Szent Korona Rádió

Gubicza Eszter: 60 éves a terroristák által alapított fajgyűlölő Izrael

szentkoronaradio.com, 2008. május 6.

 

Izrael megalapításának hatvanadik évfordulójáról természetesen a szélsőjobboldalon is megemlékeztek. A tőlük megszokott hangvételben, nyilván nehezükre esne akár egy pillanatra is kivetkőzni önmagukból.


„A vérben és bűnben fogant ázsiai miniállam terrorban és fajgyűlöletben élte le az első 60 évét, és nem biztos, hogy a gyerekeink vagy az unokáink a 120. évfordulón is meg fogják találni a térképen.”

Ezután a szokásos Izrael-ellenes klisék megismétlése következik, kiegészülve a történelem büszkén vállalt nem-ismerésével:

„A faji felsőbbrendűséget kikiáltása pillanatától napjainkig hirdető és gyakorló, önfenntartásra képtelen, az Egyesült Államok adófizetőinek pénzéből élő, szomszédait amerikai atomfegyverekkel fenyegető és sakkban tartó Izraelt hatvan évvel ezelőtt bosszúálló és véres kezű, elsősorban Kelet-Európából és a Szovjetunióból érkezett zsidó terroristák alapították az ENSZ határozata alapján. A zsidók országuk megalakulása után háborúk sorozatát kezdték (sic! – szerk.) a földjükön évezredek óta élő arab őslakosság ellen, százezrével üldözték el őket a szülőföldjükről, máig tartó tömeges népírtásokat (sic!), gyilkosság-sorozatokat, terrorista akciókat követtek és követnek el ellenük.”
 


 

Meglepő: az Egyesült Államok Izrael mellett állna iráni támadás esetén

szentkoronaradio.com, 2007. november 29.

George W. Busht gyakran keresztény fundamentalizmusa miatt támadják, a Szent Korona Rádió gyakorlatilag mégis zsidónak nyilvánítja, méghozzá azért, mert egy esetleges Izrael elleni iráni támadás esetén segítséget nyújtana a zsidó államnak. Ráadásul megismétlik azt az unalomig ismert közhelyet, miszerint a zsidók irányítják az Egyesült Államok külpolitikáját. A cikket egyébként egy Dávid-csillag illusztrálja, horogkereszttel a közepén.

„Amikor a farok csóválja: Az Egyesült Államok Izrael mellett állna, ha Irán megtámadná – jelentette ki George Bush amerikai elnök a CNN-nek adott interjújában szerdán. Arra a felvetésre, hihető-e, hogy Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök valóban meg akarja semmisíteni Izraelt, Bush úgy felelt: »Ha izraeli volnék, komolyan venném a szavait.« (Nem az?)”

 

Izraeli raporton a vezérkari főnök

szentkoronaradio.com, 2007. december 2.

Havril András, magyar vezérkari főnök izraeli látogatása a szokásos reakciókat váltotta ki a szélsőjobboldalon. Értelmezésük szerint ugyanis a vezérezredest raportra hívták „izraeli felettesei”, hogy beszámoljon nekik a zsidó érdekek hazai állásáról.

„A Gyurcsány-féle magyar-izraeli közös kormányvállalat által lenullázott, erőtlen, hatástalan és semmire sem használható (…) maradványkatonákat irányító vezérkari főnököt Gabi Ashkenazi izraeli tábornok rendelte magához. Havril (…) beszámol izraeli feletteseinek a magyarországi belpolitikai és biztonsági helyzetről, a (…)  hatalmon lévő vörös-kék koalíció által az izraeli beruházások védelmére tett intézkedésekről és a közelmúltban (…)  vásárolt új tömegoszlató vízágyúk működésének első gyakorlati tapasztalatairól. Utána a Havril-delegáció az izraeli légierő (…) támaszpontjára látogat, majd a (…) diktatúraellenes tüntetésekre való felkészülés jegyében egy katonai kiképzőközpontban (…) a városi tüntetések szétverésére szakosodott izraeli egység bemutatóját tekinti meg.”

weboldalkészítés, webfejlesztés