Bombagyár

Tomcat: Az MTI pofátlanul hazudik a világsajtónak

bombagyar.hu, 2008. november 2.

 

A szélsőjobboldalon kedvelik a humortalan szóvicceket. Arrafelé az MTI „Magyarellenes Talmudista Iroda”.


„Megszokhattuk már, hogy a Magyarellenes Talmudista Iroda rendszeresen csúsztat és ferdít a híradásaiban, de azt a pofátlan hazudozást, amit ma a dunaszerdahelyi eseményekkel kapcsolatban bemutattak (ahol a szlovák rendőrség attakot indított magyar B-közép szurkolótábora ellen – a szerk.), még Vincze Mátyás hírhamisító műhelyétől is ritkán láthatjuk.”

 


 

Blogin: Rágalomgyár Haiderrel szemben

bombagyar.hu, 2008. október 24.

 

A bombagyar.hu szerint nem erősen ittas állapota, és a lakott területen 160 km/h sebesség okozta Jörg Haider szélsőjobboldali osztrák populista halálos balesetét, hanem a Moszad tette el láb alól. „Mint sokan másokat.” Bizonyíték nincs, csak a tények tükrében abszurd vád.


„A másik érdekes vonal főszereplője Peter Sichrovsky. Ő korábban a Haider-közeli Szabadságpárt tagja volt, de kiderült róla, hogy az izraeli titkosszolgálat, a Moszad ügynöke. Jelenleg az Európai Parlament tagja. Karlheinz Klement azzal borzolta a kedélyeket, hogy ez a Sichrovsky állhat a balesetnek álcázott gyilkosság mögött, mert megtudta, hogy Haider remek kapcsolatokat ápolt Kadhafi líbiai elnökkel. Az arab kapcsolatok pedig azután, hogy Haider már politikai erőt is felmutatott, komoly támogatást (egyeseknek veszélyt) jelentettek volna. Haider hirtelen halálával azonban a Szövetség Ausztria Jövőjéért széthullik, de mindenképpen erejét kezdi veszteni. A cionisták legnagyobb ellenségének kikiáltott politikus éppen olyan véletlen halált halt, mint sokan mások, akikre a Moszad kiadta a hírhedt licence to kill parancsot. Attól, hogy az összeesküvéseket szövők sokszor tudatlanok és nevetségesek, még nem válik ténnyé, hogy nem léteznek nagy érdekek által irányított összeesküvések...”

Tomcat: Hazudnak a zsidók?

bombagyar.hu, 2008. október 18.

 

Tomcat szerint a „zsidó”, mint olyan, „természeténél fogva” nem tud nem hazudni.


„Tessenek szíves (sic!) megmagyarázni, miért hazudnak a zsidók? Ja, hogy már a kérdés is mélyen antiszemita? Bocsánat, de tényt közlök, és az okát firtatom. Netán betegek a zsidók? Fáj nekik a valóság, és szeretnének szenvedni? Lehet.”

Az Egyesült Államok külügyminisztériumának pedig „a zsidók” mondanak tollba. Nyilván.


»Az elmúlt évben számos esetben jajveszékeltek „antiszemita" támadásokról, így például a Hollán Ernő utcában. Nemrég linkeltem itt az Egyesült Államok kormányának éves vallásszabadság-jelentését, amely mindig elmarasztalja Magyarországot a szegény zsidók elnyomása miatt, így például azért, mert a „neonáci” tüntetni merészeltek a Tilos Rádió épülete előtt, mi több, izraeli zászlót is égettek, mindezt OK NÉLKÜL, persze. A jelentésben egy szó sem volt holmi keresztények kiirtására való felszólításról. Azóta a helyi zsidó körök kritikátlanul hamisítják a magyarországi híreket külföldi fajtársaik számára, s ezek meg is jelennek mindenféle zsidó szennylapokban. Óbocsánat, magyarázat: ha egy újságot úgy hívnak, hogy Baltimore Jewish Times, az nyilvánvalóan zsidó lap, és ha hazugságot hoznak le, akkor szennylap, tehát: zsidó szennylap.«

Aztán némi kéretlen reklám honlapunknak, légből kapott állításokkal: soha nem írtunk a Hollán-emléktábla felújításáról.


„Magyarországon is van zsidós-jajveszékelős fórum, az antiszemitizmus.hu, amelyen a Bombagyárnak külön rovata van, s például a Hollán-emléktábla felújítását is ordas antiszemita tettként értékelik (na, csak nem forog a dédnagypapa a föld alatt?)”
 


