IV. A történelmi emlékezet és funkciója
A magyarok és a zsidó származású magyarok (vagy magyar zsidók) közti különbözőség a múlt értékelésében is létrejött. A második világháború borzalmait a magyar lakosság nem-zsidó származású többsége és a magyar zsidóság egészen máshogy élte át. 290 A gettóba és a koncentrációs táborokba hajtott zsidók 1945-öt felszabadulásként és nem megszállásként élték át. A magyar lakosság többsége viszont – talán a nyilas korszakot kivéve – a szovjet csapatok bevonulását ugyanúgy megszállásnak érezte, mint a németek 1944. március 19-i bejövetelét. Ezután következett a magyar sztálinizmus időszaka is, melynek során sok zsidó származású vett részt a politikai csúcsvezetésben, ami az antiszemiták durvább és finomabb képviselői számára is „zsidó uralmat“ jelentett. Mivel Magyarország elvesztette a második világháborút, az ország háborús veresége feletti öröm, illetve az iránta érzett aggodalom és fájdalom indikátorként jelezte a társadalom zsidó és nem-zsidó eredetű tagjainak eltérő történelem-értelmezését.
A rendszerváltozás után megindult vitában a Horthy-korszak igenlése vagy tagadása is szimbolikus erővel bírt. Megindult a küzdelem a múlt birtokbavételéért. Az addig jogi és karhatalmi eszközökkel is védett status quo felbomlott. A főleg a jobboldali lapokban megjelenő cikkek azt akarták elérni, hogy tisztázzák Magyarország második világháborús szerepvállalását, valamint hogy a zsidóüldözéseket egy szintre emeljék a kommunisták kegyetlenkedéseivel. A kommunisták kegyetlenkedéseinek a zsidóüldözésekkel való azonosítása sértette a holokauszt túlélőit. A holokauszt örök és kizárólagos történetként való beállítása viszont azokat sérthette, akiknek szintén voltak háborús eredetű fájdalmaik és több évtizedig kellett erről hallgatniuk.
Az elmúlt évszázad eseményei, a világháborúk, a zsidótörvények és a holokauszt alaposan megviselte a magyar társadalmat. A rendszerváltás után, a határok „leomlása“ után több olyan személy tért vissza Magyarországra, akik a múltban nagyon is vitatható szerepet töltöttek be, de akiknek a megítélése egyben azt is jelezte, hogy melyik történelmet fogadják el mérvadónak. S a puszta tények megítélése, illetve felsorolása már csoportidentifikációs szerepet is betöltött: a magukat zsidóként és/vagy szabadelvűként meghatározó publicisták, közírók és antiszemiták vagy legalábbis nem a zsidó történelmi örökség leszármazottai más és más kommunikációs térfelet és más és más „történelmet“ is választottak. Az antiszemiták egy része – a nyugati revizionista történészekhez hasonlóan – újból akarta értékelni a második világháborút, egyesek pedig a holokauszt tagadásáig is eljutottak. Ugyanakkor egyes zsidó „túlérzékenyek“, a zsidó-nem zsidó különbséget érzékelő és ezzel helyenként tisztességtelenül vissza is élő mozgalmakat – így en bloc a népi mozgalmat is – a fasizmus előzményeként értékelték és kísérletet tettek arra, hogy az egész népi mozgalmat en bloc fasisztaként bélyegezzék meg.
