Majtényi László volt adatvédelmi biztossal Peremiczky Szilvia beszélget

„Szálasit és Hitler bebörtönzése sem bizonyult hatékonynak.”

- Ön egy 1997-es ajánlásban azt javasolta, hogy minden országgal, amely a holokauszt magyar dokumentumai iránt érdeklődik, Magyarország kössön megállapodást. Az ajánlást a Parlament el is fogadta, és például Izraellel Magyarország megkötötte a megállapodást. Mi késztette Önt – az adatvédelmi és alkotmányos szempontokon túl – az ajánlás megfogalmazására?

- Tisztem szerint adatvédelmi és alkotmányossági okokból foglalkoztam a kérdéssel. Holokauszt túlélők tettek nálam panaszt. A problémát szakmai szempontból rendkívül izgalmasnak találtam, hiszen az alapjogokkal, a szabadság egyik alapkérdésével kapcsolatos kérdést vet fel, és ilyen értelemben túllépi a szakmai kereteket. Ezért rengeteg munkát fektettünk (elsősorban Székely Iván kollégámmal) ennek az ajánlásnak a kidolgozásába.

A holokauszt dokumentumainak, bizonyítékainak minél teljesebb feldolgozása történelmileg, emberileg, erkölcsileg messzemenően indokolt és rokonszenves igény. Az emberiség emlékezetében meg kell őrizni a holokauszt alatt konkrétan a zsidóság, és általában az emberiség ellen elkövetett szörnyűségeket. Ezért fontos az emlékezés, különösen egy olyan világban, ahol nem elhanyagolható tényező az antiszemitizmus, a holokauszt-tagadás, a bűnök kisebbítése.

Viszont az adatvédelmi biztosnak, az adatvédelmi törvény keretein belül kell gondolkodnia, és nem tekinthetek el egy olyan fontos alapjogi kérdéstől, mint az individuum joga. A jog közösségi felfogása mellet léteznek individuális jogok is, és ide tartozik az információval való rendelkezés joga.

A holokauszt áldozataira vonatkozó adatok kezelése komoly morális kérdés, hiszen olyan eseményről van szó, amely a világtörténelemben eddig példa nélküli. Természetesen bizonyos párhuzamok vannak, de a civilizált emberiség történetében nem volt példa arra, hogy embereket iparszerűen fosszanak meg individualitásuktól, ahogy ez a holokauszt alatt történt, amikor is nem individuumokat öltek meg, hanem tömeget.

Ennek irodalmi példája a Sorstalanság , Kertész Imre regénye, amit én már a 70-es években nagyon megszerettem, amikor egyetemistaként találkoztam vele. Vagy Szép Ernő Emberszag című regénye, amit irodalmi értékét és erkölcsi üzenetét tekintve is a Sorstalanság méltó párjának tartok. Szomorú vagyok, hogy ez a regény nem eléggé ismert Magyarországon.

A két regény között, az individualitás szempontjából, nagyon feltűnő a szemléletbeli különbség. Szép Ernő regényében a személyiség túlrajzolt. Hihetetlen körülményesen és tisztelettel beszélnek egymással a szereplők. Mindenki Kovács bankigazgató úr , Köves főkönyvelő úr , Schwartz kereskedő úr … mindenkinek hosszú titulusa és megszólítása van. Nagyon fontos motívum, hogy mindenki a saját ruháját viseli, és ha megölnek közülük valakit, az személyes tragédia marad a „sáncásó bajtársak” számára, ahogy Szép Ernő nevezi őket. Van a regény végén néhány mondat, ami így hangzik: „ Észrevehette a tisztelt olvasó, hogy egynéhány sáncásó bajtársnak kiírtam a nevét, soknak meg csak a neve kezdőbetűit használtam. Akiknek a teljes nevét adom, azoktól az uraktól erre engedelmet nyertem. A többivel nem érintkezhettem, nem tudhatom, kit feszélyezne, kit nem az ő zsidó beosztása; nem szabad se néki magának, se utódjának a legkisebb kényelmetlenséget se szereznem, isten őrizzen.” Ez egy tökéletes adatvédelmi nyilatkozat, mert csak maguk a sáncásó bajtársak dönthetik el, hogy az ő „zsidó beosztásuk” mennyire tartozik az olvasó közönségre.

A Sorstalanság ban mindenkiről lefoszlik a saját személyisége. Lefejti a rendszer és a körülötte lévő emberek. Szép Ernő és Kertész a pokolnak két különböző helyszínét mutatja be. Szép Ernő regényének figuráiban az individualitás erősödik, mintegy védekezésként, míg Kertész Imre regényében ledarálják a személyiséget.

Az én szememben holokauszt idején történtek lényege, hogy megfosztják az áldozatokat a személyiségüktől. A világháború vége óta erős az emlékezés szándéka, de nagyon veszélyesnek tartom, hogy a nemes cél érdekében bár, de mégis újra megfosszuk ezeket az embereket a személyiségüktől, azáltal hogy az érintettek adatai masszaként kerülnek vagy kerültek volna a Jad Vasem Múzeumba.

