2004. november 26.

Számtalanszor leírtuk, hogy a közel-keleti események tárgyalásában a határ nem is annyira a jobb- és a baloldali sajtó, mintsem a hozzáértés és a hozzá nem értés között húzódik. Ezt bizonyítja a HVG összefoglaló cikke is a konfliktus hátteréről ( Közel-Kelet , 2004. november 26.), amelyben a következő olvasható:

2000-ben kudarcba fulladt a második Camp David-i csúcs, mivel a felek nem tudtak megegyezni Jeruzsálem hovatartozásában; a szent várost mind az izraeliek, mind a palesztinok saját fővárosukul szerették volna. Még ebben az évben kiújultak a harcok a palesztinok és az izraeliek között. (…) Saron hivatalba lépése óta az erőszak érezhetően tovább nőtt.

Itt az objektív hetilap is elmaszatolja Arafat és a palesztinok felelősségét, s úgy állítja be, hogy Camp David kudarca mindkét fél felelőssége, mert egyik sem tudott lemondani Jeruzsálemről. Sokadszorra kell leírnunk, hogy 2000 nyarán Izrael felkínálta a palesztinoknak Kelet-Jeruzsálemet, a muszlim szent helyekkel együtt, de nekik az egész város kellett volna. A cikk szemérmesen hallgat arról is, hogy Arafat a palesztin menekültek (kb. hatmillió ember) visszatérését követelte – izraeli területre is. A HVG azt sugallja, hogy megint egymásnak esett a két összeférhetetlen nép, vagyis összemos egy kompromisszumokra kész demokráciát egy teokratikus-diktatórikus rendszerrel. Ráadásul éppen Saron intézkedéseinek köszönhetően csökkent drasztikusan a merényletek száma az elmúlt egy év alatt.