A/ A Püski-vita
Az emlékezet, a történelemre történő reflexió más és más magyarázatokat nyújtott. Jó példa erre az 1988-1989-ben lezajlott un. Püski-vita. A vita akkor indult, amikor 1988 októberében a Magyar Hirlap -ban meginterjúvolták az Egyesült Államokból hazatért s a népi irányzathoz tartozó könyvkiadót, Püski Sándort. 291 Püski itt elmondta a II. világháború utáni igazolásának történetét (1945. június 13-án igazolták), s elmesélte, hogy az igazolóbizottság elnöke, a kommunistákat képviselő Cserépfalvi Imre (Püski nagy szakmai riválisa) és a szociáldemokrata Horváth Zoltán akkor „...mindent elkövettek, hogy kitörjék a nyakam...“ 292 Cserépfalvi Imre erre több héttel később – s szintén e lap hasábjain – reagált. 293 Itt azt vetette Püski szemére, hogy 1944 nyarán, a német megszállás alatt Püski negyedszer is megjelentette Bary József-nek, a tiszaeszlári vérvádas per vizsgálóbírójának a „nagy perről“ szóló könyvét. 294 Mellesleg azt is közölte, hogy Püski igazolása érdekében - koalíciós szempontból Révai József emelt szót. „...Erre Püski ma már nyilván nem büszke...“ írta Cserépfalvi. 295 A bomba akkor robbant, amikor Püski viszontválaszában azt állította, hogy Magyarország azért lépett be, majd akart kilépni a háborúból, hogy a magyar zsidóság életét megmentse. 296 Ráadásul azt is állította, hogy az 1944 előtti kormányok a zsidótörvényeket is azért hozták, hogy a „legnagyobb bajt“ , a német beavatkozást elkerüljék, s ezek a törvények „...lényegében nem változtattak a meglévő hatalmi és vagyoni viszonyokon“ . 297
Püskinek ez utóbbi kijelentései óriási vihart kavartak a magyar közéletben. 298 Többen a Hitel című hetilap mögött álló Püskitől való elhatárolódásra szólították fel a lap főszerkesztőjét, Bíró Zoltánt, aki leszögezte, hogy erre nem hajlandó. 299 Majd felszólította az elhatárolódást követelőket, hogy ne romboljanak, ne játszanak háborúsdit.
Közben több történész – így Karsai László is – több cikkben elevenítette fel Püski könyvkiadói múltját. 300 Ezekből kiderült az, hogy Püski 1944-ben úgy jelentette meg negyedszerre is Bary könyvét, hogy azokat a részeket, ahol az ex-vizsgálóbíró elhatárolódott volna az antiszemitáktól, kihagyta. 301 Püski – átlátszó módon – még a Cserépfalvihoz írt válaszában arra hivatkozott, hogy a könyvet Bary Zoltán, Bary József fia állította össze, rendezte sajtó alá, ő csak kinyomtatta.
Püski Sándor a Hitel 6. számában abbeli óhaját fejezte ki, hogy lezárja a vitát s kijelentette: „...Mindazok, akik közelről ismerik az életemet, jól tudják, hogy még személyeket sem tudok gyűlölni, nemhogy népeket, nemzeteket, vallásokat. A sajtóban és magán-körben hónapok óta burjánzó megbélyegzés-sorozat tehát hamis alapra épül...“ 302 Püski még azt is leírja, hogy a neve „összefonódott“ a „magyar történelem legjelentősebb“ mozgalmával, a népi mozgalommal.