 

Blogin: A zsidójel története

bombagyar.hu, 2008. október 1.

Megkülönböztető jelzést viselni – Blogin szerint – jó. Különösen hatágú sárga csillagot. Minden nap tanul az ember valami újat.

 

„A Német Birodalom 1941 szeptemberében vezette be a kötelező zsidócsillag használatát: egy sárga színű, szövetből készült csillagot kellett viselnie minden izraelitának a ruhája jobb oldalán, szívmagasságban, ha nem otthon tartózkodott.(…) Bár ma már tudatlanságból az a leggyakoribb nézet, hogy a zsidójel csupán arra volt jó, hogy megalázza a viselőjét vagy látható legyen, kit lehet szabadon megölni, nem erről volt szó. Eleve nem lehetett bárkit szabadon meggyilkolni (elég csak a koncentrációs táborok belső szabályzatát elolvasni: még ezekben is szerepel, hogy csak halálbüntetés terhe mellett lehet oktalanul bántalmazni a rabokat még az SS-nek is), a zsidók között pedig akkor is sok volt a büszke, erős nemzeti azonosságtudattal rendelkező személy, akit egyáltalán nem a kötelező jelviselés tört meg.”

 

A végére pedig egy Adolf Hitlertől átvett gondolat: valójában a nemzetközi zsidóság üzent hadat Németországnak.

 

„Miután a nemzetközi zsidóságegy rabbinátus döntése alapján 1933-ban hadat üzent Németországnak (…), a cionista zsidók szabotázsakciókkal, árulással segítették a britek aknamunkáját. Nem meglepő, hogy a belső ellenséggel szemben valahogyan föl kellett lépnie a német hatóságoknak. Kifejezetten emberséges megoldás, hogy mindezzel a hadüzenet után még nyolc évet vártak, úgy, hogy a hivatalos ellenség arcvonala a német nemzettestbe fúródottan létezett, mozgott és élt. Ezután még az is meglepő, hogy nem egyből kitoloncolással vagy a korábban is létezett, de a modern korban először Nagy-Britannia által fölélesztett koncentrációs táborba zárással kezdődött a hadviselés.”

 


 

Tomcat: „A zsidók már készülnek egy kemény faji háborúra”

bombagyar.hu, 2008. augusztus 10.

 

A Bombagyár átvett egy cikket a Kitartás nevű nyilas oldalról. Nyilván azért, mert azonosulni tud vele. Miután egy állítólagos zsidó forrást közöl, a Mein Kampf-ból vett idézetekkel zárja gondolatmentét. Költői kérdése: „Vajon Hitler rosszul ismerte fel a zsidóság szándékait?”


„Az árja legnagyobb ellentéte a zsidó. Aligha van olyan más nép, amelyiknél erősebben kifejlett lenne az önfenntartási ösztön., mint az úgynevezett kiválasztottaknál. A legjobb bizonyíték erre ennek a fajnak már egészen egyszerűen maga a megmaradása is. Hol van az a nép, ami az utóbbi két évezredben oly kevés változásnak volt kitéve belső adottságaiban, karakterében stb., mint a zsidó? Végül, mely nép vett részt nagyobb politikai, társadalmi átalakulásokban, mint ez – és mégis mindig változás nélkül vészeli át az emberiség legnagyobb katasztrófáit is? Micsoda végtelenül szívós élni akarás, a faj fenntartásának akarata, beszél ezekből a tényekből! [...]”

„A zsidó, aki ezernyi nyelven tud beszélni és mégis mindig ugyanaz a zsidó marad. A jellemvonásai ugyanazok maradtak, még ha kétezer évvel ezelőtt gabonakereskedőként rómaiul beszélt is, vagy lisztüzérként ma németül jidlizik (zsidósan beszél – a fordító). Ő mindig ugyanaz a zsidó.”

 


 

Tomcat: Zsidótámadás Budapesten!

bombagyar.hu, 2008. augusztus 7.

 

Tomcat, az önjelölt fővárosi Superman, legújabb sztorija: összetűzésbe keveredett két „zsidóval”. Tévedhetetlen detektor van a fejébe építve, így az utcán azonnal felismeri őket. Ő természetesen ártatlan, a zsidók belekötöttek, majd gyáván eloldalogtak. Aki nem hiszi, járjon utána.


„Kétszer is el kell mondanom, hogy elhiggyétek: ma a nyílt utcán megtámadott két tizenkilenc éves forma zsidógyerek. Ugye, nehezen hihető? Tehát még egyszer: ma a nyílt utcán megtámadott két tizenkilenc éves forma zsidógyerek. Igen, engem. Igen.

