Kuruc.info

Vegyen Ön is Mein Kampf-ot

kuruc.info, 2009. november 30.


Amennyiben hiányzik könyvespolcáról a Mein Kampf című nemzetközi bestseller, a kuruc.info-nak „hála”, most pótolhatja ezt a hiányosságot! A borítón maga a Führer néz mélyen a reménybeli olvasó szemébe. Némi kedvcsináló a kiadó részéről:

 
* Egyetlen szerzőnek sem kelt el annyi könyve 1942-ig.
* Az egész történelem folyamán egyetlen szerző sem volt annyira ismert, mint Adolf Hitler.
…………
 
* Tele van mély elgondolásokkal és filozófiával (! A szerk.)

 

És akinek mindez nem elég:

 
„…mindenekfelett: ez a könyv kijelöli Krisztus tanításának politikai gyakorlatát”

 

Azért keresztény részről ez utóbbihoz szólhatnának valamit.

 


 

Magyar futballcsoda: a Debrecen bejutott a Bajnokok Ligájába

kuruc.info,  2009. augusztus 26.


A DVSC a Levszki Szófia legyőzésével bejutott a Bajnokok Ligája főtáblájára. Lehet örülni, magyar csapat tizennégy éve nem volt ennyire sikeres. Egyesek viszont fanyalognak. Hogy miért? Nem fogják kitalálni. Mert egy izraeli cég arra vetemedett, hogy anyagilag támogassa őket. Botrány!


„(…) kérdés, hogy a DVSC–TEVA nevet viselő csapat méltó lehet-e arra, hogy hazánkat a Bajnokok Ligájában képviselje. A TEVA név ugyanis arra utal, hogy - hiába tiltakoztak többször is az egyébként elsöprő többségükben nemzeti érzelmű szurkolók - az izraeli gyarmatosítók méregkeverő cége, a Teva »gyógyszer« gyár támogatja a csapatot. Ők pedig cserébe reklámozzák, azaz nemcsak magyar, hanem izraeli színekben is játszanak - ami mégiscsak szégyen. Reméljük, a szurkolótábor le tudja mosni a gyalázatot.”

 


A Kuruc.info üzenete az SZDSZ-nek

kuruc.info, 2009. június 8.

Értjük mi a tréfát, ráadásul még szeretjük is, az alábbi, humorosnak szánt (!) mondatoknak azonban még egy halvány mosolyt sem sikerült az arcunkra csalnia – meggyőződésünk, hogy a hiba nem a mi készülékünkben van.

„Az SZDSZ és a zsidópárt holdudvarának minden tagjának felajánlunk egy-egy bőröndöt a meneküléshez. Cserébe elfogadunk aranyat (nem baj, ha fog formájú), ezüstöt (a tőlünk ellopott családi érdekelne leginkább) valamint emberi bőrt, lámpaernyők készítéséhez. Hitelre nem adunk semmit, mert tudjuk, hogy nem kapnánk vissza. Amennyiben két bőröndöt vásárol, úgy ajándékba egy Zyklon B-t tartalmazó gázpalackot adunk. Jó utat Izraelbe, soha ne halljunk egymásról!”

Június 15-én arról érkezett hír, hogy ismeretlen tettesek meggyalázták a „Cipők a Duna-parton” című szoborkompozíciót, a nyilasterror idején a Dunába lőtt magyar zsidók emlékművét – sertéscsülköket raktak néhány cipőbe. Talán tényleg nem elég fejlett a humorérzékünk, de valahogy ezt sem találjuk különösebben szórakoztatónak.

Mindez persze csak ellenreakció, semmi több, hát persze. Az ürügy Liane Lane munkássága, a Londonban élő művésznő ugyanis arra vetemedett, hogy latexből öntött gumiemberek (testrészek) segítségével értelmezett át/újra néhány budapesti szobrot. Többek között a sokat vitatott XII. kerületi Turult (egy levágott műkézfejet helyezett a madár csőrébe), amelyet éppen mostanában ítéltek elbontásra, engedély hiányában. A széljobb természetesen azonnal vérszagot kapott (a magyar helyesírás szabályai ellen elkövetett merényletek jelzésétől ezúttal eltekintenénk – a szerk.):

„A rendkívül értelmes és tehetséges Lang (vagy Lane, a Zsindex szintén észlény újságírói hol ennek, hol annak írják, pedig a szoborgyalázás után biztosan jól elcsevegtek) Budapesten latexből öntött gumiemberekkel egészítve fényképezi le a szobrokat, ezzel elképzelései szerint »átértelmezve azokat«. (Értsd: apuciját veti fel a pénz, ő pedig kitalálta, hogy akkor most »művész« lesz, ha dolgoznia már nem kell. S mit ad Isten, judapesti szabadelvű művész körök ellátták tanácsokkal, mit kéne itt mégis nevetségessé tenni. Arra persze már gondolni sem mer a saját hazájában üldözött magyar, hogy a jobb kéz, azaz a »tetemcafat« mire kíván utalni (minekutána az SZDSZ-ben így becézik a Szent Jobbot)... Mert még pogrom törne ki kicsiny Magyarországunkon.)” – Szájába dugott tetemcafattal búcsúztatják a Turult a szabad, demokrata művészek (kuruc.info, 2009. június 11.).

És a végére még egy, eredetileg zárójelek közé száműzött megjegyzés:

„Érdekes, hogy nem épített pl. gumizsidókkal teli kemencét az Igazak fala elé a szomszédban.”

Érdekes, valóban… Hogy mi köze Liane Lane-nek a zsidókhoz, azt ugyan egyelőre (?) elfedi a kurucos balladai homály, de a lényegen ez tulajdonképpen nem változtat.
 

 

Újabb két gyerekgyilkost szedett le a Hamász

kuruc.info, 2009. január 8.

A neonáci honlap egyfelől szóvá teszik az ártatlan civilek (nem szándékolt) halálát, másfelől örvendezik a zsidó áldozatok felett:

„Csütörtökön a már ismertté vált páncélöklös bravúr után újabb két háborús és emberiség elleni bűnös zsidó fegyverest küldött az örök tőzsdékre (klasszikus antiszemita ironizálás – a szerk.) a Hamász palesztin honvédő szervezet a Gázai övezetben két különböző tűzpárbaj során. Az izraeliek folytatják a civilek kíméletlen irtását.” 


A Hamász példát mutat haza- és szabadságszeretetből

kuruc.info, 2008. december 29.

Az arab államokat  „a cionista befolyás” akadályozza a cselekvésben:

„A földrajzilag nagy kiterjedésű arab világ megosztottsága, vezetőinek árulása, a cionisták és az Amerikai Egyesült Államok jóindulatának és katonai gyámkodásának elnyerése a titka Izrael katonai és diplomáciai sikereinek a zsidó állam 1948-as megalakulásától napjainkig. A korrupt arab vezetők nem, de az arab és a muszlim népek tömegtüntetéseken tiltakoznak a zsidó népirtás ellen.”

 
 

A náci honlap egyáltalán nincs megelégedve az arab világgal.

 

Az arab világ politikai vezetésének kétszínűségére jellemző, hogy ezekben a drámai napokban a legnagyobb humanitárius és propagandisztikus segítséget a zsidók által szó szerint levadászott Gázai övezetbeli palesztinoknak egy nem arab ország, a távoli Irán nyújtja. Az egyszerű arab és muszlim emberek viszont ezekben a napokban Bagdadtól Rabatig tömegtüntetésen tiltakoznak a Gázai övezet palesztin lakossága ellen véghezvitt izraeli népirtás ellen.”


 

Hanukáznak a zsidók: légitámadás után jön a szárazföldi behatolás

kuruc.info, 2008. december 27

A szélsőjobb, mint az várható volt, azonnal felkapta a gázai eseményeket. A legfontosabb magyar náci honlap szolidaritásáról biztosítja a Hamaszt.

„Az arab és a muszlim világ nagyvárosaiban, illetve az izraeli és a megszállt területek palesztin településein tegnap tömegtüntetéseken tiltakoztak a legújabb zsidó népirtás ellen. A képmutató, zsidóknak gazsuláló »keresztény« Európa – élén a római pápával –  persze ezúttal is hallgat vagy félrebeszél.”


 

Engedelmeskedik a pápa a kereszténygyűlölő rabbiknak Piusz-ügyben?

kuruc.info, 2008. október 30.

 

Semmi különös, csak a szokásos mantra: a „zsidók ölték meg Jézust”. És persze a szokásos hangnemben.

„A katolikus egyházfő fontolóra veszi, hogy felfüggessze-e egyik elődje, XII. Piusz szentté avatási folyamatát - mondta el egy izraelita delegáció vezetője csütörtökön a XVI. Benedek pápával folytatott vatikáni tárgyalásokat követően. Jó kérdés, hogy egyáltalán miért engedte be a Vatikán a Jézus meggyilkolásának helyességét hirdető talmudista férgeket.”


Zsidó sírokat rongáltak meg a Felvidéken - zsidók?

kuruc.info, 2008. október 26.

 

A zsidó síremlékek megrongálása sajnos rendszeresen ismétlődő esemény. A k.info természetesen ekkor is a zsidókon veri el a port.


„Félszáz zsidó síremléket rongáltak meg a nagytapolcsányi (Topolcany) zsidó temetőben ismeretlen tettesek a héten a Malina Hedvig-ügyben már elhíresült nyitrai kerületi rendőrkapitányság szerint. Hogy a zsidóbűnözés áldozatainak elkeseredett, haszontalan (hiszen a halott zsidó jó zsidó...), nem éppen szép válaszlépéséről van-e szó, vagy maguk a kampósorrúak (esetleg egy kóser sírköves) megrendelésére tette ezt valaki, nem tudni.”


Eltávolította a horogkereszttel ábrázolt pápa képét az izraeli kormánypárt honlapja

kuruc.info, 2008. október 21.

 

Valóban ízléstelen XVI. Benedeket horogkereszttel ábrázolni. De a k.info persze innen is a Holokauszt tagadásához jut el.


„Horogkeresztes montázzsal »tisztelte meg« XVI. Benedeket egy kormányközeli izraeli honlap. Az ok: ő is náci, mint mindenki e földön, aki történetesen nem zsidó vagy elvakult cionista. Mivel még nem derítették ki, hogy napjainkban is millió számra gázosítanak el zsidókat, a jelenlegi pápa azért náci, mert a zsidók akarata ellenére szentté akarja avatni egyik elődjét, XII. Piuszt - aki történetesen szintén náci volt. Nácizmusa abban merül ki, hogy nem tudott előre arról, hogy a szövetségesek és a zsidók megalkotják majd a holokamu mítoszát, és nem tiltakozott a sok milliárd zsidó elpusztítása (ld. szappanfőzés, lámpaernyő és társai) ellen.”


Szüretelőkre támadnak a kaftánosok

kuruc.info, 2008. október 19.

 

A „zsidó telepeseket” az „amerikai és európai adófizetők tartják el”, a zsidó vallás „alsóbbrendűnek tekint minden nemzsidót” (sic!), és „támogatja…megölésüket”. Három gyűlölködő hazugság két mondatba sűrítve – szép teljesítmény.


„Újságírókat és keresztény békeaktivistákat is megtámadtak a palesztinok földjére törvénytelenül betolakodó zsidó telepesek, akiket az amerikai és európai adófizetők tartanak el egy az egyben. A szélsőséges brigantik „toleráns«” vallásuk alapján járnak el, amely alsóbbrendűnek tekint minden nemzsidót és támogatja meglopásukat, kifosztásukat, akár megölésüket is. A kipás terroristák ezúttal »visszafogták« magukat, lövöldözés helyett „csak” verekedtek.”
 


 

39 zsidónak épült új zsinagóga potom 80 milliónkból

kuruc.info, 2008. szeptember 21.

Új zsinagóga épül Békéscsabán. A kuruc.info szerkesztőiben a hír feszültséget keltett, amit némi holokauszt-tagadással vezettek le:
„Békéscsabán, ahol a holokauszt előtt közel négyezer zsidó élt, s ahova alig ötszázan tértek haza, ma a zsidó közösség 39 aktív tagot számlál. Számukra épült összesen 80 millió forintért az új zsinagóga, melyet a közeljövőben fel is avatnak - büszkélkedik a MAZSIHISZ. Az igazság ezzel szemben pedig az, hogy az úgynevezett holokauszt nem történt meg, míg a zsidók által létrehozott szovjet valóban elpusztított 11 millió ukránt, a további 90 millió áldozatról nem is beszélve. Békéscsabára meg azért térhetett vissza csupán 500 a négyezerből, mert a maradék 3500 előbb nyugatra (pl. Amerikába) távozott, majd onnan Palesztinába mentek (…) palesztin falvakat gyújtogatni és gyerekeket mészárolni, hogy ezzel is megalapozzák a »demokratikus Izraelt«.

 


 

Izrael robbantja ki a III. világháborút – Kohnék ismét a halál vámszedői lesznek


kuruc.info, 2008. augusztus 27.

 

„A zsidók” már a harmadik világháború kirobbantásában mesterkednek. Ez a nyilvánvaló képtelenség a Grúziában történtekből állítólag egyértelműen kikövetkeztethető, hiszen kiknek is állhat érdekében az Egyesült Államok és Oroszország egymásnak ugrasztása? A kérdés persze költői. Logikát ugyan nagyítóval sem lehet találni a gondolatmenetben, egy összeesküvés-elmélet azonban nem is ettől szórakoztató.

