikai antiszemitizmus és formái: Csurka István és pártjától Szabó Albertig
Magyarországon a nyílt politikai antiszemitizmus „nehezen talált magára”. Mivel a létező szocializmus évtizedei alatt – más, a rendszer „határait” feszegető közléssel együtt, az antiszemita beszédet is tiltották, az antiszemiták kódolták üzeneteiket, hogy ne mondhassák rájuk azt, hogy azok, amik. A politikai antiszemitizmus legkomolyabb „esélye” Csurka István megjelenésével kezdődik. Politikai antiszemitizmusnak ugyanis azt nevezzük, amikor a zsidóellenes előítélet túllép a közlés adta nyilvánosságon és politikai csoportképző erővel lép fel. Ráadásul olyan erővel, amely egy ország társadalmi és gazdasági problémáit e „kérdés” köré kívánja rendezni. Csurka István (majd pártja), a Magyar Igazság és Élet Pártja ilyen politikai mozgalmat képviselt. Csurka világképében a hagyományos antiszemitizmus fő állításai a térfoglaló, a megrontó és az „összetartó” zsidóságról sajátosan fonódnak össze. Lapjában és később pártja rendezvényein ezeket az eszméket olvasztotta össze és próbálta felhasználni a rendszerváltás kárvallottjainak megnyerése érdekében. Bár Csurka István majdnem minden érve a hagyományos antiszemita tételekből épül fel, tárgyalása azért érdemel külön figyelmet, mert nála ezek az „eszmék” politikai erővé váltak.
A másik ilyen társaság Györkös István, Ekrem Kemál György és Szabó Albert és köre. Közülük Szabó Albert tudta a leghatékonyabban megszervezni mozgalmát. Az Ausztráliából hazatért, egykori vasesztergályos ideológiai elképzeléseinek “conditio sine qua non”-ja a nyílt zsidó- és idegenellenesség volt. Céljai propagálására pártot szervezett, mely perei és a nyilvánosság hatására változtatta nevét és arculatát. De Szabó programja és politikai nyelvezete sokkal primitívebb, mint Csurkáé. Csurka világmagyarázata, bár az összesküvés-elmélet ihlette, valóságelemeket is tartalmaz és reális társadalmi folyamatokra is reflektál, míg a Szabó Albert-féle „eszme“ egyszerűen a nyilas ideológia teljesen korszerűtlen felújítása.
A / Csurka István és köre: Út a margóra
Aa/ A kezdetek
Csurka Istvánnak, a jeles drámaírónak a nézetei elég korán a viták kereszttüzébe kerültek. Csurka, aki a Magyar Demokrata Fórum Magyar Fórum című lapját vezette, sokszor kelt ki élesen antikommunista retorikával a régi rendszer hívei ellen. A rádióban a Vasárnapi Újság című műsorban tette közzé jegyzeteit.
A Vasárnapi Újság 1990. január 14-i adásában “Veszélyes...” címmel olvasta fel jegyzetét. 45 Csurka nyíltan támadta a volt elitet, a „bolsevistákat“, a tévéseket, a „népnyúzó pénzügyi lobbit” . 46 De beszélt nép-nemzeti gerincű magyarokról, akiket „rágalmak özönével tönkre lehet tenni” , majd kijelentette: „...amíg a megkülönböztetés elve a klikkhez, szektához tartozás, amíg ami népi, az eleve gyanús, amíg egy törpe kisebbség el tudja fogadtatni az egész társadalommal, hogy csak az ő igazsága az igazság, és minden, ami az ő körén kívülről jön elvetendő, és amíg ez a nagy országnak mutatott – most radikálisan liberálisnak mondott – irányvonal ugyanazokból a marxista-lukácsista baloldali gyökerekből táplálkozik, mint a Kádár-Aczél korszakban, addig nincs kilátás arra, hogy a magyarság nagy népi tömegei jól érezzék magukat a saját hazájukban” . 47
A jegyzet felolvasása miatt Győrffy Miklós lemondott a Vasárnapi Újság műsorvezetéséről, mert szélsőségesnek, demagógnak és az „aljas indulatok felkeltésére alkalmas nézetek“ kifejeződésének tartotta. 48