Az egész európai közvéleményt felháborító incidens ma este kilenc óra felé történt, a Kálvin téren. Szépen, csendesen csorogtam a Múzeumkert előtti járdán biciklivel, ahogy az ember a járdán bringázni szokott, halkan kattogva, lépésben. A múzeum kerítésének végénél, a sarok közelében jött szembe ez a két mákvirág. Amolyan tipikus félbölcsész szarok. Ketten együtt se tették ki egy egészséges nő testsúlyát, az izomtömegről nem is beszélve (a „tömeg" szó itt csupán ironikus élt szolgáltat a történethez). Az egyik, egy göndör hajú, egy sörösdobozt szorongatott a kezében, biztos fickósnak is érezte magát tőle. A másik csak úgy ott volt. Amint megláttak,  felismertek, majd összenéztek, és mint a kötekedni készülő cigányok, nekiálltak helyezkedni, hogy pont közöttük guruljak el. Itt balhé lesz, láttam át a helyzetet, de ugyanakkor kigyulladt a „hülye vagy?" feliratú lámpa is. Elvégre nem egy cigánygaleri jött szembe, hanem két, nagyjából gimnazista korú kilincsorrú.

Elgurultam közöttük, és vártam, hogy mi lesz. Egyszer csak puff, érzem, belerúg valamelyik a hátsó kerekembe.

- A büdös zsidó kurva anyádat! - kiáltottam fel, azzal lepattantam a bicikliről, és elkaptam a legközelebbit, hogy jól megagyaljam. Azaz agyaltam volna, ha az olyan reakciót mutat fel, ami ilyen helyzetben elvárható. Mert hát mit reagálhat valaki ésszerűen az ő helyzetében?

- Visszaüt. Amit persze kizárt a csávó fizikuma. Bár épeszű ember ilyen testfelépítéssel mit rugdosódik?

- Kiabálni és jajveszékelni kezd, hátha megmentik.

- Rémülten dadogva bocsánatot kér a tévedésért, és letisztogatja a koszos lábnyomát a biciklimről.

A két zsidógyerek azonban egyiket sem választotta, hanem: nem vettek tudomást a létezésemről. Már amennyire levegőnek lehet nézni valakit, aki éppen akkora tockost nyom le, hogy felnyaljuk a flasztert. Ez valami programozási hiba lehetett ennél a két droidnál. Nem tudták feldolgozni a kialakult helyzetet, ezért egyszerűen nem reagáltak rá. A kölyök egyszerűen továbbsétált, rezzenéstelen arccal tartva a sörösdobozt, miközben két akkorát lebasztam neki, hogy a szeme jojózott. Ekkor bekapcsolt benne valami kezdetleges menekülési rutin. Irányt változtatott, lelépett a járdáról, és minden sietség nélkül átsétált a Múzeum körút túloldalára. Ez jelen esetben csak két üres sávot jelentett, mert a Múzeum körút fel van bontva, késő este lévén pedig autók se jártak. A felbontás szélén megállt, hátrafordult, és bambán nézett, tíz méter távolságról. Tovább biztos nem engedte menni a program.

- Mi a faszt nézel, zsidó? Rugdosod a biciklimet, mi?! - kiáltottam utána.

A gyerek erre tovább bambult egy percig, majd rezignáltan bólintott. Hát ez hülye! Hátranéztem, a másik ott állt mögöttem.

- És te mi a faszt nézel, felrúgjalak?

Erre ez is egy szó nélkül arrébb ment pár lépést, és onnan nézett.

Komolyan nem értem, mi játszódhatott le ezeknek a fejében. Kikapcsolták az érzékelőket? Katatóniába merevedtek, mint a kakapó veszély esetén? Vagy ennyire komolyan gondolták, hogy »nácikkal« nem állnak szóba? De kit érdekel. Otthagytam őket, vigyék haza a két pofont, amit kaptak.”


Blogin: Diagnosis Judaica

Bombagyar.hu, 2008. július 24.

 

A Bombagyáron olvasható, hogy „(…) a zsidóság hajlamosabb a mentális betegségekre – s ez nem valamiféle antiszemita propaganda.”