„(…) a zsidók nem férnek a tetves bőrükben, ki akarják robbantani az újabb hidegháborút, vagy akár a harmadik világháborút is, hogy aztán a világégésben megint ők lehessenek a halál vámszedői. Az Ószövetség népe mit sem változott az elmúlt évezredek alatt, tessék csak olvasni az ószövetségi rémtetteiket, és megértik a mai izraeli politikát - nincs új a nap alatt. A zsidók érzik, hogy szűkül az életterük, Irakban és Libanonban melléfogtak, Iránnal nem bírnak, már a tenyerükből evő héják, a neokonok is meggyengültek Washingtonban, az orosz zsidó maffiózók Szibériában vagy külföldön leledzenek, fogy a víz, az arab ellenlábasok és az Izraelt rühellők pedig világszerte egyre erősödnek. Magyarországot már felvásárolták ugyan, de látják, hogy a zsidó-kommunista, lakáj- és maffia-kormány már nem tart ki sokáig, és a nemzet Likud Viktor aknamunkája ellenére is kezd ébredezni, s sokáig már nem tarthatják prés alatt a megnyomorított magyarságot. Kellenek az új hídfőállások, kellenek az új gazdatestek, amelyekre a vérszívó tetvek rátapadhatnak, és azok vérén ismét dagadtra hízhatnak.”

 


 

Közös bűnünk: nincs elég pénz Auschwitz működtetésére

kuruc.info, 2008. augusztus 19.

 

Bejárta a világsajtót a hír, hogy az egykori auschwitzi tábor helyén kialakított emlékmúzeum komoly pénzhiánnyal küzd. A kuruc.info szerint rendben van ez így, sőt, szerintük, ha hiányzik valami Auschwitz-ból, akkor az a Cyklon-B meg a zuhanyrózsa.

 

„A vezetés most kampányt indított a pénzszerzésre, elvégre a történelem eme legszörnyűbb és teljességgel egyedülálló tragédiájának színhelye, ahol zsidók milliárdjait végezték ki naponta többször is, alig kapott némi aprópénzt az utóbbi időben. Sőt, maga a holokauszt bemutatása is teljesen elsikkadt, alig beszélnek róla, alig tartanak egy-egy megemlékezést, arról nem is beszélve, hogy soha senki nem villantja fel azt a borzalmas lehetőséget, hogy mindez bármikor megismétlődhet - akár minden évszakban is. Mindennek magyarázata az, hogy Európa lakossága (tehát a nácik) annyira fasiszták a mai napig, hogy nem szánnak egyetlen forintot vagy eurót sem a pár évnyi munka miatti kárpótlásra szegény megviselt hébereknek vagy hasonló emlékhelyek támogatására. Ugyan nézzünk már magunkba, kedves náci fajtársaink, és utaljuk fizetésünk 2/3-át az auschwitzi múzeumnak, így talán eredményesebben tudunk vezekelni szörnyű bűneinkért, hogy tudniillik többször is kiirtottunk egy egész fajt nagyszüleink révén. A százötven, javarészt üresen álló épület rendbehozásához körülbelül kétszázmillió zlotyra lenne szükség, bizony... Várjuk hát a nemes felajánlásokat, akár Ciklon-B vagy zuhanyrózsa formájában is.”

 


 

Csapás a zsidó összetartás mítoszára - lopják a koncot a kamukausztiparban

kuruc.info, 2008. június 7.

A zsidóság egyesek szerint mindenért, és mindennek az ellenkezőjéért is okolható. A kuruc.info alább a zsidóság rövid, de komplett bűnlajstromát ismerteti. Vegyük észre, miként keverednek a "klasszikus" XIX-XX. századi agyrémek (bankuralom, nemzetellenesség, pornográfia terjesztése), illetve XXI. századi társaik (holokauszt-ipar).
 
„A világ egyik legbefolyásosabb zsidó érdekszervezete, a Zsidó Igények Konferenciája (JCC) kizárólagos joggal bír a német kormány által a náci "terror" (Értsd: munkaterápia) zsidó "áldozatainak" vég nélkül, több mint hatvan éve állandóan utalt kárpótlások szétosztására, azonban kétségek merültek fel a szervezet működését illetően. (Kuruc.info kommentár: hejj, be szép nevük van, az igényeiket persze jó ismerjük: az uzsorakamatot kedvezményes hitelnek, a lopást privatizációnak hazudni, a korrupciót nyugodtan, a törvények felett állva űzni, azt elfogadottá tenni, kapcsolati tőkét működtetve kulcspozíciókat elfoglalni a bankszektorban, a gazdasági, a kulturális, a tudományos és politikai intézményekben, közben teli torokból visítani, hogy minket kérem szépen üldöznek, pedig jajdenagyonártatlanok vagyunk, fajkeveredést propagálni, amíg mi elkülönülünk, a befogadó nemzet jelképei ellen uszítani, kultúráját kigúnyolni, rajta élősködni, mialatt cinikusan hangoztatjuk, hogy közétek tartozunk: mi is magyarok, németek, olaszok stb. vagyunk, a holokausztipart dübörögtetve a legfondorlatosabb trükkökkel sarcolni Európa államait, a médiát és a filmipart vasmarokkal a kezünkben tartva terjeszteni a pornográfiát, az erőszakot, a kábítószert, dicsőíteni és másságnak hazudni a különböző deviáns életformákat, a szellemi és lelki embert megfosztva vallásától, nemzeti identitásától ösztönlénnyé, fogyasztóvá zülleszteni, kérdésre kérdéssel válaszolni, mindent ki- és megmagyarázni, történelmet hamisítani, háborúk kirobbantásával fegyverekből, olajból jó nagyot kaszálni, talmudista gyűlöletet tenyészteni, stb. stb.)"


Utazás helyett mesemondásra használják a marhavagonokat a zsidók Egerben

Kuruc.info, 2008. május 26.

A kurucinfo névtelen szerzői sosem riadtak vissza a gyomorforgatóbbnál gyomorforgatóbb javaslatoktól. Most éppen zsidókat utaztatnának marhavagonokban a „munkahelyükre”. Lehet ezt még fokozni? Ahogy a kurucinfót ismerjük: lehet.

 

„A hollókoszt-mítosz hazánknak szánt fejezetét bemutató "tárlat" nyílt hétfőn Egerben. Az Élősködők Menete Alapítvány vándor(cirkuszi)kiállítása, amelyet egy korabeli marhavagonban rendeztek be, június 1-jéig tekinthető meg a település vasútállomásán. Esténként viszont kiszállnak belőle a zsidók, anélkül, hogy a praktikus tömegszállító eszköz visszavinné őket munkahelyükre.”
 

 

 

Senki nem tud mit kezdeni velük: két évvel a háború után a britek is táborokba rakták a zsidókat

kuruc.info, 2008. május 9.


Érdekes lelkivilága lehet annak, aki a zsidóság táborokba zárását nagyszerű ötletnek tartja. A kuruc.info-n történő publikáláshoz pedig nyilvánvalóan elengedhetetlen feltétel a Der Stürmer-t idéző stílus.

„Az Angol Nemzeti Levéltárban a titkosítás alól hétfőn feloldott dokumentumokból kiderül, hogy a brit kormányzat 1947-ben a palesztin mandátumterület határáról több ezer telepes zsidót fordított vissza Németországba és helyezte el őket (sajnos csak) ideiglenes táborokban a zsidóság és az általa elhülyített közvélemény tiltakozása közepette.”

Mindezzel „természetesen” nincs is semmi probléma. Sőt.

„(…) korrekt kezdeményezés volt a britek részéről, hogy a háború után illegálisan Palesztinába özönlő zsidókat fogták és németországi koncentrációs táborokba zsuppolták. Belátták ugyanis, hogy ez a pofátlanul nyomuló, felsőbbrendűségi komplexusban szenvedő zsidrákok megfékezésének egyetlen hatékony módja. Sajnos a mindent átszövő cionista sajtó és gazdasági körök nyomására kénytelenek voltak rögvest felszámolni a korrektül felélesztett intézményeket, de a kezdeményezésért, valamint a német vívmányok ezáltali elismeréséért mindenképpen megérdemelnek egy jó szót.”

A végére pedig egy kis holokauszttagadás, hiszen meggyőződésük szerint csupán mese volt az egész.

„Akkorra már sikerült elterjeszteni a század legnagyobb hazugságát a gázkamrákról, héberektől füstölgő kéményekről és a hatmillió hamu nélküli áldozatról, így a zsidó menekültek ügyéből újabb hatalmas felháborodást generáltak a talmudista körök.”




 

A Duna-parton hollókosztozik ma a szocionista horda: a magyarok közel sem mehetnek

Kuruc.info, 2008. május 8.

Alább a kurucifo szokásos heti holokauszttagadása olvasható.


„Ismét »Dunába lőtt zsidók százezreiről« és a magyarok »bűnösségéről«  készül hazudozni ma, május 9-én az MSZP, s természetesen a mi költségünkből zárják le a környéket, hogy ellenvéleményt se tudjunk kifejteni. Az e heti holokamu-szeánszra szerintük azért van szükség, mert »egyre pofátlanabbak és egyre sűrűbbek a neonáci, szélsőjobboldali megmozdulások« (tehát nem a folyamatos hazudozás és »bűnös nép«-ezés a pofátlanság, hanem a szabadságvágy hangja, teccikérteni).”

Értjük, persze. „Önként a Duna-partra vonul az MSZP-s bagázs”. Hogyan "teccik ezt érteni"? Hogy ideje lenne őket belelőni a folyóba? A folytatás nem hagy kétségek között senkit.

„Sajnos nem azért, hogy elnyerhessék méltó büntetésüket - azt maguktól soha nem fogják megtenni. Azért gyülekeznek ismét, mint az alábbi szórólapokból is kiderül, hogy egy N+1+1+1-edik hollókosztozással gyalázzák ismét a magyart, mint tették azt a legutóbbi Élősködők menetén is.”

 

 


 

Ismét szükségállapot: a hollókosztdzsembori miatt ma kizárják a magyarokat Pest belvárosának jelentős részéből

Kuruc.info, 2008. április 16.

 

Aki munkaterápiának nevezi mások halálra dolgoztatását, az alighanem egyéb aljasságokra is képes…

„Mintha Palesztinában lennénk: lezárják a fél belvárost az őshonos magyarság elől, ÁVH-s és izraeli fegyveresek biztosítják a zsidórasszista hazugság ünnepét Budapesten ma este. Több utcát és a pesti alsó rakpartot is lezárják egy szakaszon szerdán éjfélig a német munkaterápia emléknapján tartott, a magyarok pénzén finanszírozott cionista felvonulás ("Élet Menete") ideje alatt.”

 



M. T.: Vigyázat! Kamukauszt-áradat közeleg

  

Kuruc.info, 2008. április 14.

 

Igazán tehetséges emberek szerkeszthetik ezt az öndefiníciója szerint „korlátlanul magyar” portált, hiszen nyilván nem véletlen, hogy mindig sikerül alulmúlni önmagukat. Méghozzá magabiztosan.

„Hazánkban a napokban kezdődik a szokásos hollókoszt idény, amelyben az év végéig 57 különböző eseményben vezekelnek a tudatlanok és héber zsoldban álló politikusok. Olyan színvonalas eseményekre fogják szórni az adófizetők pénzét, mint a különböző holló-fesztiválok, megemlékezések, hazudozós talk-show-k, dunaparti vascipőkből a madár- és kutyaürülék eltávolítása, Dohány utca felnyaló verseny majd fej önkéntes beleverése és hozzácsapkodása a dohány utcai zsinagóga falához. Újabb milliárdos áldozat bemutatása és átadása a Mazsihisznek. Antifasiszta és ifjú partizán felvonulások, majd a buzeráns fesztivál, fél Judapest megbénítása. (…) A televíziókban dokumentum filmhazugságok, vetélkedők, a hollywood-i héber filmstúdiók hamisítványainak, filmstúdiókban legyártott »eredeti« koncentrációs táborokat bemutató, agyonjátszott agit-prop kópiák vég nélküli ismételgetése. Látogatás a Hetiretkes szereplőinek lakásában, ahol tanúi lehetünk, hogyan markolásszák reszkető kézzel az összekészített bőröndöt, másik kezükben az izraeli útlevelüket és bankszámlaszerződésüket szorongatva. Mindent beleadnak, apait-anyait, hogy beleverjék bűnös agyunkba, hetedíziglen bűnösök vagyunk.”

 

Olvasó: pedofilgyanús kaftános zsidók nézegették az unokámat

kuruc.info, 2008. március 12.

 

Ha egy olvasó levelet ír, annak nyilván minden szava az igazat, a teljes igazat, és csakis a színtiszta igazat tükrözi. De ezért nem árt némi vérvádas utalással kiegészíteni, hogy még igazabbnak tűnjön. Nyilván a húsvét közelsége miatt. A szerkesztőségi megjegyzések természetesen a kuruc.info munkatársainak elmeállapotáról árulkodnak.

 
„Tisztelt Szerkesztőség! Az alábbiakban szeretném megosztani Önökkel történetemet. Két hete pénteken délután sétáltam tizenegy éves unokámmal Csillával a budapesti Rákóczi úton.
Kellemes, tavaszt idéző idő volt. A hetes busz megállójában várakoztunk, Csilla pár lépésre tőlem a kirakatokat nézegette. És ekkor megjelent az utcán két ráérősen sétálgató zsidó férfi. Igen igazi zsidó népviseletben, kaftánban, kalappal copffal. Ez a két szemét megállt unokám mellett és nyálcsorgatva, vigyorogva elkezdték bámulni őt és valami idegen nyelven hablatyoltak egymás között. Azonnal odaléptem, kézen fogtam és elhúztam onnan unokámat, akkor ezek ketten odébbálltak az Astoria irányába. Vajon mit tettek volna, ha nem vagyok ott? (Esetleg feláldozandó keresztény gyermeket kerestek. Ez nem ostobaság, végre valahára egy izraeli zsidó történész is elismerte munkájában azt, amit Európában régóta tudtak és büntetőjogi tényállás volt: a zsidók rendszeresen kivéreztettek nemzsidó kislányokat borzalmas, Pészach nevű ünnepükön. Csupán az újabbkori cionista térhódítás következménye, hogy letagadták, elhazudták, antiszemita fantazmagóriának minősítették a valóságot. Sőt, Németországban akár börtönben is végezheti, aki csak hangosan elgondolkodik a témáról. A történelem folyamán egyébként számos társadalomban hajtottak végre rituális emberáldozatokat, ezek kutatása, tárgyalása mégsem bűn. Ja, az izraeli történészt halálosan megfenyegették, rákényszerítették nemrégiben megjelent munkája első kiadásának átdolgozására és a még boltokban lévő példányok begyűjtésére, de ez a lényegen nem változtat  - a szerk.) Mit képzelnek ezek magukról? Fényes nappal talán ajánlatot tettek volna a gyereknek?”