Karsai László ekkor ismét tollat ragadott, s amellett, hogy jelezte, nem hagyja, hogy ennyiben záruljon le a vita, meggyőző forrásokkal igazolta azt, hogy Püski kiadója, a Magyar Élet miket adott ki a második világháború ideje alatt. 303 Ezek szerint Püski 1944 júniusában adta ki Bary József könyvét, ráadásul megjelentette Erdélyi József Emlék cimü verseskötetét, meyben szerepelt a költő hírhedt Solymosi Eszter vére című antiszemita költeménye. Azon kívül is meg lehetett rendelni a Merész írások című tizenegy darabból álló sorozatot, melynek több antiszemita része is volt. 304 Ezzel szemben Petővári Ágnes arról írt cikket, hogy Cserépfalvi Imrének is voltak kifogásolható könyvkiadásai. 305 Ezek szerint Cserépfalvi kiadta dr. Kiss Béla ügyvéd tollából származó A II. zsidótörvény hiteles szövege és magyarázata című könyvét, de adott ki nyíltan Horthyt dicsérő könyvet (Borbély László: A tenger hősei ) és Málnási Ödön (hírhedt szélsőjobboldali szervező és „ideológus“) kötetet is. Nem is szólva arról, hogy amikor 1945-ben a Magyar Miniszterelnökség Sajtóosztálya kiadta A fasiszta, szovjetellenes és antidemokratikus sajtótermékek listáját (1945-ben adták ki az első és második jegyzéket, 1946-ban a 3. és 4. jegyzéket) ezen Cserépfalvinak hét könyve, Püskinek viszont csak két könyve szerepelt. 306
B/ A Szendi-ügy
1991 tavaszán terjedt el a hír, hogy Miskolcon kinyomtatták (vitéz) Szendi József Csendőrsors. Hernádnémetitől Floridáig című könyvét. Az ügy pikantériáját csak fokozta, hogy a könyvet a Magyar Demokrata Fórum miskolci szervezetének vezetői adták ki. 307 A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei főügyészség március 12-én elrendelte a nyomozást „közösség elleni izgatás“ büntettének alapos gyanúja miatt.
De mit tartalmazott a könyv és ki volt a szerző? A szerző, Szendi József 1915-ben született és 1938-ban a honvédségnél, majd 1939 és 1944 októbere között a csendőrségnél szolgált. 1945 januárjáig a nyilas Nemzeti Számonkérő Szék különítményese volt. Csendőrként részt vett a zsidók tömeges összegyűjtésében, kényszermunkára hajtásában és deportálásában. A nyilas hatalomátvétel után hűségesküt tett Szálasinak s többek között – különítményesként részt vett egy svéd védnökség alatt álló ház elleni támadásban. 1964-ben kapta meg az amerikai állampolgárságot. 308 Könyvében, melynek kiadását ő intézte és finanszírozta, elmesélte csendőri múltját s – többek között – a következőket írta: „...Számtalan eset bizonyítja, hogy nyilas egyenruhába öltözött zsidók sorozatos gyilkosságokat követtek el...“ 309
A Legfőbb Ügyészség 1991. március 11-én közleményt adott ki, melyben leszögezte, hogy a könyvtől az MDF országos és miskolci elnöksége is elhatárolta magát. 310 A könyv lektorai Gulyás István és Orbán Endre (a városi MDF-választmány egykori tagja) voltak, akik „nyilvánosan bocsánatot kértek mindazoktól, akiket ilyen módon megsértettek“ . Azt is megállapította, hogy a könyv faji gyűlöletre uszító kijelentéseket tartalmaz.
Gulyás István (volt MDF elnökségi tag), aki egyébként a helyi Holnap című irodalmi és társadalmi folyóirat szerkesztője volt, egy interjújában kijelentette, hogy: „...Ugyanakkor azt is el kell mondanom, hogy szerintem ez a könyv mindenképpen segített volna tisztázni azt a korszakot, amelyről Szendi a maga csendőri, paraszti eszével szubjektívan vélekedik...“ 311
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei főügyészség utasítására elfogatóparancsot adtak ki Szendi József ellen, de Szendinek nyoma veszett. 312 A könyvet elkobozták és a Miskolci Városi Ügyészség 1991. július 31-én vádiratot nyújtott be. 313
