www.magyariszlam.hu

www.magyariszlam.hu

A magyarországi muszlimok valamelyik csoportja (a három közül) úgy döntött, a maga szerény módján harcot hirdet a „cionista métely” ellen. Is. Ennek égisze alatt olvashatunk a honlapon néhány verset (irodalmi elemzésüktől eltekintenénk, de a magunk részéről továbbra is inkább a középkor nagy muszlim arab költőit olvassuk), valamint egy megrendült összefoglalást a galamblelkű, szelíd, bölcs, és humanista Jaszin sejk haláláról. Érdemeinek felsorolásából, és likvidálásának okai közül csak az a néhány tucat merénylet maradt ki, amelyekre ő adott parancsot, izraeli civilek ellen. Valamint az, hogy Izrael egyszer szabadon engedte börtönéből, amit a merényletekkel, a maga módján, meg is hálált.

A honlap főszerkesztője azonban úgy döntött, harcot indít a horvátok és a bosnyákok becsületéért is. Ám a szerző, aki nem más, mint Rózsa-Flores Eduardo, új elemekkel gazdagítja a zsidó-cionista világ-összeesküvés toposzát: felfedi, hogy a szerbek és a cionisták szervezkedtek a horvátok és a balkáni muzulmánok ellen.

A cikk első fele csapdába ejtheti a gyanútlan szemlélőt, hiszen azt kívánja bizonyítani, hogy nem csak a horvát usztasák, hanem a szerb csetnikek sem voltak fehérlelkű Grál-lovagok, és megpróbálja a sajtó egyes torzításait helyretenni (többek között az idős, szerb zsidóként aposztrofált, valójában a cikk szerint horvát asszony meggyilkolásának körülményeit.) Idáig rendben is lennénk. A mi problémáink itt kezdődnek:

Mára, szerte a nyugati világban, gomba módra dugjak ki a fejüket, alakulnak az érdekesebbnél érdekesebb nevű és összetételű szervezetek. Szélsőséges cionista szervezetecskék és ultra nacionalista szerbek fognak össze Amerikában, Kanadában és több nyugat európai országban egy-egyetlen (sic!) céllal: riogatni a közvéleményt az állítólagos Iszlám veszéllyel. Koszova és Bosznia és Hercegovina volnának a török lándzsa végei. Állítólag itt gyűlnek össze a fanatikus dzsihád harcosok, hogy egy jelre, miként a fáraó, vagy Heródes idején, levágják a szerencsétlen európai szerb-zsidó kisdedek fejét. És mint mindig, a szerbek most is úgy képzelik, megmentik a világot - a szerbek ellenségeitől. Ha ehhez, össze kell szövetkezni a "legutálatosabb fajjal" D.Ljotic), nosza, az üzletben nincs helye a finnyáskodásnak, gondolhatja a maga részéről a cionista, és kezet fognak, tegnapi gyilkosok és mai politikai dillerek (sic! ) Vajon ennek a frankensteini házaságnak mik a lehetséges következményei?

Ugyan mi idáig úgy tudtuk, hogy az amerikai-cionista összeesküvés célja az iszlám befeketítése, de az iróniát félretéve, felhívnánk a szerző figyelmét: az iszlámot nem a szélsőséges cionista szervezetek feketítik be, hanem az iszlám tanait terrorizmusra felhasználó al-Kaida-típusú szervezetek. A közvéleményt nem a fantom szélsőséges cionista szervezetek riogatják, hanem a terrormerényletek. Ugyanis az emberek a valóságos robbantásoktól jobban félnek, mint a nem létező fantomszervezetektől.

weboldalkészítés, webfejlesztés