Magyar Rádió

2004. június 2.:
Csurka a "magyar palesztinokról" a Kossuth Rádió Háttér c. műsorában

Csurka István, a MIÉP elnöke egy szerdai rádióműsorban azt mondta, az izraeliek megveszik a magyar földet, lelövik a magyarokat, akik palesztinok lesznek a saját hazájukban. "2006-ban el lesz adva a föld fele, ugyanaz lesz, mint a privatizációval, ráborul az idő lösztakarója, nem lehet visszacsinálni, nem lesz a magyaroké. És akkor mi lesz. Akkor palesztinok leszünk a saját hazánkban, nem kapunk még vizet se, és akkor lőnek le bennünket, igen a zsidók, az izraeliek, akik megveszik a földet, amikor éppen akarnak a levegőből" - jelentette ki Csurka István a Magyar Rádió Háttér című műsorában. (MTI) (A szöveget kerestük a Háttér internetes változatán is, de az inkriminált rész ott jobbnak látták nem idézni - a szerk.)

Saját hibáinkat utáljuk másokban, saját elfojtott vágyainkat vetítjük ki másokra, megvádolva oket azzal, amit mi szeretnénk elkövetni. Ennyit a levegőből való lelövésről...

 

2004. március 23.:
a Magyar Rádió "Háttér" című műsorában Gazdik Gyula és Ónody György "szakértőkkel" beszélgetett Vas István Zoltán Jaszin sejk likvidálásáról.

A szakma szabályai szerint - ha betartanák - a műsorvezetőnek az elfogulatlan hallgatót kellene képviselnie. Íme az elfogulatlan kérdések:

"Több roppant figyelemre méltó mozzanata van ennek az egész akciónak. Az egyik, ami rögtön így elsőre mellbe vágja az embert, hogy az izraeliek, akik azért minden lépésüket mérlegre kell, hogy tegyék, hogyan követik el azt, hogy templomból jön ki valaki és lelövik? Mi a véleményük erről?"

Amikor a Pészachot ünneplő zsidó családot robbantották fel a terroristák, nem szenteltek neki műsort, és nem kérdezte a műsorvezető, hogy "hogyan követik el azt?" Az nyilván kevésbé volt mellbevágó.

"Vajon mit szól ehhez az átlag izraeli állampolgár, aki az egészből csak azt veszi észre, hogy megint félve mehetek a buszmegállóba, nem merek elmenni egy étterembe, a gyereket félve küldöm el az iskolába." ... "Aki szelet vet, vihart arat, a szél elvetése - rosszul mondom magyarul, de megtörtént."

Ónody György válasza erre:

"- Vagy lehet másik szólást is használni: repült a nehéz kő, és ki tudja, hol áll meg."

Jaszin halála előtt a "szakértők" szerint nyilván mindenki békében és biztonságban élhetett Izraelben.

Valójában Jaszin halálát 10 izraelinek a meggyilkolása előzte meg Asdodban. Az persze nem érte el a Magyar Rádió ingerküszöbét annyira, hogy a Háttérben szót ejtsenek róla. Akkor nem "vetettek szelet". A "nehéz kő" sem repült el. Az egész műsorban senki - a "szakértők" sem - ejtette ki a "terrorizmus" szót. Az sem hangzott el tehát, hogy Jaszin emberek százainak haláláért felelős terroristavezér volt.

 

Vasárnapi Újság, 2004. február 23.
Igaztalan vádak Teleki Pál ellen - interjú Holyos Imrével, Teleki Pál rokonával

"Holyos Imre: Ez is alátámasztja az én véleményemet. Nem lehetett antiszemita, rasszista Teleki Pál. A zsidóságot, mint egy nemzetiséget képzelte el. Mint a szlovákot, az erdélyit vagy a lengyelt, harmadikat, és nem, mint faji megkülönböztetést. Szívügy volt, hogy a nagy Magyarország területiségét és népességét helyreállítsa. Az egész törekvése a politikai életen kívül is ezt célozta. Megítélésem szerint annak a kornak az egyik legnagyobb európai politikusa volt nem csak itthon, hanem külföldön nagy megbecsülésnek örvendett.