 


 

Újabb kamukausztregényről derült ki: hamisítvány - Mindegyik az

Kuruc.info, 2008. március 3.

 

Holokauszttagadni csak pontosan, szépen. Ha ugyanis egy holokauszt-regényről kiderül, hogy hamisítvány, és ezúttal Misha Defonseca Túlélni a farkasokkal című regénye bizonyult kitalációnak, akkor „nyilván” mindegyik az. Legalábbis kuruc.info-ék szerint. Van itt minden, amire számítani lehet tőlük. „Hollókkosztipar” meg „Imre Kertész”. Business as usual.

 
„Kitaláció volt Misha Defonseca világhírű holokausztregénye. A 7 éves kislány történetét elbeszélő „önéletrajzi” mű szerzője mellesleg keresztény – jegyzik meg a származást csak kaftános érdekből felhozó hírügynökségek, enyhíteni próbálva a kínos lebőgést. A Kuruc.info elárulja: az összes többi hollókosztipari betűhalmaz és film is hamisítvány, csak azokról még nem ismerték be. A közben már a hivatalos dogmatika által is elvetett „emberszappantól” a még fenntartott „gázkamrákig”" minden hazugság, ahogy hazudik a „lángoló gödrök” meséjét felplankoló, különösen aljas Eli Wiesel-től Imre Kertészig és Spielbergig minden kamukausztzsidó.”
 

A végére pedig egy kis „büdöszsidózás”. Ahogy megszokhattuk.

 
„A hamis önéletrajz szerzőjének egyik ügyvédje, Marc Uyttendaele a Le Soirnak írt cikkében mindazonáltal azt hangoztatta, hogy a könyv »a remény üzenete« így is. »Más szavakkal, nem számít, hogy a történet igazi vagy allegorikus: teljesen jóhiszemű mű, a fájdalom kiáltása és bátor tett, amely tiszteletet érdemel«. (Igazi büdöszsidó okfejtés, évezredek óta megpróbálják aranynak láttatni a szart - a szerk.)”
 

 

Izraelbe érkezett alázkodni Sólyom, kussol Peresz "Felvásároljuk Magyarországot" mondatáról

Kuruc.info, 2008. március 2.

 

Sólyom László izraeli látogatása korántsem meglepő módon kiverte a biztosítékot a kuruc.info szerkesztőségében. Alpáriságukra egyre kevésbé lehet szavakat találni. Bár a nyelvújítás iránti elkötelezettségüket hiba lenne nem elismerni.

 
„Sólyom László megkezdte izraeli csicskakörútját. Szemétláda elnökünk kamukausztozni fog és hallgat a kaftángóré Magyarország felvásárlását ecsetelő kijelentéséről. Természetesen nem fogja felemelni szavát a zsidó haramiállam által felhalmozott, illegális tömegpusztító fegyverek  (atom, vegyi, biológiai) és a palesztinok irtása ellen sem.”
 

Természetesen a szokásos klisék sem maradhatnak el a „zsidórasszistákról”, a „zsidó bagázsról”, valamint a „terrorista”, „háborús bűnös”, „ártatlanokat civileket lemészárló” izraeliekről”.

 
A zsidócsicska Sólyom László (…) programja szerint vasárnap este a Magyarországról, illetve a környező térségekből elszármazott magyar ajkú zsidórasszisták képviselőivel találkozik a tel-avivi magyar nagykövet rezidenciáján. Becslések szerint vagy 200 ezer főt számlál az izraeli, magyarul is beszélő zsidó bagázs (nem pedig "magyarok", mint az MTI és az MNO hazudja - a szerk.), melynek tagjai közül az idősebb nemzedék máig őrzi magyar „anya” nyelvét (beszél a zsidó sokféle nyelvet attól függően hol él, de attól még zsidó marad és Izraelhez hűséges - a szerk.). Sólyom látogatása során találkozik a háborús bűnös, terrorista, libanoni és palesztin civilek ezreinek lemészárlásáért felelős Ehud Olmert izraeli kormányfővel, a hasonszőrű Cipi Livni külügyminiszterrel és Benjamin Netanjahuval, a likudista-terrorista ellenzék vezérével, a Fidesz szövetségesével.”
 

 

Alakul: újabb németverés nyomán lágerek felállítását követelik a politikusok

Kuruc.info, 2007. december 31.

Hosszú viták után Németországban megszületett a döntés arról, hogy ifjúsági átnevelő táborokat építenek bűnöző fiatalok részére. A náci múlt rossz emléke miatt sokan ellenzik az ötletet, az alábbiakból azonban az derül ki, hogy még az egykori haláltáborokat sem találja mindenki kifogásolhatónak.

„A német nép életére törő idegenek miatt egyes német politikusok ismét lágerek felállítását javasolják. Ismeretes: a németek egyszer már létrehoztak nevelőtáborokat, melyekben több-kevesebb sikerrel tanították munkára az arra nem fogékony népcsoportok henye, munka helyett nem ritkán szintén gyűlölködő és bűnöző fiait. A zsidóság nép(i egyéniség)ének kiirtására tett kísérletként fogta fel az építő jellegű kezdeményezést, s azóta is súlyos összegeket kell fizetniük ezért a jószándékú germánoknak.”

 

Újabb olvasónk méltatja a Tóra Weisz-féléket

Kuruc.info, 2007. december 29.

Most éppen Tóta W. Árpád az első számú közellenség a kuruc.info-n, blogján ugyanis arra az elképesztő pimaszságra vetemedett, hogy leírta véleményét a „Jézus-sztoriról”. Ami persze kiverte a biztosítékot a szélsőjobboldalon.


„Bármennyire rátettétek piszkos-karmos mancsotokat a könyvkiadásra a történelem meghamisitása (sic!) és zsidós elhallgatása céljából, bármennyire nem merik történelem tanáraink (sic!) tanítani a megtörtént eseményeket, vannak még fellelhető nyomai annak, hogy az emberiség történelmének legösszeférhetetlenebb, legaljasabb, leggonoszabb fajtája vagytok.”

A magyar helyesírás szabályait szabadon értelmező szerző, a titokzatos M. T., ezután a Harmadik Birodalom „elévülhetetlen érdemeit” méltatja, majd „rávilágít az igazságra”.

„(…) a Harmadik birodalom (…) hazugságaitokkal ellentétben nem akart kiirtani titeket, hanem el akart különíteni az egészséges európai fajtól. (…) Ennek a félmunkának lett következménye a Holocaust Ipari RT megalakulása, melyben minden mai vezető politikus felügyelőbizottsági tag. A fő részvényesek persze a fajtáitok (sic!).”

Végül pedig reményének ad hangot, hogy a muszlimok majd befejezik a nácik félbehagyott életművét.

„A XX.sz-ban megtaláltátok és kóstolgatjátok a muszlimokat. Az emberiség jobbik fele tehát tőlük várja, hogy végre pontot tegyenek az évezredek óta húzódó problémára, kioperálják a világ testéből a rákos daganatot, a Földgolyó (sic!) felszínéről eltávolítsák a gennygócot, Izraelt. Ti még nem tudjátok, de minden birodalom egyszer összeomlik, a pénzügyi is...”

Nagy Péter már „Jézus gyilkosainak leszármazottjának” nevezi Tóta W. Árpádot (AntiTóta W.: Mózes részegen felgyújtotta a csipkebokrot, kuruc.info, 2007. december 28.), majd Mózessel kezd „viccelődni”.

„Valószínűleg szép nagy szakálla lehetett – biztosan teli tetűvel, mint a többi plankolt farkúnak – messziről, már a szagáról megismertetett. Csak nem hiszitek komolyan, hogy megjelent neki Isten ágálni az égő csipkebokorban! (…) Biztos be volt rúgva a vén kaftános és felgyújtotta a bokrot, aztán részegen azt álmodta a Sinai hegyen, hogy megjelent neki benne Isten.”

 

Megalakult a cionista Cserni bíró szervezete, az Ibike

kuruc.info, 2007. december 29.

Ha valaki nem fordul időben orvosi segítségért, az üldözési mánia teljesen eluralkodhat a személyiségén. Aminek az lesz a vége, hogy ott is cionistákba botlik, ahol valójában nincsenek is.

„Mint ismert, a homoszexuális Cserni János bíró 2004. január 19-én tíz hónap végrehajtandó börtönbüntetésre ítélte Bencsik Andrást, mert a Bencsik által főszerkesztett lapban beszámoltak Mécs Imre álötvenhatos zsidó patkány egykori vallomásáról, amely jegyzőkönyvben rögzítették a jelenleg MSZP-s képviselő társaira tett terhelő vallomásait.”

 

Seggrepacsi és hanuka - filmet csinált a vén köcsög életéről egy RTL Klubos kódextolvaj

kuruc.info, 2007. december 28.

Az ember nem mindig találja a megfelelő szavakat. Ez most is így van, az alábbi idézetek azonban aligha igényelnek kommentárt.

„A 39. Magyar Filmszemle versenyfilmjei közé került a Faludy szerelmei című alkotás. Az agg szobordöntögető kaftános (terrorista társaival együtt Prohászka Ottokár szobrát gyalázta meg) öt éve nyilatkozott az RTL Klubnak, azzal a kikötéssel, hogy a beszélgetés haláláig nem kerülhet nyilvánosságra. Természetesen az anyagot  készítő Lázs Sándor is buzi. (…) A pondró a Faludy-felvételt egy szekrényben őrizgette éveken keresztül – a vén csíra tavaly bekövetkezett haláláig.”

Aztán megtudhatjuk, hogy az RTL Klub

„bűnözők, zsidók, buzeránsok melegágya”, valamint azt, hogy „A magyarellenes gennykanálisnál egyáltalán nem szokatlanok a vezető beosztású fartúrók, sokan leltek itt meleg otthonra (…). De a köztörvényeseknek sem ismeretlen a terep (…) és gyors előremenelt (sic!) biztosít a héber származás is. A három tulajdonság valamely kombinációját felmutatók (…) szinte kirobbanthatatlanok.”

 

Két megszálló kaftánossal kevesebb

Kuruc.info, 2007. december 28.

Kirándulókra támadni teljesen normális dolog, az önvédelem viszont egyáltalán nem az. Persze csak akkor, ha palesztinok támadnak zsidókra. Ki érti ezt?

„Palesztinok lelőttek két fiatal izraeli telepest pénteken Ciszjordánia déli részén, Hebron közelében (…). A két likvidált zsidó holttestét a várostól északra elterülő dombvidéken találták meg. (…) A hadiállapotban teljesen természetes esetet az izraeli rendőrség szóvivője természetesen »terrortámadásnak« nevezte. A két telepes egy fiatal nő társaságában kirándult egy Hebron melletti forráshoz, amikor egy elhaladó sárga terepjáróból rájuk lőttek azon őslakosok, akik szerint a hazájuk nem zsidó kirándulótelep vagy netán állatkert. Az izraeli rádió jelentése szerint az izraeliek viszonozták a tüzet (elvégre a jó cionista gépfegyverrel megy forrásvizet inni), s az egyik honvédőt megölték.”

Aztán azon sajnálkoznak, hogy a palesztin terroristák nem gyilkolják elég eredményesen a zsidókat.

„Sajnos mindössze ez volt a legeredményesebb megszállókat ért palesztin tájékoztatás (sic!) az idén Ciszjordániában.”

 

Karácsonyi játékunk: leplezze le az ünnepen is hazudó Lomnicionistát!

kuruc.info, 2007. december 26.

A kuruc.info szerkesztői valamiért a fejükbe vették, hogy Lomniczi Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke cionista (ami kurucék szótárában természetesen a zsidó szinonimája), ezért aztán rendkívül szellemesen „Lomnicionistaként” szokták emlegetni. A mások nevével való játszadozást a legtöbben az alsó tagozaton ki szokták ugyan nőni, a jelek szerint azonban a kuruc.info-sok még nem jutottak el egy átlagos kisiskolás szellemi szintjére.

„A Legfelsőbb Bíróság cionista elnöke az év legnagyobb eredményének azt nevezte évértékelőjében, hogy a bíróságok megőrizték függetlenségüket és semlegességüket. A valóságban minden tény és felmérés cáfolja az alkotmányellenes szájkosártörvényt javasló, valamint nyíltan és törvénytelenül politizáló alkoholista hazugságát. Lomnici (helyesen: Lomniczi – a szerk.) Zoltán arról vakerolt, hogy Sólyom is azt mondta, hogy a bíróságok függetlenségéhez nem férhet kétség, mert a lehetséges legnagyobb szervezeti függetlenséget harcolták ki maguknak. Hasonló következtetést vont le az Eötvös Károly Intézet tanulmánya, valamint egy, az ügyvédek körében készített felmérés eredménye is – hazudott még nagyobbat a hanukagyertyákat gyújtogató kipás.”

 

Sem tűzszünetet, sem fogolycserét nem akar Izrael vérszomjas népe

kuruc.info, 2007. december 25.

