www.munkaspart.hu, 2005. szeptember 16.

Itt olvasható a párt Szabadság című lapja, és ebben egy oldal jár a Baloldali Front nevű, a MIÉP-hez, akarjuk mondani a Munkáspárthoz közeli szélsőjobboldali, illetve szélsőbaloldali lapnak. Zavarunk oka, hogyha nem tudnánk, hol jelent meg a következő felhívás, akkor azt hinnénk, a Magyar Fórum törzsközönsége aktivizálta magát. A Vessenek véget Palesztina, Irak és Afganisztán megszállásának! címet viselő frappáns és lelkesítő kiáltvány véletlenül sem törekszik arra, hogy valamiféle logikus gondolatmenetet tükrözzön, az egyik mondatban még az iraki választásokról beszél, a következőben az afganisztáni megszállásról, majd újra Irakról. De mindenekelőtt Izraelt ostorozza:

Katasztrofális életfeltételek, páncélosok és harci helikopterek bevetése lakott területeken, családok kollektív büntetése, halál, szenvedés és kínzás a börtönökben: ez az Izrael által megszállt Palesztina, az USA megszállta Irak és Afganisztán – mindez magyar közreműködéssel. A „terror elleni háború” árnyékában Izrael megosztó apartheid-politikát vezetett be a palesztin néppel szemben. A megszállt területeket fallal zárják körbe, a parasztokat elszakítják a szántóföldeiktől, dolgozókat a munkahelyeiktől. Betegek és terhes asszonyok nem jutnak el kórházba. Nyugat-Jordániának ötven százalékát Izrael apartheidfallal kebelezte be. Az úgynevezett „gázai kivonulás” egyoldalú izraeli manőver, ami nem más, mint a telepek és a telepesek áttelepítése más megszállt területeken kialakított telepekre . Vessenek véget a Gázai övezet és Nyugat-Jordánia izraeli megszállásának! (…)

Egyszer talán a lánglelkű forradalmárok is megtanulják helyesen használni a különféle kifejezéseket, és akkor majd nem beszélnek apartheidről ott, ahol erről nincs szó. Egyszer talán arra is veszik a fáradtságot, hogy utánanézzenek néhány dolognak a Közel-Kelettel kapcsolatban. Egyelőre megelégednénk azzal is, ha saját magukat nem mondanának ellent. Ugyanis ha leírják, hogy az izraeli kivonulás Gázából egy „manőver”, amelynek célja, hogy a telepeseket áttelepítsék, akkor mégis elismeri a kivonulás tényét – viszont ez esetben néhány sorral lejjebb miért követeli a kivonulást?

Az amerikaiak iraki háborúja szorosan összefügg Izrael politikájával. Az izraeli kormány nagy szerepet játszott a háború előkészítésében és az USA iráni politikájának alakulásában. Az Egyesült Államok kivonulása Irakból gyengítené Izrael döntési helyzetét és új teret nyitna a közel-keleti konfliktus megoldásában. Az iraki ellenállás fékezi az amerikai és izraeli háborús folyamatokat a Közel-Keleten. (…) Az iraki és a palesztin nép harca a nemzeti önrendelkezésért fontos része a neoliberális globalizáció és az alapvető szociális és demokratikus jogokért folytatott nemzetközi harcnak. Jogot a háborúval és a megszállással szembeni ellenállásnak! Szabadságot Iraknak és Palesztinának!

Íme, az egész kiáltvány lényege, a szélsőbal és a szélsőjobb kapcsolódási pontja: mindenről, ami a Közel-Keleten rossz, Izrael tehet, amely nem más, mint a „neoliberális” globalizáció (értsd: nemzetközi nagytőke, értsd: zsidó nagytőke) helyi képviselője. Tulajdonképpen irigyeljük a Front tagjait – egy ilyen egyszerű világkép birtokában nem kell bonyolult és fárasztó gondolatmenetekkel megerőltetniük magukat.

2005. február 13.

Budapest felszabadulásának alkalmából, a Munkáspárt is emlékezett. Thürmer Gyula beszéde természetesen az esemény és a világháború kommunista olvasatát tartalmazta, ami önmagában nem baj, hiszen egy kommunista párt elnökének nyilván ez a dolga. A sok történelmi csúsztatással, a történteket a mai helyzettel párhuzamba helyező, sántító analógiákkal már több a baj, de az igazi probléma akkor kezdődött, amikor Thürmer a holokauszt relativizálásához kezdett hozzá.

Nem feledjük Wallenberget sem, akinek sok zsidó ember köszönheti megmenekülését. Érdemeit nem csökkenti a tény, hogy diplomataként tette, amit tett, s a dolgok logikája szerint a stratégiai helyzetű Magyarországon minden bizonnyal hírszerző volt.

Ez a mondat, első pillantásra fejet hajt Wallenberg előtt. A folytatás azonban már fals. Vajon mi keresnivalója volt a Wallenberg diplomata- és esetleges hírszerző mivoltát felemlegető észrevételnek egy ünnepi beszédben? Arra gondolhatott Thürmer, hogy Wallenberg külföldi titkosszolgálatok utasítására folytatta életmentő tevékenységét?

Félünk, nem erről van szó.

Inkább megpróbálja menteni a mentehetetlent, mármint azt, hogy a szovjetek elhurcolták az életmentő svéd diplomatát. Vagyis, Thürmer logikája szerint nem számít, hogy Wallenberg hány ember életét mentette meg, a hős szovjetek – akik nem igazán vitték túlzásba a zsidómentést – joggal hurcolták el a svéd diplomatát.

Néhány nagy ívű gondolat után – amelyekben az Egyesült Államokat a náci Németország egyetlen örököseként említi – így folytatja:

A második világháború történéseit a holokauszt történetévé egyszerűsítik. Ha nincs antiszemitizmus, ha nincs zsidóüldözés, a német fasizmus elfogadható és elfogadandó eszköz lett volna a tőke kezében. Az Egyesült Államok nem üldözi a zsidókat, sőt milliárdokkal támogatja Izraelt és segíti a hozzájuk kapcsolódó tőkés körök világuralmi terveit. Nem számit, hogy népek veszítik el szabadságukat, nem számit, hogy százmilliókat taszítanak a nyomorba, csak az imperialista Amerika számit.

Fordítsunk magyarról magyarra, próbáljuk elmondani, mit is akart mondani a Munkáspárt elnöke: a náci ideológiából következő holokauszt, a második világháború „felejthető mellékszála”, mégis csak emiatt szálltak szembe a tőkés hatalmak a Harmadik Birodalommal. Ezt Thürmer számára azt is bizonyítja, hogy az Egyesült Államokat (mint tudjuk, a náci Németország mai megfelelőjét) senki sem bántja, mert támogatja a zsidókat. Következésképpen: a zsidókon múlik, hogy ki szalonképes, ki nem. Azaz a zsidó világ-összeesküvés és a tőkés körök világuralmi tervei felelnek mindenért, a német fasizmusért, százmilliók nyomoráért – sejteti Thürmer Gyula, a MIÉP, akarjuk mondani, a Munkáspárt elnöke. Ezt a kis beszédet leközölhetné a Magyar Fórum és a Magyar Demokrata is, hiába – a szélsőségek mindig megtalálják egymást. Mi viszont leszűrtük a tanulságot: a kommunistáknak ugyanúgy a zsidók az ellenségeik, mint a náciknak, és a szélsőjobboldalnak.