A Magyar Demokrata Fórum Elnöksége közölte, hogy azért nem óhajt állást foglalni az ügyben, mert Csurka István saját nyilatkozatot akar tenni ezügyben „...tekintettel arra, hogy a szóban forgó jegyzet írói munkásságának képezi részét” . 49
A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület Elnöksége az 1990. január 19-i Magyar Nemzet-ben „néhány kérdést“ intézett Csurkához. 50 A levél meglehetősen pontosan és korrekten fogalmazta meg a jegyzet nyomán keletkezett légkört: “...Hangvétele, utalásai döbbenetet és félelmet váltottak ki a magyar zsidóság széles rétegeiben, hiszen a közismerten nagyon pontosan fogalmazni tudó drámaíró egy mindörökre meghaladottnak vélt kor vádjait és szóhasználatát idézte fel...” 51 Többek között föltették neki azt a kérdést, hogy kik azok a „Kun Bélák“, ki a „törpe kisebbség” , aki az akaratát rá akarja erőltetni a többiekre. Csurka István válaszlevéllel és nyilatkozattal felelt. 52 Nyilatkozatában kijelentette: „...soha fajt, felekezetet, bőrszint vagy nemzetiségi hovatartozás miatt embert és embercsoportot nem sértettem: a huszadik századi Európa szégyenének tartom, mi a zsidósággal történt a második világháború előtt és alatt...” 53 A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület Elnökségé hez írott válaszában megköszönte a nyíltságot és leszögezte, hogy nem hiszi, hogy a túlságos érzékenység adta volna szájra a történteket, hiszen akik mögött annyi megaláztatás van, soha nem lehetnek eléggé érzékenyek. Azt is kifejtette, hogy az “ő” „fennálló hatalom“ elleni harca is hozzájárult ahhoz, hogy van MAZsIKE.
Majd egy váratlan, megrökönyödést keltő fordulattal azt tanácsolta a MAZSIKE Elnökségének, hogy kezdeményezzék Kun Béláról és néhány társáról elnevezett utcák nevének eltávolítását. 54 Az igazi védelem – Csurka szerint – a „félelmektől való közös megszabadulás”.
A Csurka-jegyzetből azonban Csurka-ügy lett. Újságírók és magánszemélyek tucatjai szólították fel az MDF-et (és többen az Írószövetséget), hogy határolja el magát Csurkától. 55 A Raoul Wallenberg Egyesület Ügyvivői Testülete szerint Csurka olyan frazeológiát használ, mely alkalmas a gyűlölet felkeltésére. 56 „Írásának szemlélete azért veszélyes – írják - “mert diszkriminatív megbélyegzéseivel a kollektív felelősség és a bűnbakkeresés gyakorlatának ad polgárjogot”. Szerintük az antiszemitizmus zsidóságképéhez a pénz és az internacionalista, gyökértelen értelmiségi képe kapcsolódik, és ehhez kapcsolja hozzá Csurka a hatalmat. 57
1990. január 29-én az MDF nyilatkozatban határolta el magát mindennemű antiszemitizmustól, de az azzal való alaptalan rágalmazástól is. Ezt a határozatot idézte Szabad György, az MDF Országos Elnökségének a tagja s kijelentette: „Nagyon jó lenne, ha legalább azok, akik őszintén tulajdonítanak fontosságot az antiszemitizmus elleni küzdelemnek, nem mellőznék az előítéletekkel ténylegesen szembeszállók megnyilatkozásait”. 58
1990 márciusában a Magyar Fórum -ban megjelent az Apák és fiúk című írás. 59 A választási kampány hevében keletkezett cikk a Demokrata Fórum fő riválisát, a Szabad Demokraták Szövetségét próbálta meg lejáratni azzal, hogy az alapítók származását, illetve politikai múltját vette górcső alá. Az eredetileg pusztán politikai kampányfogást nem mentette az, hogy a szabad demokrata ellenfél is több – nem éppen finom – váddal illette az MDF-et. Mégis, az, hogy például az egyik politikusnak azt rótták fel, hogy szülei az „izraeli kommunista párt alapítói“ közé tartoztak, míg a másik, feltűnően németes hangzású név viselőjének, hogy „19-es népbiztos utóda” – ráadásul többségében zsidó származású embereket választottak ki –, a származást és a politikai hovatartozás közé egyenlőjelet tettek, így a választópolgárokkal azt akarták elhitetni, hogy a már csak származásilag is „idegen érdekeket“ képviselő emberek akarnak a magyarság bizalmába férkőzni, és ezek az emberek nem vezethetik az országot, nem nyerhetnek a választásokon. 60
