A zsidóság Magyarországon – antiszemita olvasatban
A múltkor már röviden bemutattuk a Metapédia „nemzeti lexikont”. Sorozatunk második részében „A zsidóság Magyarországon” című szócikkét vesszük szemügyre. A magyar zsidók többsége támogatta az 1848-49-es szabadságharcot. Amennyiben nem így tettek volna, nyilván az lenne a baj.
„1848. március 17-én a „magyarországi és erdélyi zsidók képviselete” üdvözölte a magyar forradalmat. Zsidók is részt vettek a megalakuló Közcsendi Bizottmányban és a nemzetőrségben. A gazdag zsidó családok jelentős anyagi támogatással segítették a szabadságharcot, és a hadiszállításokon erősen meggazdagodtak. A honvédseregekben szolgálatot teljesítő zsidók számát mintegy 20 ezerre becsülték, ami állítólag számarányuk feletti részvételt jelent. Ennek elismeréseképpen tartotta kötelességének a Szemere-kormány és a nemzetgyűlés, hogy a szabadságharc végnapjaiban, 1849. július 28-án Szegeden határozatban mondja ki a zsidók polgári és politikai egyenjogúsítását, és ezzel gyakorlatilag a magyarokat másodrendű polgárokká tegye saját hazájukban. E határozat azonban a szabadságharc veresége miatt nem léphetett érvénybe.”
Mindez persze legföljebb csak késleltetni tudta „a zsidó hatalomátvételt”.
„Magyarországon [az] újonnan meginduló nagyvárosi fejlődés, a többségi társadalom befogadó hozzáállása, a modern nemzetállam megteremtését a nemzetiségek tömeges beolvadásával elképzelő hivatalos politika a zsidóság számára is lehetőséget biztosított az egyenlő társadalmi érvényesülésre és a magyarság fölötti hatalom megszerzésére.”
A tiszaeszlári per fölemlegetésétől, az ártatlanul megvádolt zsidók szűnni nem akaró mószerolásától, úgy látszik, sosem szabadulunk meg. Mintha nem is született volna felmentő ítélet.
„Az antiszemitizmus első országos figyelmet keltő megnyilvánulása a tiszaeszlári per volt. 1882. április 1-jén a szombaton a zsinagóga mellett eltűnt fiatal, 14 éves keresztény szolgálólány ügyében vérváddal (rituális gyilkosság vádjával) illették a helyi zsidókat, akik tanúk elbeszélése szerint a zsinagógába hívták a kislányt, aki onnan soha nem jött ki. A zsidók szerint koncepciós perek vonásait magán viselő per 1883-ban zajlott le. Eötvös Károly és ügyvédtársai magyarellenes, a minden valószínűség szerint bűnös zsidókat pártoló küzdelmének eredményeként az ügy végül a vádlottak felmentésével végződött.”
Ezek után azon sem lepődtünk meg különösebben, amikor azt olvastuk, hogy a Numerus Clausus az igazságosság nevében került elfogadásra.
„Az 1920. évi 23. törvénycikk, a Numerus Clausus (Zártszám-rendelet) meghatározta az egyes magyarországi kisebbségekhez tartozó egyetemi hallgatók maximális számát, ügyelve az adott nemzetiségek arányára a teljes magyarországi lakosságban. (…) Az intézkedés egyértelműen (? – a szerk.) a meglévő források igazságos és kiegyensúlyozott kihasználását célozta. (…) A magyar zsidóság asszimilációját (…) derékbe (sic!) törte a hivatalos szintre emelt antiszemitizmus, diszkrimináció és megbélyegzés, amely 1944–45 között az állítólagos holokausztba torkollott.”
A szócikk ezután áttért a nyílt holokauszt-tagadásra:
„1944 áprilisában Adolf Eichmann és maroknyi csapata a magyar hatóságok segítségével (…) vett részt a zsidók deportálásán a koncentrációs táborokba, ahol a zsidó szövetségesek bombatámadásai miatt és az ezek miatti ellátási nehézségek miatt sokan meghaltak.”
Az alábbiakhoz alighanem fölösleges bármilyen kommentár.
„Az állítólagos holokauszt az egész európai zsidóság tervszerű meggyilkolását jelentette, amit a nemzeti szocialista Németország állítólag folytatott a koncentrációs táborokban (haláltáborok). Az elmélet szépséghibája, hogy nem volt parancs zsidógyilkosságra, és a tárgyi bizonyítékok (szellőzés hiánya, Zyklon-B nyomok hiánya a falakban, a holttestek elégetésének lehetetlensége, ...) azt sugallják, hogy az adott helyeken nem történhetett meg semmilyen tömeggyilkosság. […] 1944-45-ben a magyar zsidóságnak kb. 70%-át, mintegy 600 000 embert deportáltak. A zsidónak nyilvánított családokat, zömében időseket, nőket és gyerekeket (a férfiak nagy része munkaszolgálatos volt a fronton) tehervagonokban külföldre deportálták főleg Auschwitz és Dachau koncentrációs táborába, (Dachauban ma már senki sem állítja, hogy lett volna zsidógyilkolás!) ahol állítólag kínhalállal megölték őket, valójában munkát végeztek.”