A közel-keleti békefolyamatra a különböző non-profit terrorszervezetek jelentik a legnagyobb veszélyt. A józan eszünkkel legalábbis ezt gondolnánk, de aztán kevésbé józanul gondolkodó polgártársaink elmagyarázzák, hogy éppen ellenkezőleg.

„Az izraeliek kétharmada ellenzi, hogy olyan palesztinokat engedjenek szabadon cserébe egy izraeli katonáért, akiket nem pusztán rasszizmusból zártak el, hanem cselekedtek is a hazájuk védelmében. (…) Tel-Avivban egy minisztériumi bizottság (…)  annak a lehetőségét kezdte vizsgálni, hogy egyszerűsítsen-e a feltételeken, amelyek alapján rabokat bocsátanak szabadon, köztük olyanokat, akik felléptek a megszálló terroristák ellen, nem csak az volt a bűnük, hogy palesztinnak születtek és két katona szórakozásból rács mögé dugta őket egy este. A felmérés szerint (…) az izraeliek 59 százaléka ellenzi a Hamásszal az időszakos tűzszünetet, hiszen így némiképpen szünetelne a nem kiválasztottak kiirtása.”

 

Lovas István: Betlehem

kuruc.info, 2007. december 24.

Lovas írását, amely eredetileg a Magyar Nemzet Képeslapban jelent meg, nyilván örömmel közölte újra a kuruc.info, hiszen valóban utánozhatatlan, ahogy a jeles szerző tudatosan elhallgat bizonyos dolgokat. Nem először, és valószínűleg nem is utoljára. Csúsztatni azonban csak pontosan, szépen…

Betlehem „Az a ciszjordániai város, amelynek 30 ezer palesztin lakosa túlnyomó részben keresztény és ahová a világ minden tájáról oly sokan zarándokolnának, ha akadály nélkül megtehetnék. (…) A várost északra nyolcméteres izraeli fal zárja el. Politikailag korrektül »biztonsági kerítésnek« hívják. (…) Aki Jézus születésének templomához akar zarándokolni, nem csak géppisztolyok csövével kell szembenéznie, de zaklató kérdésekkel is. Amelyekről oly jótékonyan hallgat a multinacionális cégek kezében lévő média. Arról is, hogy Bethlehem városának palesztin lakosságát is mozgásukban úgy korlátozzák, hogy ezt a mozgást leginkább gúzsba kötöttségnek nevezhetjük”

 

Mikulást vertek a zsidók Betlehemben

kuruc.info, 2007. december 23.

A kuruc.info szerkesztői mindig is a Közel-Keletre vetették vigyázó szemeiket, így aztán egyáltalán nem meglepő, hogy a Mikulás és az izraeli katonák összetűzéséről is beszámoltak. Ahogy az sem, hogy a tőlük megszokott hangnemben.

„(...) izraeli terroristák kíméletlenül megvertek öt palesztin keresztény demonstrálót, akik a faji elkülönítést szolgáló, 8 méter magas zsidó fal ellen tiltakoztak szülőhelyükön. Egyikük Mikulásnak öltözött, de ez sem hatotta meg a (…) gonosz megszállókat (…). A (…) tüntetésen mintegy 50 palesztin, izraeli és külföldi békeaktivista a faji megkülönböztetést szimbolizáló, a mindennapi életet pokollá tévő apartheid fal ellen emelte fel szavát. Az izraeli határrendőrség több aktivistát őrizetbe vett egy időre, öt másikat megvert. A zsidók szerint az ötven demonstráló »megzavarta a közrendet«. Ismerős a gergényista (sic!) szöveg az izraeliek által felvásárolt Magyarországról, ugye?”

A biztonsági kerítésnél történt incidens pedig kiváló alkalom a hazai vizekre való átevezésre. Hiszen itthon is fokozódik a helyzet, még akkor is, ha a Mikulás egyelőre nem került nézeteltérésbe a hazai rendfenntartókkal.

„Izrael, a legagresszívabb, illegális tömegpusztító fegyvereket birtokló haramiaállam (…) fütyül a nemzetközi jogra és tovább építi a végső formájában 650 kilométer hosszúra tervezett falat. (…) De azért van pofájuk rasszizmusról, antiszemitizmusról ugatni világszerte, miközben hazug indokokkal háborúkat szítanak, népirtanak, s most éppen Iránra kívánják ráuszítani amerikai csicskáikat. Pesten meg az utcán hanukáznak, karöltve hazaáruló politikusainkkal, miközben a Tilos Rádióban a keresztények kiirtásáról értekeznek, állami apanázzsal megtámogatva.”

 

A Fidesz a nyomunkban kullog, elítéli a Tilos Rádió „Baszd meg a karácsonyt” partiját

kuruc.info, 2007. december 23.

A kuruc.info ismét kitett magáért. Most éppen a Fideszt „Zsideszezték” le, amiért képviselői a szerkesztőséghez hasonlóan nem ítélték el azonnal az állítólag keresztényellenes Fuck the X-Mass Partyt.

„Orbán Viktor és alvezérei hallgatnak, nehogy nagyon nagyon megsértsék a héberek legendás érzékenységét, de azért a fővárosi Fideszt arra utasították, hogy tiltakozzon a Kuruc.info-ban leleplezett, a Kultiplex nevű deviánsközpontban megtartott Fuck the X-Mass party 2. (rossz angolsággal ugyan, de azt jelenti: B..meg a karácsonyt parti 2.) ellen. Mindenesetre tény, hogy a Zsidesz, amely szemrebbenés nélkül beállt a Magyar Gárda ellen hazug, uszító propagandát folytató zsidó és cigány fajvédők táborába, a szinte mindennapos és valódi magyarellenes rasszizmus esetén csupán helyi ügyként kezeli a kérdést, vagyis szerinte a keresztények arcul köpése nem olyan súlyos jelenség, hogy a keresztényirtós Tilos Rádió és a mögötte álló cionista pártok betiltását követelje. A fővárosi és az országos Zsidesz például soha nem tiltakozott a keresztényellenes nyári buzifesztivál ellen sem.”

 

Olvasó: neo-hollókosztot vizionál „Ciontalan”

kuruc.info, 2007. december 13.

M. T. Csintalan Sándor megverésével kapcsolatban is kifejtette véleményét. (Az esetleges félreértések elkerülése érdekében talán érdemes megjegyezni, hogy a szerkesztőségi kommentárt ezúttal nem mi követtük el, hanem a kuruc.info.)

„Ciontalan kimondta a kulcsmondatot. Zsidóbérencsége miatt (ami véletlenül igaz) verték meg. Hiába próbál(nak) kisfiából Tel-Aviv-ban zsidót faragni (már lehet, hogy meg is faragták neki), nem lehet belőle bibsi, soha nem fogják befogadni. De lám, már a filoszemitákat is irtják! (Figyelem, neo-hollókoszt kezdete!!!). Tehát már nem csak menetelnek a fekete ingesek, hanem támadásba is lendültek! Ideje reszkető kezekkel újra megragadni azt a bőröndöt, a másikkal az izraeli útlevelet, indulásra készen.”

Ugyanezen a napon „egy a magyar nemzetért aggódó olvasó” arról ír (A hanuka lényege ismét: öldöklős játék az „ünnep” tiszteletére) egy internetes játék kapcsán (Defend your Temple 2), hogy „ismét jó példját (sic!) láthatjuk annak, amit sajnos nem elég sok nem zsidó tud, hogy »ÜNNEPEIK CSÖPÖGNEK MÁS NÉPEK VÉRÉTŐL!!«”

 

Jobbik: Sólyom inkább a ránk törő zsidóktól, cigóktól és komcsiktól határolódjon el

kuruc.info, 2007. december 12.

A Jobbik szerint nem tőlük kellene elhatárolódni a köztársasági elnöknek, sokkal inkább „a haza zsidó felvásárlóitól”. A kuruc.info szerkesztői pedig nyilván egyetértenek ezzel a követeléssel, különben nem közölték volna le Vass Istvánnak, a Jobbik törökszentmiklósi elnökének közleményét.

„Felkérjük Elnök Urat, hogy foglaljon állást a zsidó miniszterelnök Magyarország zsidók által történő felvásárlásának kérdésében  (…).”

 

Hanukázás és zsidó terroristák éltetése - ez az EP (?)

kuruc.info, 2007. december 11.

A kuruc.info kemény munkával „kiderítette”, hogy „miért nem kerülhetett be az EU alkotmányába a keresztény megnevezés”. Természetesen a zsidók miatt.

„Hatalmas hannukiát (sic!) tart az íróasztalán »mint a fény és a tolerancia jelképét«, melyet tíz rabbi adott át neki, s alig várja a jövő évet, amikor izraeli fiatalokat hívhat Brüsszelbe, hogy megünnepeljék a zsidó terrorállam megalapításának hatvanadik évfordulóját. Nem egy cionista politikai vagy vallási vezetőről, netán más elvakult zsidóról van szó, hanem Hans-Gert Pötteringről, az EP elnökéről. (…).” 

 

Ne terroristázzák a szabadságharcosokat és ne magasztalják a népirtókat!

kuruc.info, 2007. december 10.

Végvári József nyugdíjas nyelvtanár, a Magyar Gárda tagjelöltje, nyílt levelet írt a Discovery Channel, a National Geographic, valamint a Viasat szerkesztőségének. A kuruc.info pedig leközölte. Lelkük rajta.

„Mindenekelőtt a leghatározottabban, élesen és nyomatékosan tiltakozom a »terrorista« kifejezés meggondolatlan (vagy talán nagyon is szándékolt) állandó, szinte már rögeszmés használata ellen műsoraikban, filmjeikben. (…) Én magam csupán két »terrorista szervezetről« tudok a világban, melyek igen magas, állami szinten gyakorolják a terrorizmust: az egyiknek a neve Izrael, a másiké: Amerikai Egyesült Államok (…).”

 

Hering József: Szélsőséges zsidó szervezet és lapja antiszemitának nevezi Tomcaték plakátját

Kuruc.info, 2007. december 9.

A Nyugati téren történtekkel kapcsolatban természetesen Hering József is megszólalt. A tőle megszokott színvonalon.

„A szélsőségesen rasszista, a zsidó faji elkülönülést hirdető, fundamentalista Hábád zsidó vallási irányzat hazai hívei állították föl Budapest-szerte az úgynevezett hánukijjákat, azaz hanuka-gyertyatartókat. A Sturem.net (??? – a szerk.)a budapesti Nyugati téri hanukaünnepség közelében lezajlott kisebb tüntetésről többek között ezt írja: »A tüntetők hatalmas antiszemita posztert feszítettek ki azon a téren, ahol a hanukalángot meggyújtották«. Elképesztő hazugság ez, hiszen ismeretes, hogy az említett poszteren Simon Peresz izraeli államelnök »Fölvásároljuk Magyarországot«, 2007. október 10-én elhangzott kijelentése volt olvasható. A hábádista judeonácik találékonysága tehát kimeríthetetlen, de azért mégiscsak döbbenetes, hogy az izraeli államfő többszörösen igazolt, videófölvétellel is alátámasztott kijelentését ezek a magyargyűlölők antiszemita veszélynek bélyegzik, azaz bocsánatkérés helyett ezt is mi nyakunkba kívánják varrni.”

 

Nem ebédre hívogatni kell a hazánkat felvásárló zsidókat - nyílt levél Sólyomnak

Kuruc.info.hu, 2007. december 6.

Ha egy „öntudatos magyar állampolgár” (ezúttal egy bizonyos [állítólagos?] Münzberg Mihály) levet ír a köztársaság elnökének, az mindenféleképpen közlésre érdemes. A kuruc.info-n legalábbis biztosan.

„Elnök Úr, beszéljünk végre világosan: A »gyűlöletbeszéd szankcionálása« magyarul annyit jelent, hogy az amúgy is nyíltan világuralomra törő zsidó gazdasági és vallási érdekkörök magyarországi prominensei úgy folytathassák dekadens, gazdasági és ideológiai gyarmatosító hadjáratukat hazánk földjén, hogy ez ellen felszólalni önmagában is bűnnek minősüljön. (…) Ön tökéletesen tisztában kell, hogy legyen vele, hogy a szemérmetlen, de egyre kevésbé hihető és egyre kevesebb magyar által hitt hazugsággal leplezett zsidó hadjárat egyelőre még tart hazánk ellen, és a jelenlegi parlamenti elit önmeghatározásától és deklarált politikai hovatartozásától függetlenül támogatja, de legalábbis nem akadályozza meg ezt.”


Cser Ferenc: Hanuka hamuka: ünnepükről is hazudnak a zsidók a magyaroknak
kuruc.info, 2007. december 5.
Az alábbi „gyöngyszemet” a kuruc.info a nemenyi.net internetes oldalról vette át, nyilván azért, mert szerkesztői maradéktalanul egyetértenek a mondanivalójával.

„Mert mit is jelent a hanuka ünnepe Budapesten, a magyarok fővárosában, amelyet közterünkön, az állam képviselőinek bevonásával rendeznek a zsidók? Azt jelzi, hogy a magyar nemzet feletti győzelmüket ünneplik. Azt, hogy a magyarországiak már igazi, meghódított gojok.”

És ha már a nemenyi.net szóba került, következzék egy idézet Neményi Pétertől (írásának címe A gyűlölet népe szeretetre buzdít, hetedíziglen), az említett honlap szerkesztőjétől, aki a jelek szerint meglehetősen reménytelennek tűnő küzdelmet folytat a magyar nyelvvel és a józan ésszel.

„(…) ahogy egy 1%-os törpepártnak nem szabadna, hogy a befogadó nép számára, annak és arra megnyomorító törvényeket erőltessen (sic!), úgy a nagy szakállú lelki törpéknek sem kellene magukat akkora zenebonával hirdetnie, mint azt tették a homoszexualitás-vallás degenerált követői a nemrég botrányba fulladt buziparádé alkalmával. Ja, hogy a buziság nem vallás? Miért ne lehetne, ha a Hanuka és a Purim tud az lenni?”