Az összes ostobaságot fölösleges idézni, a konklúziót azonban talán mégis érdemes elolvasni:


: „(…) statisztikusan igazolható, hogy a zsidó gének megjelenése főként mentális, patologikus betegségek megjelenését eredményezhetik. A korábbi fajvédők többek között ezért ellenezték a zsidókkal való házasságot. (…) nem lehet a puszta véletlen műve, hogy a pszichés zavarokban, de például a homoszexualitásban is nagyobb arányban találhatunk zsidó származású embereket.”


Tomcat: Mi van a Kuruc.infóval és a Turullal?

bombagyar.hu, 2008. július 15.

 

Tomcat szerint:

„(…)ha a Turulnak bármi baja esik, az emberek a hollókoszt-emlékművek darabjaival fogják bedobálni az SZDSZ székházának ablakait, ahogy a Kuruc.info megígérte.”
 

Ezek után pedig hozzáfűz egy saját bevallása szerint is antiszemita zárszót, amelyet (reményei szerint?) sírva emlegetnek majd a Népszavában:

„Egyetlen cionista élete sem ér annyit, mint egy magyar nemzeti jelkép.”


Tomcat: Állítsunk emlékművet 1919 áldozatainak!

bombagyar.hu, 2008. május 9.

A proletárdiktatúra „nyilván” azért volt olyan, amilyen, mert a népbiztosok között többségben voltak a zsidó származásúak, nem pedig a kommunista ideológia egyenes következményeként. Tomcat legalábbis, egyáltalán nem meglepő módon, ezt üzeni.
 

„A Duna partján áldozatoskodó MSZP-seket nézve gondolkodtam, van-e Budapesten emlékműve az 1919-es vörösterror áldozatainak. Értelemszerűen nincs. Vidéken sem hiszem, hogy lenne, hiszen negyven évig beszélni sem volt szabad erről, utána meg valahogy elfelejtették. Mind a mai napig nem beszél senki arról a tombolásról, amit Kun Béla vörös gazemberei, a Vörös Őrség, a Lenin-fiúk és más szabadcsapatok műveltek, százszámra mészárolva a magyart puszta kedvtelésből. Az ő tetteikre nincs mentség, nincs magyarázat. De még kevésbé van arra, hogy miért nem tanítják ezt a vészkorszakot az iskolákban, miért nem emlékeznek meg a 133 vérvörös napról, amikor zsidó gengszterek szabadultak Magyarországra, s kis híján elveszejtették hazánkat.”

 


 

A holokauszt-emléknapra

Bombagyar.hu, 2008. április 16.

 

A „bizonyítvány magyarázására” nyilván keresve sem lehetne alkalmasabb időpontot találni a holokauszt emléknapjánál.

„Holokausztrevizionisták vagyunk, azaz a holokausztnak nevezett történelmi folyamat okát és méretét vizsgáljuk, véleményünk pedig eltér a dogmatikusan lefektetett, ma történelminek nevezett hivatalos véleménytől.”

Hogy mekkora ez az eltérés, egyértelműen kiderül az alábbiakból.

„Nem tagadjuk, hogy a koncentrációs táborokban sokan meghaltak, véleményünk szerint pedig minden emberéletért kár. (…) Nem hisszük el, hogy a II. világháborúban Hitler genocídiumot tervezett: véleményünk szerint nem logikus a táborokba szállítás komoly logisztikai feladatát és terhelését felvállalni, ha csupán embereket akarunk ölni. Véleményünk szerint nem lett volna medence, bordélyház egyes táborokban, ha azok megsemmisítő táborok lettek volna. Hitler és vezetése sosem használta a haláltábor kifejezést, egyetlen hivatalos iratban vagy beszédében (még a Mein Kampfban sem!) hangzott el a kiirtásra utaló mondat (…). Nem hisszük, hogy a népirtásra készülők komoly orvosi ellátást nyújtottak volna a megbetegedőknek (…). Nem tagadjuk a táborok szörnyűségeit, elismerjük, hogy sokan haltak meg. Úgy véljük azonban, hogy főként járványokban, fertőzésekben, az akadozó ellátás miatt. Véleményünk szerint a szövetséges hatalmak bűnösök, amiért szétlőtték az utánpótlást szállító vasútvonalakat.”

 

Nem szeretnénk a bombagyar.hu-tól elvitatni az öndefiníció jogát, de ez már inkább Holokauszt-tagadás.

 

 


 

 

bombagyar.hu, 2007. december 16.

 

Simon Peresz félremagyarázható kijelentése után új vesszőparipát találtak maguknak a szélsőjobboldalon, a Kultiplexben megtartott Fuck the X-Mass Partyt ugyanis alighanem hónapokig (évekig?) emlegetni fogják. (A rendezvény provokatív címe valóban sérthet sokakat.)