Nem is volt tehát különösebben szörnyű ez az időszak – véli a szócikk szerzője – csak a zsidók szeretik fölfújni a dolgokat…
„Az állítólagos holokauszt Magyarországon egyben a magyar népbe beilleszkedni nem akaró csoport egy részének is az elpusztítását jelentette. Zsidó szemmel (? – a szerk.) nézve fájdalmas azoknak a zsidóknak a sorsa, akik nem tudták az előírt arányú keresztény részt felmutatni a családjukban a (sic!) üldöztetés elkerüléséhez. Őket a vallásuk, származásuk miatt kirekesztették abból a nemzetből, amelyhez névleg (? – a szerk.) már generációk óta tartoztak. (A többi nemzetiség tagjai – németek, szlovákok, délszlávok – is éppolyan »frissen« olvadtak be az összmagyarságba, mint ők, azonban ezek a magyer (sic!) nép részeivé váltak, szemben a tudatosan elkülönülő, kiváltságait őrző, uralomra törő zsidósággal.) Sokakra egész életükre tudathasadásos állapotot kényszerítettek ezzel, ha túlélték az állítólagos holokausztot. Ma ezért is nagyon érzékeny téma a magyar zsidóság hovatartozása. Az óhazához való kötődés még azoknál is gyakori, akik a háború után Izraelbe, Amerikába vándoroltak, közülük sokan máig őrzik a magyarságukat és magyarok iránti gyűlöletüket is (…)”
Persze nem csak az előbbi gondolatmenet tökéletesen értelmetlen, itt van mindjárt egy másik…
„Többen adnak hangot véleményüknek, miszerint ha a második világháborúról esik szó, a holokauszt nagyobb súllyal szerepel, mint a gyengén felfegyverzett 2. magyar hadsereg sorsa vagy Budapest ostroma, ahol szintén súlyos veszteségek szenvedett a magyar nép. A cionista tömegmédiák (sic!) szinte kizárólag a zsidók szenvedéseiről mutatnak be sok órás meghatónál meghatóbb filmeket, hogy a zsidó kárpótlási zsarolást így segítsék, a bolsevizmus és liberalizmus alatt megsemmisítettekről és szenvedőkről ezzel ellentétben mélyen hallgatnak.”
A szerkesztők gyakorlatilag mindenért a zsidókat teszik felelőssé, kezdve a Muhi csatától egészen a Kádár-rendszerig és tovább.
„A muhi csata előtt egy zsidó árulta el a haditervet a mongoloknak. A mohácsi vész előtt egy Szerencsés Imre (Fortunatus) nevű zsidó ürítette ki a magyar államkasszát. Az első világháború zsidó uszításra tört ki. A Párizs környéki békék, így Trianon vitán felül zsidó alkotás. A bolsevizmus zsidó világnézet, zsidó szemmel egy módszer az (sic!) világuralom eléréséhez, a liberalizmus mellett. A bolsevizmus idején (…) Dobi István, Nagy Imre, Kádár János kivételével szinte az összes párt és állami vezető zsidó volt (…). Az ismertebb vérbírók (…) is zsidók. A globalizmus és színesek bevándoroltatása (»tolerancia«) zsidók által létrehozott és támogatott intézmények. A kultúra felszámolása és meghamisítása, a művészetek felszámolása, és helyébe a legolcsóbb kommerc (sic!) állítása zsidó támogatással folyik.
Ha ez nem tudatos és cinikus uszítás, akkor mi?
„Zsidók a magyar közéletben”
A „nemzetietlen” Wikipédia immár „komoly” konkurenciával kénytelen szembenézni. Nemrégiben ugyanis megszületett mostohatestvére, a magyarkodásban jeleskedő Metapédia, amelynek szerkesztői, majd nyilván a „helyükre teszik”a zsidókat dolgokat.
„A Metapédia vállaltan nemzeti érzelmű (elsősorban a magyar, de bármilyen más, hazán és népen alapuló, azaz talaj és honképes [sic! – a szerk.] nemzet érdekeit képviselve), elektronikus lexikon a kultúra, művészetek, tudományok, filozófia és politika témakörökben.”
Nagyvonalúságunkat bizonyítandó, már továbblépnénk a „talajképes nemzet”-en, valamint a magyar nyelv megerőszakolására tett egyéb kísérleteken, de aztán megint nehezen értelmezhető mondatokba ütközünk:
„A Metapédia olyan témákkal foglalkozik, melyeket másutt elhallgatnak vagy tiltanak (? – a szerk.), azaz melyek kívül esnek a szokásos »fővonalbeli« lexikonok témáiból (sic! – a szerk.). A Metapédia metapolitikai célja, hogy befolyásolja a fővonalbeli vitát, kultúrát és a történelemszemléletet.”
Ha csak úgy nem…
A „másféle lexikon” egyik legbizarrabb szócikke a
„Zsidók a magyar közéletben”
Alighanem komoly bajok vannak azoknak a fejében, akik azzal töltik nyilván nem kevés szabadidejüket, hogy összeállítsanak egy névjegyzéket közéletünk zsidó származású (értsd: általuk zsidónak nyilvánított) szereplőiről.
Vissza a harmincas évekbe.