Szilvási György: Azzal, hogy meg akarják akadályozni Teleki Pál szobrának a felállítását, az a céljuk bizonyos köröknek, hogy ne legyen egy olyan zarándokhely, ahova a magyarok a Teleki Pál névnapján, születésnapján elzarándokolnak, és leróják tiszteletüket. Ez egy folyamatnak a része. Ki akarják iktatni a magyar történelemből ezeket a nagy embereket. "

"Bizonyos körök" a magyarság elleni aknamunkát végeznek, hiszen Teleki nem lehetett antiszemita, a rokona is megmondta.


Vasárnapi Újság, 2003. november 9.
Lovas István jegyzete

"Ugyanis Európa népének többsége nem zsigeri antiszemita, hanem naponta látja és olvassa, hogy míg a Chrudinák Alajos által szerda este, a Magyar Televízióban meginterjúvolt magyar katonák a feléjük köveket dobáló irakiakra rá sem hederítenek, addig izraeli társaik lelövik õket. Legyenek azok a legfiatalabb gyerekek, netán csecsemõk, akik még követ sem tudnak felemelni.

Az európaiak azt látják, hogy a zsidó állam a palesztinok területeit megszállja, az ott élõ palesztinokat évtizedek óta naponta megalázza, amire az 1,3 milliárdos muszlim világból néhányan úgy vélik, hogy mindebbõl az egyetlen kiút a terrorizmus, vagy legalábbis a törlesztés. Ami, mint például a 2001. szeptember 11-i giga merényletek, valóban a világbékét fenyegetik. És amely veszélyrõl az európaiak nagy része úgy gondolja, egy szempillantás alatt megszüntethetõ, ha Izrael kivonul a megszállt területekrõl, és illegális telepeit megszünteti. Miközben a két felet elválasztó vonalon nemzetközi erõk felügyelnék a békefolyamat betartását. Hogy a muzulmánoknak és az európaiaknak, sõt vélhetõen az Egyesült Államokon kívül az egész világ közvéleménye túlnyomó részének ezt az elemi békevágyát egyesek miért nevezik antiszemitizmusnak, azt sokan nem értik."

Senki nem nevezte antiszemitizmusnak a békevágyat, mégha olyan naív és primitív "béketervben" hisz is, amilyet Lovas felvázolt. Lovas egyedül Izraelt tartja felelõsnek a "palesztin" területek megszállásáért (akkor ez a fogalom így nem is létezett. Egyiptomi és jordániai felségterületrõl volt szó, amelyet az említett országoknak korábban eszük ágában sem volt átengedni a "palesztinoknak"). 1967-ben Izrael azért kényszerült a Nyugati Part elfoglalására, mert Levi Eskol miniszterelnök kétségbeesett kérései ellenére Jordánia megtámadta. Izrael felajánlotta megszállt területek visszaadását, ha az arab államok elismerik, és békét kötnek. 1967 szeptemberében az arab országok még tárgyalni sem voltak hajlandóak Izraellel.

A másik végpont: Jasszer Arafat visszautasította Ehud Barak ajánlatát a területek 95 %-ának visszaadására.

A terror tömeges támogatását a palesztinok között nem lehet úgy tekinteni, hogy "néhányan" a terrorizmusban látják a kiutat. A terrorizmus a Palesztin Hatóság támogatását élvezi. Az öngyilkos merénylõk életrajzát a palesztin oktatási minisztérium minden iskolának megküldi, hogy példának állítsák õket a gyerekek elé. Míg az izraeli katonai akcióknak részben a civil áldozatok elkerülésére tett erõfeszítések ellenére esnek gyermekek áldozatul, részben azért, mert a palesztin gyerekek - szüleik tudtával! - a konfliktusok aktív résztvevõi, a terroristák kifejezetten a civil, a konfliktusban közvetlenül részt nem vevõ áldozatok számát akarják a lehetõ legmagasabbra srófolni. Arról sem lehet megfeledkezni, hogy a Hamász és az Al Aksza Mártírjainak Brigádjai kifejezetten nõket, fiatalkorúakat és gyerekeket is toboroznak akcióikhoz.

Lovas torz, egyoldalú, és elfogultan Izrael-ellenes képet festett a konfliktusról.

weboldalkészítés, webfejlesztés