„A Kultiplexben (…) hanukazáró party volt. Miért pont az? Hát, mert csak. A buli neve pedig: Fuck the X-Mass Party. Igen, kérem, Baszd Meg a Karácsonyt. Beletéve egy darab extra S, hogy bele lehessen magyarázni, miszerint hogy ez a "mass"-nak, vagyis a karácsony eltömegesedésének, a kommercializálódásnak szól, blablabla, igen, persze, és mi ezt elhisszük ám, hát a kurva anyátok, büdös zsidók. Arról persze mindenkit lebeszélek, hogy ezen szórakozóhely tulajdonosait, illetve a Tilos Rádió valamennyi köcsögét egyenként vadásszuk le, és verjük nyomorékra. Ilyet semmiképpen se tegyél te se, kedves Olvasó. Ellenben megrendezhetnénk a két ünnep között a Fuck the Hamuka partyt, amivel természetesen csakis a közéletben egyre jobban elterjedő hazudozásra szeretnénk felhívni a figyelmet.”


Blogin: A filoszemita médiacsúsztatás iskolapéldája

bombagyar.hu, 2007. december 7.

A szélsőjobboldali blog egy hagyományos (zsidók uralják a médiát) és egy mai (a Chabad Lubavics „szélsőséges cionista”) klisét hoz közös nevezőre.

„Adott egy akció, amely megzavarja a hanuka tiszteletére tartott ünnepséget, és adott ennek médiareprezentációja. A Kuruc.info hírportál hívta föl a figyelmünk a héber Hírszerző vonatkozó cikkjére (sic!), ezért azt vizsgáljuk, de hasonlóan tudósított a legtöbb médium is, ami egyenesen abból következik, hogy az évszázados hagyomány szerint természetesen a hírügynökségek is zsidó kézben vannak, így lehet ugyanis a legkönnyebben befolyásolni a legnagyobb erő, a média működését (…).”

„Ahogyan a muszlim vallásban sem tanítás terroristának lenni, csupán egy értelmezés, úgy a zsidó vallást is lehet szélsőségesen értelmezni. (…) A menóránál táncoló és éneklő csapat, amelyet megtiszteltek ezek az emberek (ti. néhány közjogi méltóság – a szerk.), a Chabad Lubavics Zsidó Egyesület, azok, akik még a zsidóságon belül is egy nagyon kis csoportot képviselnek.

Megismerhetjük a Hanukka forradalmian új értelmezését.

A hanuka sok zsidónak a kereszténység fölött aratott győzelem ünnepe, egy előtor, amely a felsőbbrendűségüket, a maguk Übermensch-elméletét dicséri. Ha egy kisebbség kisebbségének és szélsőségeseinek ünnepségére mennek el ezek az emberek, akkor ott viszont nagyon nagy baj van. A Nyugati téri menóraállításnál nem minden zsidó ünnepelt, hanem néhány cionista, és ezt a pusztító politikai irányzatot nem szabadna támogatni.”

Tomcat: Tegnap rosszalkodtunk

bombagyar.hu, 2007. december 5.

A Tomcat néven elhíresült Polgár Tamás és elvtársai légvédelmi szirénával és egy transzparens (felirata: „Felvásároljuk Magyarországot – Simon Peresz, „Izrael állam” elnöke, 2007. október 10.) kifüggesztésével zavarták meg az immár hagyományosnak tekinthető hanukai gyertyagyújtást a Nyugati téren.

„Amikor hírét vettük, hogy idén is lesz, és ott fog tolongani az összes cionista szemétláda, akik nagyon szeretnék, ha lenne gyűlöletbeszéd-törvény, és persze azt is, ha Izrael felvásárolná Magyarországot, és erről nem szabadna beszélni.”

Ezután Tomcat mindjárt el is határolódik önmagától, nyilván azért, nehogy „leantiszemitázzák”.

„Mindjárt az elején leszögezném, hogy a menórával magával nincs semmi baj. Ha meg akartuk volna akadályozni az egészet, akkor már tegnap odamehettünk volna tíz sráccal, és elvisszük az őrizetlenül álló menórát. Tőlem gyertyázgassanak a zsidók, tartsanak fényünnepet, vagy akármit. A probléma az, hogy közben Izrael állam elnöke hivatalosan bejelenti, hogy felvásárolják Magyarországot. A menóránál pedig épp azért tolonganak az ún »közjogi méltóságok« és egyéb gazemberek, mert nyilván szeretnének kapni ebből a koncból. Un-do-rí-tó. Sőt, a kurva anyjukat.”