Lehetne még bőségesen idézgetni, de az alábbi alighanem éppen elég lesz.

„Bármennyire is sértően hangzik, hazánk még mindig magyar és nem zsidó köztársaság, tehát a nálunk élő kisebbségnek illene önmagát egy szégyenletes izraeli ömlengés után annyira visszafognia, hogy az általa vallásnak aposztrofált, vélt történelmi eseményt nem viszi ki az éppen a szociális sírja szélén tántorgó ország Judapestnek csúfolt fővárosának egyik legfrekventáltabb terére.” 

Európa legnagyobb zsidó utcabálja és menórája - ahol tombol az antiszemétizmus (sic!)
kuruc.info, 2007. december 4.
Ami talán még a menóraállításnál is kevésbé elfogadható a szélsőpolgárok számára, az néhány közjogi méltóság és közszereplő résztvétele a gyertyagyújtásban.

„A téren Európa legnagyobb, hét méter magas menóra-gyertyatartója áll (és nem horogkeresztje, ugyebár), ennek lángjai gyúlnak meg esténként ünnepélyes keretek között. Az idei ünnepségsorozaton a magyar zsidó vezetőkön túl több szélsőséges közéleti személyiség és politikus is részt vesz, például Lomniczi(onista) Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke, Kóka János közbűntényes közlekedési és gazdasági miniszter, az SZDSZ elnöke, Takács Albert, ultraneobolsevista ávósminiszter, Steiner Pál, a szocionista MSZP, valamint Tarlós István, a Fidesz kollaboráns fővárosi frakcióvezetője, aki szabad idejében a zsidó bevándorlásért szokott tüntetgetni.”


Jobb később, mint soha: Izraelbe települ Schindler titkárnője

kuruc.info, 2007. december 4.

Oskar Schindler egykori titkárnőjének izraeli kivándorlásáról a kuruc.info szerkesztői azonnal a „holokauszt-iparra” asszociálnak.

„Oskar Schindler történetét a nem kicsit Jordán-pozitív Steven Spielberg amerikai filmrendező 1993-ban vitte mozivászonra kitalációk, hamisítások hosszú sorával, igazi tragikomikus horrorfilmet hozva össze a holokausztipar szolgálatában.”


Elérte célját a Mazsihisz: mentegetőznek és elhatárolódnak Sólyomék

kuruc.info, 2007. december 3.

Időnként meglehetősen nehéz követni a kuruc.info szerkesztőinek gondolatmenetét. De ha jól értjük, a Mazsihisznak „valójában” az volt a célja az ebédmeghívás visszautasításával, hogy a köztársasági elnök határolódjon el önmagától.

„Az illetékesek félénken tisztázzák, hogy a héberek jó szokásukhoz híven ismét hazudnak, hiszen nem a szájkosártörvény lényegével nem ért egyet az államfő, sőt, minél tökéletesebbé akarja azt tenni, majd mentegetőznek egy sort amiért nem minden úgy történik nyomban, ahogy az agresszív rasszista zsidók elképzelik, békítésképpen pedig elhatárolódnak a magyarok által talán leginkább tisztelt történelmi lobogónktól. A zsidócseléd Sólyom elfelejt emlékeztetni: a borzalmas múltú, kommunista spicli és munkásőr, Mazsihisz-vezér Zoltai Gusztáv (mellékállásban: pedofil) hogyan merészel bárkin bármit számon kérni ebben az országban? És milyen alapon hívja meg az amúgy is közpénzből élősködő judeorasszista szélsőségest és bandáját a Sándor palotába? A Kuruc.info üdvösnek tartaná a véráztatta, gyűlöletkeltő Dávid-csillagtól történő elhatárolódást.”

 

Szavazás a kuruc.info-n

A kuruc.info-n szavazást indítottak a következő kérdésről: „Honnan vannak kirekesztve leginkább a szegény zsidók?” A válaszlehetőségek: 1. A Nap-Keltéből és a Heti Hetesből 2. A Parlamentből 3.  Bankigazgatói és médiavezetői pozíciókból 4. A Hamaszból és a Hezbollahból 5. A kuruc.infóból 6. A börtönökből. A hatezer szavazóból (december 9-ig) négyezren szavaztak az utolsó lehetőségre, a válaszadóknak tehát a hetven százaléka. No comment.

 

A Tesconak a karácsony sem szent

Kuruc.info, 2007. november 24.

„Megmondom anyának, hogy az én Jézuskám a Tescóból jöjjön.” – mondja egy kisgyerek a Tesco karácsonyi reklámjában, amelyet egy néző bepanaszolt a médiahatóságnál. A kuruc.info ezúttal is hozza szokott formáját, a szerkesztők szerint ugyanis nyilvánvaló a zsidók felelőssége:

„Nézői panasz alapján rendelt el hatósági ellenőrzést a médiahatóság egy Tesco-reklám miatt. A tisztességes médiafigyelő civil a karácsony varázsának lerombolásával vádolja a zsidó tulajdonban lévő cégóriást.” 

 

Magyarellenes leszbikus cionista lett az OEP főigazgató-helyettese

Kuruc.info, 2007. november 26.

Nyilvánvaló, hogy a kuruc.info szerkesztőit Ungár Klára alkalmasságának kérdése egyáltalán nem érdekli. Különben nem az OEP főigazgató-helyettesének származásával, valamint szexuális érdeklődésével lennének elfoglalva, hanem szakmai ellenérvek megfogalmazásával. Ilyesmit azonban hiába is keresnénk cikkükben.

„Ungár Klára az SZDSZ Országos Tanácsának tagja, 1998-ig parlamenti képviselője is volt. Jelenleg a budapesti zsidók turulellenes frakciójának elnöke, Schmidt Maca (sic!) néhai férjének leszbikus testvére.”

 

Sikeres SZDSZ: Egyre több a drogfüggő hazánkban

Kuruc.info, 2007. november 27. 

A legújabb statisztikák szerint az elmúlt évekhez képest némileg növekedett a hazai drogfogyasztók száma. Amit a kuruc.info szerkesztői igyekeznek az SZDSZ nyakába varrni. Az összeállításban, amely meglepő módon kizárólag az adatok közlésére szorítkozik, nem foglalkoznak ugyan a zsidósággal, de mivel a cikk a „Zsidóbűnözés” elnevezésű rovatban található, egyértelmű, hogy a szerkesztők kiket sejtenek a háttérben.

 

Nyakunkon a hanuka – de mi a helyzet a holokauszttal?

Kuruc.info, 2007. december 2.

Hamarosan itt a hanuka, ami egyesek számára kiváló alkalom a zsidók állítólagos hátsó szándékainak leleplezésére. És a „holokauszt-ipar” elítélésére. Aminek ugyan semmi köze a hanukához, a kuruc.info azonban ezúttal is megtalálja a „rejtett összefüggéseket”. (A cikk valójában egy bizonyos Jack Corn irománya, amelyet a Barikád és a Szent Korona Rádió is közlésre érdemesnek tartott.)

„A magyar hagyományokban nem hangsúlyozott, zsidó vallási köntösbe bújtatott hat napos táncos, fánkos népnevelő rendezvénysorozat ismét kiváló alkalom lesz arra, hogy az országot irányító magyar-izraeli vegyes kormányvállalat emlékeztessen minket a holokausztra.”

Ezután a népszámlálási adatok zsidóságra vonatkozó adatainak hosszas ismertetése következik, azzal az egyáltalán nem titkolt szándékkal, hogy bebizonyítsák, a zsidóságnak túlzott hatalom van a kezében számarányához képest. Ahogy nyilván egyébként is. Az összeállítás a továbbiakban tulajdonképpen Finkelstein könyvének (A holokauszt-ipar) mindenféle kritikát nélkülöző ismertetésében merül ki, valamint a másként gondolkodók véleményének teljes tagadásában, idézni tehát teljesen fölösleges belőle. Méghozzá azért, mert ide lehetne másolni majdnem az egészet.

A hanuka pedig nyolcnapos ünnep. 


Vegyen kóser sört a Tescoban! (Helyesen: Tescóban – a szerk.)

Kuruc.info, 2007. november 18. 


Egyre jelentősebb kihívás úgy rákattintani a honlap felületére, hogy ne zsidózásba bukkanjon az ember.

Nézzük ezt a legújabbat.

A honlap egy fényképet mutat:

 
sör.jpg
 

A képhez egyetlen mondat tartozik:

A kóser eljárásnak megfelelően még a rabbi is belevizelt.

Öncélú, alantas, leplezetlen antiszemitizmus.


Lazítás: nézegessük az auschwitzi hangulatfotókat

Kuruc.info, 2007. szeptember 21.

      A Kuruc.infóról már hónapokkal ezelőtt azt írtuk, hogy ennél már nincs lejjebb. Tévedtünk és fogunk is még tévedni.

      A cikket szinte teljes egészében idézhetnénk, de nézzünk csak két részletet:

      Ritka fotósorozatot hozott nyilvánosságra az amerikai kamukausztmúzeum (most már rendelkezik legalább egy hiteles tárggyal). A képeken az auschwitzi munkatábor környékén pihenő szimpatikus SS-tisztek láthatók. Jókedvűek, nyugodtak és tiszta tekintetűek – miközben tőlük alig pár méterre zsidók millióit végzik ki a legagyafúrtabb módszerekkel (például rovarirtóval vagy gödörben hagyják égni az áldozatokat órákig, dacolva a természet törvényeivel), majd ügyesen tüntetnek el minden erre vonatkozó bizonyítékot (beleértve a milliók hamuját), a levegőt betölti az elégetett hullák sokszázezrének szaga, lábuk vérben tocsog… de hát ilyenek ezek a nácik. Nézegessünk hát képeket, előbb egy kis bemutató.

      […]

      A képeken vidám SS-katonák láthatók, köztük Josef Mengele, a rendhagyó (és a későbbiekben az orvostudományban részben felhasznált) kísérleteket folytató német orvos, ahogy együtt énekelnek egy harmonika által kísérve.

      Van itt holokauszt-tagadás – a relativizáláson már rég túlvagyunk –, „szimpatikus SS-tisztek”, Mengele munkásságának méltatása.

      Kurucinfo, 2007.


Filantrop: Lebontjuk a holokausztemlékművet

2007. június 1.

      A radikálisan antiszemita portál legújabb szösszenete két részből áll. Az első csupán a már ismert, gyakran zavaros zsidózás, mellyel – tizenkettő egy tucat – nem is foglalkoznánk. A második rész azonban expressis verbis a jogszabályok megsértésére szólít föl. Mivel a szöveg ezen részét már nem filantrop, hanem a Kuruc.info szerkesztősége jegyzi, ezt súlyosbító körülménynek tekintjük. A szöveg a következő:

KÖZÉRDEKŰ FELHÍVÁS

     A Kuruc.info ezúton kívánja ISMÉT felhívni bizonyos cionista körök figyelmét, hogy ha a turulszobor általuk kezdeményezett elbontására sor kerülne, úgy lapunk a szintén engedély nélkül felállított, XII. kerület Böszörményi úton található „Igazak fala” elnevezésű holokausztemlékmű piszoárnak való használatára hívja fel szimpatizánsait. Illetve a hologiccs apró darabokra zúzására, mely törmelékekkel az SZDSZ székházának ablakait verjük majd be. […]

      Tehát nem egyszerű zsidózásról van szó, hanem arról, hogy a lap a jogszabályok áthágására hívja föl olvasóit: közbotrány okozásra, a köztéri építmények megrongálására, garázdaságra.

A Kuruc.info ráadásul nagy ziccert hagy ki, ugyanis a szóban forgó Soá-emlékmű valóban engedély nélkül épült, tehát jogszerűen lehetne küzdeni elbontásáért. Mint ahogy a szintén engedély nélkül épült Turul-szobor elbontásáért való küzdelmek – melyre a Kuruc.info is hivatkozik – megmaradtak a jogállamiság keretein belül.


Balczó András: Magyarország zsidó gyarmat.
Szenvedésbe ágyazott gyönyörűség.

Balczó Andrással beszélget Kocsis L. Mihály

Kuruc.info, 2007. április 19.

A Kuruc.info riportere keményen alákérdez az egykori nagyszerű sportembernek, a Nemzet Sportolójának.

Az interjú alapja Balczónak egy 1989-es – a Magyar Televízióban egyenes adásban elhangzott – interjúja, melyben ezt állította:

Magyarország zsidó hódoltsági terület.

Bár azóta eltelt tizennyolc év, s ennyi idő alatt az ember jobb belátásra térhet, Balczó nem ezt teszi. Egykori kijelentését most is fönntartja. S álláspontját legitimmé teendő, a következőt állítja:

Az egyik jó barátom […] mesélte el, hogy ismert zsidó vezetők úgy reagáltak erre a műsorra (bejáratos volt ezekbe a körökbe), hogy minek kellett ezt Balczónak kimondania. Tehát nem azt mondták, hogy Balczó hazudik, vagy hogy túloz, hanem azt, hogy „igaz, igaz, amit Balczó mond, de minek kell azt kimondani”.

Tehát Balczó szerint „ismert zsidó vezetők” is zsidó hódoltsági területnek tartják Magyarországot, ergo: ennek kimondása nem is lehet antiszemitizmus. Hogy az „ismert zsidó vezetők” név szerint kicsodák, sajnos nem derül ki. Élünk a gyanúperrel, hogy azért nem, mert nincsenek.

Rám azt mondják, hogy antiszemita vagyok. Nem vagyok az. De úgy látszik, ha elmondja valaki egy bizonyos helyzetben, hogy mit lát, mit tapasztal, azt kockáztatja, hogy megvádolják ezzel.