Bár Csurka részt vett a Dohány-utcai zsinagóga emlékkertjében, július 8-án zajló Holocaust-megemlékezésen, neve egyre inkább összefonódott az antiszemitizmussal. Amikor 1990 szeptemberében szóba került, hogy Izraelbe látogat, az ottani “magyarajkú” szervezetek, a Hitachdut Ole Hungarija és a Chug Joce Hungarija - állítólag - tiltakozott ellene. 61 Az izraeli kormány pedig – a közép-európai antiszemitizmust vizsgáló kormányülésén – foglalkozott a Csurka-üggyel is. Meir Cohen budapesti izraeli konzul szerint – viszont – ha Csurka kérne, kapna izraeli vízumot. 62
Csurka István sajátos olvasatban tárgyalta izraeli meghívása ügyét. 63 Szerinte az egész meghívás-ügy az MTI 1990 szeptember 24.-i – Benedek Páltól származó – tel-avivi jelentésére alapozta az egész ügyet. Csurka elgondolkodott a magyar zsidók Benedek szövegéből kitetsző „homályos” hovatartozásán, majd az MTI-s újságírókra reagálva megjegyezte : “...Ezek az elvtársak most sorra beadják pályázatukat az MTI vezérigazgatói posztjára, de közben aknamunkát folytatnak az ellen a Kormány ellen, amelyikkel ki akarják neveztetni magukat...Mindig van egy olyan csoport, amelyik külföldre hivatkozással, ott való elitéltetéssel akart kiszorítani magyarokat a magyar közéletből. Régen Moszkva volt a legfölsőbb magyar fórum. Most a volt bolsik új Kremleket keresnek...” 64
Bár Csurkának minden bizonnyal igaza lehetett abban, ahogy az újságok információkat tálaltak tényként, de ez a sajtó lényegével és nem az ellenzék befolyásával magyarázható. Ebből is látszik, hogy világszemléletének antiszemita jellege már itt kezdett megformálódni. Nem véletlen, hogy Csuka volt az, aki leírta, hogy az írásokat sokszor belpolitikai megrendelésre készítik el, és megkérdezte, hogy hogy lehet a magyar állam pénzén, magyar intézmény szolgálatában a magyar országgyűlés egyik tagja ellen, vagyis őellene, „írást” szolgáltatni. A Csurka-szövegben az is olvasható, hogy „...még csak fel sem ötlik egyetlen lapban sem a három közül, hogy esetleg egy hazai magyarnak is lehet valami igazságos érdeke, hogy neki is vannak emberi jogai...“ 65 Bár kijelenti, hogy Izrael Állammal semmilyen baja nincsen, de ennek teljesen ellentmondva, a cikk végén azt írja: „...Benedek úrnak (Benedek Pál, a tel-avivi Új Kelet című magyarnyelvű napilap főszerkesztője-N.A.) pedig talán azt kellene ezek után jelenteni, hogy van-e “magyarországi származású” azok között a fegyveresek között, akik tucatszámra lődösik le a fegyvertelen arab tüntetőket. És ha van, kik befolyásolják őket. Parancsra gyilkolnak vagy indulatból. Gyűlölik netán az arabokat?...” 66 Az írás utolsó soraiban arról számol be, hogy éppen azt hallotta a magyar rádióban, hogy az izraeli kormány nem engedi be az országba az ENSz Biztonsági Tanácsa küldöttségét. Csurka reakciója :“...Emlékszem: Kádár se engedte be őket ötvenhat után. Sok volt a halott az utca kövén... “67 Csurka itt csak a szovjet tábor és a nyugat-európai újbaloldal anticionista vádjait melengette fel, jobboldali köntösben.