Az amerikai igazságügy-minisztérium különleges vizsgálóosztálya 1992 szeptemberében vizsgálatot indított Szendi ellen, mert bevándorlásakor eltagadta, hogy a múltban milyen tevékenységet folytatott. 314 A tárca 1992 augusztusában jelentette be, hogy Szendi az eljárás során elismerte háborús bűneit és – annak fejében, hogy állami nyugdíját megkapja – hajlandó volt arra, hogy önként elhagyja az országot. 315 Szendi ezután Szlovákiába távozott, majd 1993 novemberében Magyarországra jött, ahol ellene eljárás folyt. 316 Magyarországon ügyvédje lakhelyén, Hódmezővásárhelyen telepedett le az ekkor már nyolcvan éves Szondi és eljárást indított a Legfőbb Ügyészség ellen: azon az alapon követelt kártérítést, mert a Hajdú-Bihar-Megyei Bíróság 1991 január 25-én semmisnek nyilvánította a Népbíróságok Országos Tanácsa (NOT) az ő ügyében hozott 1948/11. számú ítéletét. 317
Szendi Magyarországon való letelepedése kiváltotta a jeruzsálemi Wiesenthal-központ igazgatójának az aggodalmát. Efrajim Zuroff 1994. január 2.-án levélben fordult Görög János Magyarország izraeli nagykövetéhez, aki továbbította a levelet Budapestre. 318
De a Szendi-ügy hullámai a magyar parlamentet is elérték. 1993 június 15.-én Szabó Lukács MIÉP -es képviselő Csendőrsors és Kirekesztők avagy létezik-e törvény előtti egyenlőség? címmel kérdést intézett a legfőbb ügyészhez. 319 Ebben kifogásolta azt, hogy a Kirekesztők című kötetében Karsai László történész a „magyarság büszkeségeit“ Hitlerrel és Szálasival említette egy napon és ez – valamint – Landeszman György interjúja büntetlenül maradt. A legfőbb ügyész válaszában leszögezte, hogy Karsai és Landeszman hivatalból üldözendő cselekményt nem követtek el. 320
C/ Tarnói László és a “Humanista Világegyetem” ügye
A 168 óra című - s a rádiómüsorral megegyező című - hetilap 1991 áprilisban adta tudtul, hogy április 6-án Andrásfalvy Bertalan művelődési miniszterrel együtt tartott sajtótájékoztatót dr. Tarnói László, a Humanista Világegyetem megalapításáról. 321 A Humanista Világegyetemet az „emberszeretet, szociális igazságosság és békesség“ jellemzi – mondta Tarnói. Az alapítóról a szemfüles riporter kiderítette, hogy törvényszéki bíróként hagyta el Magyarországot s előtte – a második világháború idején - a Turul-szövetség tagjaként a Virradat című szélsőjobboldali lapnak is dolgozott, ráadásul Szálasi Ferenc igazságügyminisztere melletti kabinetfőnöki állást is betöltötte. Többek között a Tiltsák ki a zsidókat a Palatinus strandfürdőről című cikk szerzője is volt, mely 1942. augusztus 31-én jelent meg. De 1944-ben a következő címmel adta írást: „Megértük a csodát – Pünkösd napján nincs zsidó vadevezős a Dunán“ . 322 Bár Tarnói azt állította, hogy valaki odahamisította a nevét, de a közvélemény számára világos volt, hogy ez a kijelentése nem a valóságot tükrözi.
Mindenesetre a magyar politikai közélet enyhén hiszterizált jellegéből fakadóan többen Andrásfalvy miniszter felelősségét kezdték el firtatni, s a közös sajtóértekezletben a Szálasi-korszak rehabilitációjára tett igyekezetet véltek felfedezni. 323 Andrásfalvy Bertalan válaszában kifejtette, hogy ezen a sajtóértekezleten sem anyagi, sem erkölcsi felelősségvállalásról, megegyezésről nem esett szó, majd kijelentette: „...Semmilyen antihumánus rendszert nem akarok rehabilitálni semmilyen formában, akár szélsőbal,- akár szélsőjobboldalról indult az, és ezektől felszólítás nélkül is elhatárolom magam...“ 324 A miniszter azt is kifejezésre juttatta, hogy nem volt tudomása Tarnói korábbi tevékenységéről.
Később a Népszabadság-ban már Tarnói-Andrásfalvy-féle Humanista Társulat -ról cikkeztek a publicisták. 325 Az ügy azonban nem volt olyan súlyú, hogy még jobban megterhelje a magyar közéletet. 326
<< Előző oldal Következő oldal >>