Változnak az idők. A kettővel korábbi átkosban az antiszemiták még emelt fővel vállalták ezt a jelzőt. Ma már az előítéletektől fűtött zsidógyűlölők is gyakran ragaszkodnak a politikai korrektséghez: nem, ők nem antiszemiták. 

A törökök tudták, hogy a keresztény magyar nép nem igazán szereti őket, de ez nem izgatott közülük különösképpen senkit; önmagában nem volt „gondolatbűn” nem szeretni a törököt. Ma más a helyzet. […] Ma a meghódoltnak […] a lelke is kell! Elvárják a meghódoltaktól a hazugságot: nincsen is hódoltság, minden rendben, minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyunk elégedve. […] Én persze nem tudok semmit tenni a mai hódoltságunk ellen, mint ahogy az időjárás ellen sem tehetek semmit. De ha esik az eső, akkor ne mondhassam el, hogy kérem szépen, most esik az eső? Amikor már ez is tilos, az a lelkek elleni közvetlen támadás.

Az tehát, hogy Magyarország zsidó gyarmat, Balczó szerint oly magától értetődő, mint hogy időnként esik az eső. Hogy pedig az ilyen beszédet a zsidók sérelmezik, az a „lelkek elleni támadás”. A kívánatos állapot tehát Balczó számára az antiszemita uszítás szabadsága, amit a zsidók mukkanás nélkül tűrnek.

Nem tűrjük.

 

„Jönnek a szarból a mélymagyarok”: antimagyar zsidó szélsőséges könyvét reklámozza a HírTV

2007. március 18. 

      A Kuruc.info itt is a legalpáribb módon zsidózik, körülbelül az 1938-as Virradattal kompatibilisen. Az írásból nem is idézünk, maradjuk csak egy képnél:

 
kurucinfo.jpg
 

Mi az üzenet? Az, hogy a náci Németország egyenlő a mai Izraellel. Nem Iránnal, nem Észak-Koreával, nem. A demokratikus Izraellel. Legutóbb nyolc hónapja, a libanoni nagykövetség előtti tüntetésen láttunk ehhez hasonlót; a kép itt látható. A különbség annyi, hogy ott a képet a Magyar Kommunista Munkáspárt ifjúsági szervezetének, a Baloldali Front – Kommunista Ifjúsági Szövetség aktivistái emelték a magasba.

Elképesztő.

 

Kezdődik a megszállás? Izraeli katonákat hívott a rezsim Budapestre

Kuruc.info, 2007. március 9.

Több száz izraeli katona tartózkodik Budapest belvárosában - jelentette a HavariaPress. Péntek délután rendőri felvezetéssel négy, sötétített üvegű autóbusz érkezett a Dohány utcai zsinagóga elé, majd kétszáz, kék bevetési ruhába öltözött izraeli katona szállt ki azokból. Ilyesmi csak gyarmatokon fordulhat elő. Ezek után lehet összeesküvés-elméletnek gúnyolni a tényt, hogy lakóparkok is épülnek zsidóknak Magyarországon, s a megszállás gőzerővel folyik. Valószínűsíthető, hogy a hazaáruló rendszer fegyverek illegális szállítását is engedélyezte számukra, másképp minek jöttek volna ennyien. És még ezek ugatnak a magyarok „terrorizmusáról”.

A Kuruc.info ezúttal is hű marad legszebb hagyományaihoz: nem használ kétértelmű beszédet, nem ködösít, hanem a lehető legnyíltabban, leplezetlenül zsidózik, útszéli hangon gyalázkodik és képtelen rágalmakat terjeszt.

 

Így gondozd a zsidódat és egyéb irodalmi művek

Kuruc.info, 2007. február 1.

A megfelelően előkészített zsidót egy kamrába vágjuk, ahol trükkös a zuhanyrózsa. Bőrét megnyúzzuk, és sózva tároljuk. Kitűnő lámpaernyő készíthető belőle. Kivétel a vörös bibsi, ezeket kalapáccsal zúzzuk.

Nehogy megrohadjon a zsidó. Az összement zsidót péppé daráljuk és kitűnő disznóeledelt készítünk belőle.

És így tovább, még jó hosszan. A magyar nyilvánosságban eddig ilyet még nem írtak le. A gázkamrák, a gyilkolás nyílt ajánlásával a kuruc.info túlment minden határon – mondanánk, ha nem tudnánk, hogy megy még tovább is.

Addig, amíg meg nem állítják.

Állítsátok meg a kuruc.info-t!


Olvasó: ÁVH-s örökösök Eldorádója – izraeli haszonszerzéssel

Kuruc.info, 2006. december 22.

A cikk meglehetősen zavaros, viszont fölvonultatja mind a modern, mind a posztmodern antiszemitizmus több gyöngyszemét, sőt: egyik-másik ilyen gyöngyszem kategorizálása meghaladta képességeinket, ezért e föladatot a Nyájas Olvasóra bízzuk.

Az egész világ ma a csalásra épül, a globalizáció őrült, cionista csalássorozatára. Amelyet sajnos egy terrorista államból irányítanak, még akkor is, hogyha ezt néha az óceánon túlról tagadják. Mert az Európai Unió és a NATO szinte könyörög a Moszadnak, hogy hagyja abba a csalássorozatát, a kémkedését, mert felborul a piacgazdálkodás.

Tehát: a globalizációt a cionisták – értsd: a zsidók – „csinálják”, és Izrael terrorista állam. A zsidók gazdasági potenciáljuknak köszönhetően uralkodnak a globalizálódó világ fölött. Nem az őt évtizedek óta deklaráltan elpusztítani szándékozó arab/perzsa szomszédjai a terroristák, hanem ő. Mivel Olvasó nem sejtet, hanem kimond, az antiszemitizmus-kutatókat és -elemzőket nem állítja különösebben jelentős intellektuális kihívás elé.

Ma Hazánk, nemcsak a maffiák szabad játéktere és prédája, hanem azon titkosszolgálatoké is, akik meg akarják szerezni a magyar földet. És ebben nemcsak az izraeli titkosszolgálat játszik főszerepet, hanem legalább még négy olyan nagy szolgálat, amelynek Budapesten van már a központja.

Tehát Magyarországot nemcsak Izraelből irányítják – onnét is persze. Arra, hogy kiderüljön, melyik az a legalább még négy titkosszolgálat, egy darabig várnunk kell. Utóbb kiderül: a román, az orosz, a brit, a francia – és természetesen a CIA.

Ma Magyarország nem tekinthető másnak, mint egy építési projektnek, amelyet Izraelből érkező spekulánsok, a saját érdekeik szerint befolyásolnak. De ha kell, körbekerítik a Parlamentet, és ha kell, farkasszemet néznek a rendőrökkel és veretik a magyarságot. Ugyanis a parancsokat ma nem a magyar Parlamentben adják, hanem kicsit távolabb, Brüsszelben, Tel-Aviv-ban, Washingtonban, vagy uram bocsá' Moszkvában.

Ugyanez másképpen: Magyarországot – mind gazdasági, mind politikai téren – külföldről: a mindig kihagyhatatlan Izraelből, az Egyesült Államokból, az Európai Unióból, és Oroszországból irányítják. Az, hogy miképp irányítják egyszerre Izraelből és a vele nem túl baráti viszonyt ápoló Unióból, rejtély. Izrael fővárosa egyébként nem Tel-Aviv, hanem Jeruzsálem, ha már.

[…] Az elmúlt százötven év fejlődése az kizárólag a magyar innováción alapult, még akkor is, ha ennek a hasznát jórészt az óceánon túlról hallottuk csak vissza. Ma ez a spekulatív tőke legalább 3000 kilométerrel közelebb került hozzánk és a Közel-Keleten fejti ki hatását, de ez az ország már az unió úgynevezett 26. tagja, amely a társulásos szerződésből kizárólag csak előnyöket élvez. 99 százalékban a magyarok hátrányára! Ennek a problémának a megoldása nélkül Magyarországot, az elkövetkezendő években nem lehet szabad hazának tekinteni.

A fentiek ismétlése más kifejezésekkel. Hogy a Közel-Keletről miért pont a tízmilliós Magyarországot sanyargatják leginkább a 460 – január 1-től 490 – milliós unió (sic!) huszonöt – január 1-től huszonhét – tagállama közül, rejtély marad.

 

BG: Betiltaná a Lelkiismeret '88-at a Népszava

Kuruc.info, 2006. december 22.

A szélsőbaloldali, cionista sajtó kereszttüzébe került a Lelkiismeret'88. […] A prímet, mint majd' mindig, most is a leghisztérikusabb kommunista-cionista hecclap, a Népszava viszi.

A Népszava – amely időnként Izraelt keményen bíráló cikkeket jelentet meg – aligha nevezhető „cionistának”. Élünk a gyanúperrel, hogy e kifejezés – mely később is előfordul – a Kuruc.infónál egyszerű szitokszó, semmi egyéb.

 

A Kuruc.info megijesztette a cigányokat

Kuruc.info, 2006. december 7.

Egy, a Népszabadságban megjelent cikkre válaszul a Kuruc.infó közölt egy írást. Erre reagált a Roma Sajtóközpont. A mostani – elsősorban cigánygyűlölő, másodsorban antiszemita – cikk az erre adott viszontválasz.

A Kuruc.info az olaszliszkai lincseléssel kapcsolatban idézi a Roma Sajtóközpontot: „Lassan már kilátástalan a helyi romák helyzete: a falubeliek nyíltan kimutatják az ellenszenvüket és másnaponta kapnak fenyegető leveleket. A legutóbbiban a romák házainak felgyújtását helyezték kilátásba az ismeretlenek.”

A Kuruc.info így folytatja:

Amennyiben ez igaz, úgy házibulit szervezünk szerkesztőségünk tagjainak, így ünnepelve, hogy hozzájárultunk ahhoz, hogy rablógyilkos cigányaink is érezzék azt, amit minden fehér magyar ember érez, amikor közöttük, mellettük kell, hogy elhaladjon.

Az internetes portál nem is próbálja leplezni, valamennyire civilizált formába csomagolni rasszizmusát.

Az írásból az antiszemita mellékszál sem marad ki:

Azon, hogy cikkünk „náci ideológiával uszít egy alkotmányosan védett kisebbség ellen” nem csodálkozunk, ebben az országban mindenki náci, aki a magyar adófizetőket halálra rugdosó cigányokkal, vagy a nemzetközi pénztőke uzsorás-zsidóival szembeszáll.

A nemzetközi és/vagy uzsorás-zsidó alakja klasszikus, évszázados antiszemita toposz.

Az írás végén ismét a cigányok kerülnek terítékre:

„Kedves cigányok! Folytatjuk!”

Félkövérrel az eredetiben.
Senkinek se legyenek illúziói: folytatják.


2006. november 19.

A zsidók megint rágalmazzák Magyarországot

Sajátos cikk jelent meg a kurucinfón, mely ismét jól mutatja meg a honlap hozzájárulását a zsidó–nem zsidó viszony „normalizálásához” („ Zsidó: a magyarok trágyaemberek”) http://www.kuruc.info/reszletes.asp?MainID=4&HirID=7441 ).

Az iromány, melynek elején egy Der Stürmer-jellegű antiszemita karikatúra található, az izraeli ynetnews hírportál november 13-i cikkére (http://www.ynetnews.com/articles/0,7340,L-3327783,00.html) hivatkozik. A kurucinfo elfelejtette közölni, hogy cikkét nem az angol nyelvű, hanem a héber nyelvű változatra alapozta (http://www.ynet.co.il/articles/0,7340,L-3327627,00.html), mely 14-én jelent meg a világhálón. Miri Haszon cikke („Israelis in Budapest. We live in fear.”/Anachnu chajim be-pachad) cikke szerint három izraeli diákot inzultált egy BKV-ellenőr, amikor meghallotta, hogy héberül beszélnek. Bár az eredeti cikk „Izraeliek Budapesten” és nem „Izraeli diákok Budapesten” címmel jelent meg, a kurucinfos cikk fordítása hitelesnek tűnik, ami csak azt bizonyítja, hogy a szélsőjobb eme fóruma rendelkezik héberül kiválóan tudó fordítóval. Nagyon problémás, hogy a kurucinfo az eredeti cikk utáni kommentárokból, szelektíve közöl fordítást és válogatást. A kurucinfo szerint:

„Kollektíve rágalmazza, gyalázza a magyarságot a Zsidó Ügynökség és egy izraeli lapban megjelent véleménycsokor, amely főként Magyarországról elszármazott vagy ott tanuló izraeli zsidók verbális ürülékét tartalmazza. Ha a rasszista jelzőket visszadobjuk a "trágyaember" csürhének, természetesen neonácik vagyunk, a "kiválasztott" nép e tagjai azonban büntetlenül uszíthatnak a lenézett gójok ellen. "Nem értik", miért nem szeretik őket azok, akiket ők olthatatlanul, embertelenül gyűlölnek. Már csak egy kérdés maradt: mit keresnek ekkora számban egy olyan országban, ahol állítólag az utcára is alig mernek kilépni.”

Az eredeti cikkben viszont csak arról olvashatunk, hogy Shlomo Molla, a Jewish Agency (Zsidó Ügynökség) igazgatósági tagja a kelet-európai antiszemitizmus növekedéséről számol be.

Úgy tűnik, a magyar szélsőjobboldal szerint nincs is antiszemitizmus Magyarországon (melyet valójában ők generálnak folyamatosan), s ha valaki ez ellen szót emel, az rágalmaz. Úgy látszik, hogy a zsidózás (melyet ez az orgánum folytat) sem számít antiszemitizmusnak, mint ahogy egy ravasz tekintetű, görbeorrú, pénzsóvár, szakállas zsidót ábrázoló karikatúra szerepletetése a címlapon sem számít annak. A kurucinfo valószínűleg azért ideges, mert az izraeli sajtó beszámol ezekről – az egyébként nem túl gyakran előforduló – eseményekről. Csak azt felejti el, hogy bármely, a zsidókat ért atrocitásról is beszámol, csakúgy, ahogyan a magyar sajtó is beszámol azokról az esetekről, amelyekben valakit azért bántalmaznak, mert magyar. A kurucinfo nyilván a magyarok esetében ezt normálisnak tartja, a zsidók esetében viszont „rágalmazásnak”. A kettős mérce tipikus esetével állunk szemben.