Benedek Pál és Yehuda Lahav izraeli magyar származású újságírók a Pesti Hírlap-ban, közvetlenül Csurka cikke után, reagáltak az elmondottakra. 68 Lahav csodálkozott azon, hogy Csurka a múltból miért éppen az Izraellel kapcsolatos elfogultságot tette magáévá.
Slomo Marom, Izrael magyarországi nagykövete pedig kijelentette, hogy – bár – nem akarnak beleszólni a magyar belügyekbe, de: „...Más kérdés, hogy az izraeli magyarok rendkívül érzékenyek, nem a legjobban esnek nekik bizonyos kijelentések, mert sértve érzik magukat...“ 69
Ab/ A kifejlett Csurka
Csurka István nem hagyta abba, sőt jól megfigyelhető volt, hogy nézetei – a hangvétel és a tartalom radikalizálódásával párhuzamosan – kristályosodtak ki, álltak össze rendszerré.
Vasárnap reggel a rádióban, illetve lapja, a Magyar Fórum hasábjain, valamint az ország különböző pontjain tartott előadásain rendszeresen riogatta a közvélemény egy részét. 70 Egyébként a nem túl sok ember által vallott csurkai téziseket csak az tette fontossá, hogy kiötlőjük a legnagyobb magyar kormánypárt alelnöke volt.
Az 1991 júniusában Budapesten tartózkodó Simon Wiesenthal, a bécsi székhelyű Zsidó Dokumentációs Központ vezetője Szálasi és a nyilasok írásaihoz hasonlította Csurka szövegeit. Csurka – a vele készült interjúban – így reagált az elhangzottakra: „...Az író egy kicsit feszeng, ha olyan kollégáról kell nyilatkoznia, akit nem olvasott. Wiesenthal nem feszeng, hanem fenyeget. Milyen jogon? Igaz, Wiesenthal nem író, hiába van könyve, akár több is, hanem náci felkutató. Kérlelhetetlenül felkutatja a zsidókat bántalmazó, ma már igencsak aggastyán nácikat és elítélteti őket. Bárhogy nézem, ez már nemcsak igazságszolgáltatás, hanem bosszú is..., és ez bennem visszatetszést kelt. Hiszen én a keresztyényi megbocsátás szellemében nevelkedtem...” 71
Az 1991. augusztus 25-én, a Vasárnapi Újság -ban kifejtette, hogy míg az SZDSZ-es vezetésű Fővárosi Levéltár a Yad Vasem-nak (jeruzsálemi Holocaust-kutató központ) engedi át a kutatást, a kárpótlási kérésektől teljesen elzárkózik. 72 A Csurka-jegyzetből ügy lett. Augusztus 28-án a Magyar Levéltárosok Egyesülete ügyvezető választmánya és elnöksége nyilatkozatot juttatott el a Népszabadság szerkesztőségébe és elhatárolták magukat a Fővárosi Leváltárban történtektől. 73 Hiányolták azt, hogy a levéltár miért nem hajtja végre a parlament által hozott törvényeket. Leszögezték azt is, hogy „méltatlan dolog az embereket megvárakoztatni”. A Fővárosi Levéltár vezetői és a Fővárosi Kárrendezési Hivatal vezetője – közben – tárgyalásokat folytatott egymással. 74
A Csurka-vádat élesen utasította el sajtótájékoztatóján Demszky Gábor főpolgármester, egyszerűen „rosszhiszemű antiszemita állítás“- ként bélyegezte meg. Mivel a Jad Vasem csak jelezte kutatási szándékát, „de nem kezdte meg azt...“, a város veze-tője „politikai kútmérgezés“ -nek nevezte a Csurka-vádat és kijelentette, hogy vizsgálják a vele szembeni jogi fellépés lehetőségeit is. 75 Szintén élesen bírálta Csurkát dr. Smuel Krakowski, a Jad Vasem intézet és múzeum levéltárának igazgatója. 76
<< Előző oldal Következő oldal >>