A modern cionizmus gyökerei és az örmény holocaust

bombagyar.hu, 2007. november 24.

A zsidó összetartásról szóló mese az antiszemiták legkedveltebb rögeszméinek egyike. Az viszont forradalmian új gondolatnak tűnik, hogy ezt a mesét az antiszemiták helyett maguk a zsidók terjesztenék.

„A zsidóknak általában nem szokásuk mások előtt kiteregetni szennyeseiket, de hát ez szükséges része a zsidó összetartás mítoszának. Maguk között jóval megosztottabbak, mint hinnénk, de hát az ő történelemük (sic!) sem szűkölködik az ostoba vagy kártékony személyiségekben.”

A szerző szerint a legostobább és/vagy legkártékonyabb zsidók közé tartozik „Szabbatai Zevi (vagy Cvi), kabbalista zsidó rabbi és hamis messiás.”

Zevi egyik főbenjáró bűne szerinte az, hogy „(…) hozzá vezethetjük vissza többek közöt (sic!) a modern politikai cionizmus ideológiai gyökereit is. Ez a nevezetes kabbalista rabbi pályafutásának csúcsán kinevezte magát a zsidók által várva-várt Messiásnak. Követőinek kijelentette (sic!) hogy megdönti a szultán hatalmát, és visszavezeti a zsidóságot Palesztinába, ahol helyreállítja a zsidók országát”.

Ráadásul arra is „(…) felszólította híveit, hogy minél többször kövessék el a harminchat legfőbb bibliai bűnt, mert ezzel meggyorsul az üdvösségük eljövetele”.

Ezt ugyan egy másik álmessiás, Jakob Frank mondta, de ez csekélység.

Az állítólagos összeesküvők azonban csak ezt követően lendültek igazán akcióba:

„Zevi (…) a török fogságban tovább fejlesztette teológiáját, immáron azt tanítva, hogy a földi hatalmat, amely megakadályozta őt a zsidók országának létrehozatalában, belülről kell lerombolni. Ehhez a legmegfelelőbb módszert abban látta, hogy ő és közvetlen hívei felvették az iszlám vallást, ám megtérésük hamis volt, titokban megmaradtak zsidóknak, és eképpen (sic!) belülről rombolják majd le a török birodalmat. Zevi ugyan 1676-ban meghalt albániai száműzetésben, de a cselszövésekre specializált titkos szekta tovább élt Dönmeh név alatt. A dönmeh szó törökül aposztatát, hitehagyottat jelent, amit a hamis valláscsere miatt vettek fel.”

A gondolatmenet ezt követően az összeesküvés-elméletek szokásos logikáját követve azzal végződik, hogy „A szekta kitűzött céljait végül is (sic!) a huszadik században valósították meg, amikor (sic!) török birodalmat megdöntötték, és a szultánt eltávolítták (sic!) uralmából, majd nem túl sokkal később létrehozták a cionista Izrael államot”.

És ha ez még nem volna elég, természetesen az Illuminátusok is előkerülnek, akik „(…) a nihilimzus (sic!) terjesztésével szándékozták megtörni a nemesség erejét, és ebben nagy szerepet kaptak az ebben már profinak számító frankisták. Az általuk létrehozott »Hellfire« klubokban perverz rituális szexpartikat tartottak, ami hamar trendi lett a különböző európai nemesi körökben”.

És hogy mi köze van a zsidóknak az örmény holokauszthoz?

„(…) a törökök az örmény holocaustnak nevezett eseményben a legkegyetlenebb módon pusztították el Kis-Ázsia csaknem teljes keresztény lakosságát, az örmények mellett a görögöket és asszírokat is. Ez a szisztematikus népirtás az első világháború ideje alatt zajlott le, és másfélmillió áldozatot követelt. Törökország tényleges urai ekkor már a Dönmeh szekta által dominált, szekuláris ifjútörök mozgalmárok voltak.”

Egy vérbeli antiszemita természetesen azonnal visszautasítja az antiszemitizmus vádjának még a gondolatát is. Méghozzá a lehető legszokványosabb módon, vagyis állítólagos zsidó szerzők műveire hivatkozva:

„Mielőbb bárki egy antiszemita, összesküvéselméleteket (sic!) szövögető fasisztának nevezne, megjegyzem, hogy a fenti írást kizárólag a témában szakértőnek számító zsidó írók munkábiól (sic!) állítottam össze.”

weboldalkészítés, webfejlesztés