Az eredeti héber nyelvű cikkben olvashatunk még arról, hogy az izraeli diákok egyre kevésbé érzik magukat biztonságban Budapesten, s hogy magyar zsidó barátaik is – akik közül többen nem sok kötődést éreznek Magyarország iránt – szintén így vélekednek. Ez a cikk bizonnyal túlzó, hiszen izraeli diákok és üzletemberek ezrei élnek biztonságban Magyarországon s a magyar zsidó közösség is háborítatlanul él. Mindezt lehetne - kulturált stílusban - sérelmezni.

Amit viszont a kurucinfo a héber cikk után megjelent kommentárokkal tesz, a goebbelsi propagandagépezetnek is díszére válna. A közel 75 hozzászólásból azokat válogatták ki, amelyeket Magyarországra idegenül, ellenséges érzelmekkel néző izraeliek írtak s úgy tesznek, mintha minden hozzászólás ilyen lenne, s eszükbe sem jut, hogy ez egészet a magyar-zsidó viszony bonyolult kontextusába helyezzék.

Milyen hozzászólásokat közöl a kurucinfo?

1. Az itt élő zsidók ritka kivételektől eltekintve nem tapasztalnak semmiféle antiszemitizmust. Másrészt viszont a magyarok mindig is antiszemiták voltak, de azért lassan ők is fejlődnek, primitív emberekből felvilágosultakká válnak. (Magyarországon tanuló diák)

2. A magyarok 62 esztendővel ezelőtt mindössze hét hét leforgása alatt 450 ezer zsidót küldtek a halálba. Az auschwitzi krematóriumok nem győzték befogadni a magyarok által deportált zsidókat, ezért a németek utasítására gödrökbe hajították és ott égették el a holttesteket. Vannak még illúzióitok Magyarországgal kapcsolatban? Azt hiszitek, hogy  mindez véget ért, a múlté? (Én, Izrael)

3. Lieberman Magyarországra is megérkezett? A hétszázát, ezt nem tudtam. (Jehodijá)

4. Ötödik éve tanulok zenét Budapesten, s az utóbbi időben egyértelműen megromlott itt a helyzet. Leginkább az itt élő zsidók jövője aggaszt. Talán ők észre sem veszik, hogy még az utcán járni-kelni is veszélyes. Már én sem teszem a nyakamba a Dávid csillagos nyakláncomat, mert nem akarom, hogy megverjenek. (Sáj Berman, Budapest, Magyarország)

6. Mit keresnek ott a zsidók? Vándoroljanak ki Izraelbe. Magyarország a magyaroké, s nem szeretik ott az idegeneket, mint ahogyan Izraelben mi sem szeretjük az arabokat, mert ez itt egy zsidó állam. Más szóval, minden nép éljen a saját hazájában, s akkor nem lesznek rasszista megnyilvánulások, idegengyűlölet, hanem béke lesz a világon. (Ávi)

7.A magyarok a második világháború idején is a német nácik leghűségesebb kiszolgálói voltak. Ezért senki ne várjon tőlük túl soka (Magyarországon tanuló diák).”

Ugyanakkor a kurucinfo elfelejtette lefordítani pl. a kilences hozzászólást (héber változat), ahol a Budapesten hat éve élő Gilad kifejti, hogy a magyarok kedvesek, és semmi bajuk sincs a zsidókkal. A 16. hozzászóló, egy diák pedig azt írta, nem biztos, hogy antiszemitizmusról van szó, inkább idegengyűlöletről, hiszen a héber nyelvet nem tudják beazonosítani, s az izraeliek többsége nem hord kipát. Az Ynetnews angol változatában megjelent írás után bőven találhatók beírások Izrael-ellenes araboktól és magyar szélsőjobboldaliaktól, akiket természetesen nem idéz a kurucinfo. Az izraeli arab Kemaal szerint (51) „arrogáns” és „felsőbbrendűségi komplexus” jellemezte a diákot, és hogy akkor szoktak antiszemitizmussal vádaskodni, ha valaki nem ért egyet az izraeli véleménnyel és az agresszióval. A gipsz nevű magyar hozzászóló (61.) szerint: „Csak egy olyan nép van, amely embereket zár gettóba, tankokkal gyermekeket öl és olyan köztársasági elnöke van, aki nőket erőszakol. Ez Izrael.” A 65. számú magyar hozzászóló szerint („Privateer”) „…említsék meg azt is a cikkükben, hogy egy zsidó közösséghez tartozó egyén magyarokat támadt meg, például megütött egy kis, keresztény lányt azért, mert az egyik legnagyobb ünnepünket ünnepelte, csak azért, mert keresztény. Önök provokálnak minket… Mi csak megvédjük magunkat. Kérem, hagyják magunkra országunkat, menjenek vissza Izraelbe és ne jöjjenek vissza. Köszönöm.”

A 66. hozzászóló (NN) Kelet-Európából azt írta, hogy eljön az idő, amikor Kelet-Európa népei csatlakozni fognak a palesztin nép küzdelmeihez. A 77-es izraeli hozzászóló pedig kifejti, hogy ha lett volna érvényes jegye a diáknak, nem inzultálta volna őt az ellenőr, hogy Izraelben is van rasszizmus, és hogy az izraeli diákok jó része semmit nem tanul meg magyarul, tehát hogy ők is hibásak a helyzet ilyetén alakulásáért. Ráadásul az alija sem lehet megoldás, mert az izraeli lakosság nem igazán akarja azt, hogy a galut a zsidó államba költözzön.

Tehát az összkép, még a héber változatban is, jóval színesebb annál, mint amit a kurucinfo fest, persze az izraeliek jó része is elfogultan ír Magyarországról. Ugyanakkor az is világos, hogy a kurucinfo november 19-i írása után jelentek meg magyar szélsőjobboldali hozzászólók a ynetnews-on. Az uszító szöveg tehát mozgósító erővel bírt a cybernácik számára.

 

A zsidó „ellenség” és a „végső győzelem”

2006. november 17.

„Érdekes” publicisztikák jelennek meg a félnáci nyelvezetű Kurucinfón. A radikális jobboldal „félértelmiségijei” és írástudói próbálják megmagyarázni, miért nem tört ki a „nagy októberi ellenforradalom”. Egy nemrégen megjelent írást Siklósi András jegyez („Ki legyen a vezér? (vélemény)”) mely a radikális jobboldalon megjelent „messiásvárást” bírálja.

„Történelmi időket élünk. Mindnyájan érezzük a nagy lehetőséget. Tudjuk, hogy elég volt a hazugságból, a gumibotos-vízágyús rendőrállami „demokráciából”, a kevesek dőzsölését s a többség megnyomorítását eredményező posztkommunista terrorból, a rasszista (kirekesztő) magyargyűlölet romboló „reformjaiból”. Itt minden rohad és bűzlik, itt minden változásokért kiált! A végrehajtáshoz, az 1956-os forradalom folytatásához és befejezéséhez persze jó lenne egy (esetleg több) rátermett vezér is, de az sem tragédia, ha nincs. Ennél csak az a rosszabb, ha egy arra méltatlan személyt tüntetnek ki vezéri koszorúval (lásd Viktor Viktor!), aki aprópénzért elad bennünket, és minden nemes ügyünket megtorpedózza. A vezér hiányánál sokkal nagyobb baj, hogy tulajdonképpen nemzeti oldal sincs (hogy is lenne, ha már nemzet sincsen?!); legföljebb hazafias szemléletű, ám egymással marakodó, kicsinyes, fafejű akarnokok; vagy éppenséggel szóvirágokat puffogtató, cselekvésre képtelen, impotens "békeharcosok". Eddigi kudarcunk egyik fő oka valószínűleg éppen ez – megfejelve a „polgári lakosság” s az agymosott prolik közönyével és fásultságával, ill. a hatalmi apparátus vérfagyasztóan törvénytelen rémtetteivel.

Ez már eddig is valami, de most következik a felhívás a „marcia su Budapest”-re:

„A vezérséget nem lehet jobb híján „elvállalni”, sem valakit „kinevezni” mégoly remek emberek közül sem (hiába tetszenek a bármire kapható tömegeknek!). Erre a szerepre méltóvá kell válni, a fölmutatott eredmények szerint; s rendelkezni kell valami Isten kegyelméből nyert karizmával és küldetéstudattal. Pártelnök, miniszter, koronázott király akármilyen hülyéből lehet, de kimagasló egyéniség nem terem minden bokorban.”

Következik a jobboldali értelmiség bírálata, majd maga a csimborasszó:

„Aki zsidókhoz vagy egyéb ellenségeinkhez, árulóinkhoz törleszkedik (a megbékélés, összefogás jegyében!), tőlük vár együttműködést, segítséget, az végzetesen naiv, netán hiányzik egy kereke. Ezekkel a pokolbéli férgekkel még tárgyalnunk sem szabad, nemhogy megegyeznünk. Előbb köthetünk alkut a tigrisekkel, cápákkal, mint az efféle élősködő haramiákkal. Az ilyen önpusztító magatartás nem bölcsességet, szilárd erkölcsiséget, példaadó nemzetszeretetet tükröz, hanem rövidlátást, gyávaságot, kisebbrendűséget sugároz, s legkitartóbb bajnokainkat is elbizonytalanítja. Semmi dolgunk efféle szadista barbárokkal, akik nyíltan meg akarnak ölni bennünket! Vegyük tudomásul, hogy a lövészárkok közt nincs többé átjárás. Vagy megnyerjük a háborút, vagy végleg elveszünk Még egy esélyünk nem lesz! Most, vagy soha!”

Igen, igen: kibújt a szög a zsákból, a zsidók – ab ovo – ellenségek, törleszkedni hozzájuk nem szabad.

„Ellenkező esetben az egyik balliberális bandát megint fölváltja majd a másik (gyurcsányék helyett jönnek orbánék), s a halálos mókuskerék forog tovább a végtelenségig. Ha ezzel megelégszünk, s utódainknak is ugyanilyen sivár szolgalétet szánunk, úgy rögvest hagyjuk abba az egész küzdelmet. Ám ha nem, akkor előre a végső győzelemig!"

Ha valakinek az antiszemitizmus és az „előre a végső győzelemig” szlogen összekapcsolódik a fejében, az nem a véletlen műve, hanem egészséges történelmi memóriája éledt fel. 1944-ről szól az ének…


2006. november 9.

A kurucinfónak fáj a zsidó kárpótlás

November 9-i förmedvényében újabb „tabut” rúg fel nyilas stílusra emlékeztető honlap.

„Zsidó: "Felháborító, csak 50 ezer euró kárpótlást kaptam!" – szól a cím, majd következik a Lovas Istvántól kapott lapszemle, melyben azt írják, hogy

„Németország vezet a zsidó magántulajdon kárpótlásában: esetenként átlagosan 95 ezer euró értékben kárpótolt, jelenti a német hírtelevízió.”

Valóban, talán nem kellett volna holokausztot csinálni.

„A tévé ismertet egy konkrét esetet, amelyben Richard Schwarz innsbrucki kereskedő még ötvenezer eurónál is kevesebb kártérítést kapott. Kijelentette: „szörnyű igazságtalanság” érte. Németország 2010-ig, további 1.3 milliárd euró összegű kártérítést fizet még.”

Igen, szörnyű „igazságtalanság” történt, hiszen Németország fizet jogelődje, a náci Harmadik Birodalom által elkövetett bűnökért. Elhisszük, hogy ez fáj a kurucinfonak, hiszen valójában nem helyteleníti azokat a bűnöket, melyeket a zsidósággal szemben, a második világháború során elkövettek. Sőt, igazi bűnnek a kárpótlást tartja.


2006. november 9.

Az „askenázi főhuligán”

„Kitüntetik az askenázi főhuligánt” – címmel emlékezik meg neonácikra hajazó „kedvenc” honlapunk arról, hogy Gergényi Péter, a BRFK vezetője (aki nemrég nyugdíjazási kérelmet adott be) Pro Urbe díjat fog kapni a fővárostól. A kép összeállt, a „kommunista zsidók” (pártjuk az MSzP és az SzDSz) kitüntetik a „brutális rendőrterror” atyját, az „új 1956-os forradalom” gyilkosát, az „askenázit”.

Goebbels doktor elégedetten tapsikolna modern tanítványai láttán. „A döntés egyhangú volt, amin nem lehet csodálkozni.” Hát persze, ilyenek ezek.


2006. november 2.

„Holokausztkarikatúra- verseny”

A kurucinfo – más forrásra támaszkodva – örömmel számol be arról, hogy eredményt hirdettek az iráni holokausztkarikatúra-versenyen.

„A győztes egy marokkói lett, a második helyezett franciát hazájában akár be is börtönözhetik. Irán minden évben versenyt rendezne, amíg Izrael el nem pusztul.”

Hogy anyagilag is megéri a dolog, jelzi az, hogy a győztes, Abdulah Derkavi 12 ezer dollárt nyert a díjjal.

„A győztes képen az AP beszámolója szerint egy izraeli daru látható, amint betontömböket halmoz fel az izraeli határon épülő biztonsági falhoz. A tömbök lépcsőzetesen eltakarják a jeruzsálemi al-Aksza mecsetet, az iszlám harmadik legszentebb helyét. A biztonsági falra az AP beszámolója szerint az auschwitzi (valójában a birkenaui) koncentrációs tábor képe van festve.”

Igen, így megy arra a holokauszt-relativizálás. A kurucinfo azonban rátesz erre egy lapáttal, hiszen közli:

„Mi most megmutatjuk önöknek, ha nem is a győztest, de néhányat a karikatúrák közül. Nevessenek velünk együtt!”

S a képek aláírásai: „Az auschwitzi tábor tornyán izraeli zászlók lengenek. Felirat: Gázai övezet, avagy az izraeli megsemmisítő tábor.”

Egy másik „édes” kép: „Zsidó: Mondd: gyűlölöm az arabokat. Bush papagáj: gyűlölöm az arabokat.”

Át kéne tennie a kurucinfonak ezentúl Iránba a székhelyét, ahol bebizonyíthatná, hogy dhimmiként – alázatos keresztényekként – élhetnének az alkotók az iszlám félholdja alatt. 


 
Október 29.

„Cionisták is a rendőrterror ellen”

A kuruc.info az október 23-i eseményeket sajátos szemszögből értelmezi.

„Az elmúlt hetek szégyenteljes rendőri brutalitása a szélsőbaloldali cionista köröknek is szemet szúrt. A Hírszerző nevű magyarellenes portál szerzői is nyilván felismerték: az askenázi Gergényi pökhendi hazugságai, az ártatlanokkal szembeni igazságtalan rendőri intézkedések sorozata még a legszelídebb állampolgárokból is kihozza a látens antiszemitizmust, így közel annyit ártanak a magyarországi zsidóságnak, mint egy újabb holokauszt. Előbbiekből ugyanis anyagilag még profitálni sem tudnak.”

Egyszerű tehát a történet: a „zsidó” Gergényi Péter, a BRFK vezetője és a Hírszerző között – mely utóbbi „cionista”, amint azt a Magyar Nemzetből is tudjuk – széttéphetetlen, „faji” és persze ideológiai kötelék áll fenn, ám ezt a Hírszerző már nem akarja fenntartani, mert nem tud belőle pénzt csinálni. A kuruc.info szerint tehát a „cionisták”, akik ott vannak a „magyarokat” verő tüntetők között és a médiában is, még a zsidó szolidaritás elvét is felborogatják, ha nem tudnak belőle anyagi hasznot húzni.

Szeptember 27.

Sajátos anyag jelent meg a kuruc.info nevű szájton Tóth Gy.László tollából („Demszky, az SZDSZ rozsdásodó csodafegyvere”) „a Magyar Nemzet nyomán”. http://www.kuruc.info/reszletes .asp?MainID=7&HirID=6044

Valóban a nyomán, mert az aznapi (szeptember 27.) Magyar Nemzet 6. oldalán megjelent s ugyanezen címet viselő Tóth Gy. írásból az MN olvasószerkesztője – nyilván időben észbe kapva – kihúzta, átírta a legdurvább részleteket. Tóth Gy. írásának célja az, hogy összképet adjon a budapesti főpolgármester tevékenységéről, s nyílván nem véletlenül közvetlenül az önkormányzati választás előtt. Ez eddig rendben van, minden politikai napilap dicséri a saját tábora jelöltjét és ócsárolja a másikat. Itt nem is feladatunk eldönteni, hogy a cikkben említett információk megfelelnek-e a valóságnak, vagy nem. Ugyanakkor rá kell mutatnunk az anyag antiszemita részleteire is. A kurucinfós változatban például így ír – az 1990-es évekre visszanyúlva – Székely Gábor SZDSZ-es politikusról, a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület (a Szombat kiadója) volt elnökéről: „Pozíciójának megerősítése érdekében az SZDSZ-es és Mazsihisz-es Székely Gábor alpolgármester segítségével gyorsan privatizálták a fővárosi vagyon legértékesebb részét. (Székely ma a Szerencsejáték Rt. vezérigazgatója és a BKV felügyelő bizottságának elnöke.)” Ez a változat a Magyar Nemzetben már így jelent meg: „Pozíciójának javítása érdekében az SZDSZ-es Székely Gábor alpolgármester segítségével gyorsan privatizálták a fővárosi vagyon legértékesebb részét. (Székely ma a Szerencsejáték Rt. Vezérigazgatója és a BKV felügyelő bizottságának elnöke.)…” Rendkívül visszatetsző, ha valaki – amellett, hogy nem mond igazat, hiszen Székely sohasem volt hitközségi, azaz Mazsihiszes vezető – egy (egyébként bírálható) politikai szerepvállalást összeköt az illető származásával. Mert ne kételkedjünk abban, hogy egy Demszky Gábor politikai tevékenységét bíráló cikkben, a „Mazsihisz-es” jelző egyszerűen zsidózást jelent. De látszik, hogy más mondanivalója is van Tóth Gy.-nek a zsidóságról.

A kurucinfon így ír a demokratikus ellenzékről: „Demszky Gábor az egyik vezéregyénisége volt a Kádár-rendszert bíráló baloldali ellenzéknek, amit később Haraszti Miklós keresztelt át demokratikus ellenzékké. Ez a főként ávós, zsidó és kommunista funkcionárius családokban szocializálódott értelmiségi társaság hozta létre 1988-ban az SZDSZ-t.” A Magyar Nemzetben puhul a felvezetés és így jelenik meg: „Ez a főként zsidó származású, kommunista funkcionárius családokban szocializálódott értelmiségi társaság hozta létre 1988-ban az SZDSZ-t….”

Az „ávós”, a „zsidó” és a „kommunista” szavak szinonimaként való használata úgy, hogy Magyarország egyik totalitárius diktatúráját a zsidósággal köti össze a szerző, majd genealógiai levezetéssel eljut a liberális SZDSZ-ig, ismét nem más, mint az antiszemita szélsőjobboldalra jellemző szimpla zsidózás. Általában azok kommunistázzák a liberálisokat, akik semmilyen ellenzéki múlttal nem rendelkeznek. Amit pedig a származási ügyekről ír: kétségtelen tény, hogy több demokratikus ellenzéki zsidó (származású), ami egyrészt nem szégyen, másrészt nem politikai kategória, és az is igaz, hogy többük funkcionárius családokban született. De éppen ők járták be a legnagyobb utat azzal, hogy elszakadtak ettől a szocializációs mintától és a rendszer ellenzékeként Magyarország függetlenségéért, demokratikus berendezkedéséért szálltak síkra, míg a társadalom jó része – akiket Tóth Gy.-ék mostani szövetségesüknek tekintenek – beletörődött a kádári világba. Aki újra éleszti az „apák és fiúk” szellemiséget, az semmit mást nem akar mondani, mint azt, hogy aki nem velünk (jobboldal) van, az idegen (zsidó) és kommunista vagy legalábbis ilyen családból származik. Csak csalódott szerelmesek tudnak úgy gyűlölködni, mint a hajdani SZDSZ-es Tóth Gy. László. Joga van nem szeretnie Demszky Gábort, ám nincs joga zsidóznia a demokratikus ellenzéket és összekötni az állampárti múltat a zsidósággal. Ha összekapcsolja, lelke rajta. Alighanem, már rég ráment.

 

Olmert-karikatúrák itthon is

Kurucinfó, http://www.kuruc.info/reszletes.asp?MainID=4&HirID=4529

A szerkesztőség tagjai rendszeresen vitáznak azon, hogy mi méltó a www.antiszemitizmus.hu -ra való fölkerülésre. Általában annál kisebb eséllyel pályázik egy írás figyelmünkre, minél távolabb van a politika főáramától. A www.kuruc.info – bár jelentőségét a legkevésbé sem kívánjuk túlbecsülni – alábbi írásával azonban olyannyira elvetett minden sulykot, hogy nem mehetünk el mellette szó nélkül.

 

kurucinfo_clip_image001.jpg

 

Egy kis hazai
 

A valaha jobb sorsra érdemes Inconnu művészcsoport, amely oly sokat tett a rendszerváltásért – ők rajzolták meg a nyolcvanas években többek közt a két mártír miniszterelnök gróf Batthyány Lajos és Nagy Imre közös montázsát, s a Demokratikus Ellenzék „de” emblémája is nekik köszönhető – Ehud Olmert izraeli miniszterelnököt a Wehrmacht egyenruhájában ábrázolja, a háttérben Libanon térképével.

Egy demokratikusan megválasztott miniszterelnököt – bárki legyen is az – a Wehrmacht tisztjeként ábrázolni a lehető legsúlyosabb vádak egyike. A demokratikus zsidó állam miniszterelnökét még ennél is több: ízléstelenség, tekintve, hogy a zsidóság ellen elkövetett népirtás végrehajtásában nemcsak az SS és a Gestapo vett tevékenyen részt, hanem a Wehrmacht is. Ráadásul a kép azt üzeni, hogy – akár a Wehrmacht tette fél Európával – az agresszív Izrael le akarja tiporni Libanont, ami egész egyszerűen nem igaz.

„A zsidó kettős mérce ismét virágzik, a Hetek és Wiesenthalék szája habzik.”

Hogy a médiában a kettős mérce nemhogy nem „zsidó”, hanem legtöbb esetben igencsak Izrael-ellenes – lásd a „terrorista IRA”, illetve „radikális Hamasz” közti különbségtételt –, az a Kurucinfó szerkesztőségét úgy látszik, hidegen hagyja.

„A Kuruc.info az Inconnu jóvoltából hazai grafikával kedveskedik olvasóinak. További, témába vágó munkákat szerkesztőségi e-mailcímünkre várunk. Nem baj, ha a libanoni népirtást helyeslő Mazsihisz vagy Gyurcsány is felbukkan rajtuk.”

Libanonban Izrael nem népirtást hajt végre. (Egyébként ha már a kettős mércénél tartunk: az Izraeli Véderő valóban a zsidó államot védi a határtól legfeljebb hetven kilométerre, ellentétben a Kurucinfó által pozitívan beállított II. Magyar Hadsereggel, amely a magyar határtól több mint ezer kilométerre járt, anélkül, hogy a Szovjetuniónak bármilyen ellenséges szándéka lett volna 1941-ig Magyarországgal szemben.)

„A Schindler listája című film egyik jelenetét felidézve adott ki egy politikai karikatúrát Norvégia egyik legnagyobb lapja, amely Ehud Olmert miniszterelnököt az egyik náci haláltábor alávaló parancsnokához hasonlítja, aki válogatás nélkül gyilkolja a zsidókat, úgy, hogy amikor kedve tartja, elkezd tüzelni rájuk az erkélyéről - derül ki a Hit Gyülekezet szekta ultracionista hetilapjából.”

A Hit Gyülekezete nem szekta, hanem egyház. A „szekta” annyira pejoratív szó (az eretnekezés korszerűsített változata), hogy nehéz nem arra gondolnunk: a Hit Gyülekezete Izrael-barátságával érdemelte azt ki.

 

kurucinfo_clip_image002.jpg

„A rajzon Olmertet Amon Goeth SS őrnagyhoz hasonlítják, aki a plaszowi haláltábor parancsnoka volt Lengyelországban, és akit tömeggyilkosság miatt ítéltek el és akasztottak fel 1946-ban. Mialatt Plaszowban teljesített szolgálatot, Goeth szokása szerint kisétált villája erkélyére és azzal foglalta el magát, hogy „lőgyakorlat” keretében távcsöves puskájával szúrópróbaszerűen az ott bebörtönzött zsidókra lőtt, gyakran a halálukat okozva ezzel.”

A zsidók tehát börtönben voltak. Nem munka- illetve koncentrációs táborban, hanem börtönben. Vagyis – sugallja a Kurucinfó – a zsidók bűnözők.

           A norvég rajz 
 

„Ugyanígy tett Izrael norvégiai nagykövet asszonya is, aki a norvég, ORTT-hez hasonló, de az írott sajtót felügyelő szervezetnél még fel is jelentette a lapot. A norvég testület azonban elutasította a cionista házmesternőt.”          

A nagykövet asszony tehát házmesternő, aki ráadásul cionista. Lehetetlen elvonatkoztatni attól, hogy 1944-ben házmesterek zsidókat jelentettek fel. Attól pedig, hogy izraeli, nem biztos, hogy cionista, másrészt itt a cionista nem egyszerűen „zsidót”, hanem „büdös zsidót ” jelent: egyértelmű a negatív konnotáció.

„A Los Angeles-i Simon Wiesenthal Központ pedig – a cionista mindig több oldalról, falkában támad – egy levelet küldött a norvég nagykövetnek, Knut Vollebaeknek Washingtonba, hogy kifejezzék „kollektív felháborodásukat” a gúnyrajz publikálásán, „amely Olmert izraeli miniszterelnököt náci tömeggyilkosként ábrázolja”.

„A cionista mindig több oldalról, falkában támad”: a Simon Wiesenthal Központ és az oslói izraeli nagykövet nagyjából egy időben írt levele a zsidó világ-összeesküvés része. Az, hogy egy ilyen karikatúra összeesküvés nélkül, csak úgy, egymástól függetlenül kivághatja a biztosítékot a Simon Wiesenthal Központnál és a nagykövetnél, az a Kurucinfo névtelenségbe burkolózó újságírójában fel sem merül.

„Elvárjuk az Ön kormányától, hogy nyilvánosan ítélje el ezt a felháborító verbális antiszemita támadást, amely egyidejűleg bemocskolja a Náci Holokauszt áldozatait és az Izrael illetve támogatói elleni gyűlöletet szítja az Ön országában.”

Hogy a „náci” szó miért íratott nagy N-nel, abba belegondolni sem merünk.

„Norvégiát ismerve aligha várható, hogy külügyminisztériumuk eleget tegyen a máskor a liberalizmusra hivatkozó totalitarista judeonáci lobby »kérésének«”.

A „judeonáci” kifejezéssel az Inconnu képi uszítását ismétli meg írásban a Kurucinfó.

Szegő Péter

weboldalkészítés, webfejlesztés