Az ajánlás lényege, hogy adjuk meg a tiltakozás jogát. Tisztában voltam azzal, hogy ez a jog szimbolikus, és kevés túlélő, leszármazott fog tiltakozni. De nem tehetjük meg velük, hogy az önrendelkezési szférájukból kivonjuk ezeket a nagyon lényeges adatokat. A holokausztot az emberek többféleképpen élték meg. Sokan a teljes identitásváltás mellett döntöttek, vagy eleve nem volt zsidó identitásuk, amit Radnóti sokat idézett megjegyzése is kifejez, hogy „ha Hitler a feje tetejére áll, akkor sem vagyok zsidó”. Erről a magatartásról lehet morálisan ítéletet alkotni, lehet róla vitázni. Egyet nem lehet, elfelejteni, hogy egy embernek ehhez joga van. Csak egy tradicionális és premodern társadalom kényszerít bele valakit egy sorsba.

- Ez az identitás szabad megválasztásának a joga. De Szép Ernő „adatvédelmi zárszava” nemcsak a személyiség jogainak tiszteletben tartását fejezi ki, hanem a soá sokkját is. Amikor a holokauszt-túlélők Önhöz fordultak, mennyiben hivatkoztak az antiszemitizmustól való félelmükre?

- Egy hivatalban az történik, hogy amikor valaki úgy gondolja, hogy a jogait nem tisztelik, akkor jogorvoslatot kér, tehát személyes vallomásokat ritkán tesznek. Azért voltak érdekes megnyilvánulások. Felmerült, hogy a holokauszt túlélőinek emelt szintű orvosi ellátást biztosítsanak egy hitközségi létesítményben, és a kárpótlási hivatal adatai alapján udvarias és kedves levélben megkeresik az érintettnek gondolt személyeket, felajánlva ezt az ellátást. Ez adatvédelmi szempontból teljesen elfogadhatatlan. Az emberek sérelmezték, hogy a kárpótlási igényhez csatolt adataikat felhasználták, és megijedtek, mert azt hitték, hogy megint zsidó lista készül. Több panasz érkezett. Például levelet kaptam egy idős szakszervezeti aktivistától, aki megjárta Auschwitzot, de nem zsidóként, hanem politikai tevékenysége miatt. Ráadásul mivel egész életét a szociáldemokrata mozgalomban töltötte és mivel majdnem minden barátja zsidó, sokan zsidónak tartják. Nem zavarja, hogy őt, mint idős zsidót megkeresik, és egészségügyi ellátást akarnak nyújtani neki, de ez neki nem jár, mert őt megkeresztelték, ahogy a szüleit és nagyszüleit is.

Az érintett intézmények ezeket a problémákat nem mindig gondolják át. Elméláztunk azon, hogy mi történik, ha bárki is rossz szándékkal szervez egy ilyen adatbázist? Ha másoknak erre a jog lehetőséget ad, akkor nekik milyen alapon lehetne megtiltani?

- Végül az ajánlás törvényi, vagy jogszabályi szintre emelkedett. Sokan ellenezték a megszületését?

- Kaptam sértő megjegyzéseket is, de most már utólag senki nem vonhatja kétségbe, hogy a védett személyek érdekeit és jogait tartottuk szem előtt. Mindenkinek joga van megszabni, hogy személyes adataikkal mi történjen, és nem vehetik el tőlük ezt a jogot. De az érintett intézmények egyáltalán nem örültek az ajánlásnak, mert gyanakvóak, és talán rosszindulatot sejtettek az ajánlás mögött.

- Milyen volt az ajánlás fogadtatása, azok után, hogy Rockenbauer Zoltán megkötötte az egyezményt Izraellel?

- Amennyire tudom, minimális számú tiltakozás érkezett, és gondoltam, hogy így lesz, hiszen ez szimbolikus gesztus is. Viszont – és ezt nem győzöm hangsúlyozni – a szimbolikus gesztusok életfontosságúak. De nem világos, hogy a magyar állam miért késlekedett ezeknek a szerződések a megkötésével.

- Ön szerint ennek diplomáciai okai voltak, túlzott óvatosság, vagy a magyar törvényalkotás volt lassú?

- Nem tudom, de a rosszindulatot sem lehet kizárni.

- Az adatvédelemnek fontos szerep jut akkor is, amikor olyan szervezetek, mint a Jad Vasem, a Simon Wiesenthal Központ felkutatnak egykori háborús bűnösöket, mint például az utóbbi időben Charles Zentayt Ausztráliában.

- Ezzel nem foglalkoztam, mert ez az után történt, hogy én a hivatalt elhagytam.

A nyomozást az adott ország törvényei szerint kell lefolytatni. Különösen kényes az ügy, ha egy külföldi szervezet gyűjt adatokat, és az informátoroknak pénzjutalmat oszt. A részleteket nem ismerem, de nem lelkesedem ezért az akcióért. Az egyik oldala a kérdésnek, hogy felkutatják a bűnösöket, rájuk mutatnak abban a reményben, hogy megszólal a világ lelkiismerete. Ugyanakkor reszketeg, 90-100 éves emberek szánalmat kelthetnek a megfigyelőben. Bizonyos fokig az is kérdéses, hogy ezek személy szerint ugyanazok-e, akik fiatalkorukban azokat a cselekményeket elkövették. Nem gondolkoztam igazából ezen a problémán, nincs is véleményem, de kétségeim vannak.

- Végezetül beszéljünk az internetes fórumok adatvédelmi vonatkozásáról. Ezeken a fórumokon gyakran jelennek meg durva, antiszemita, uszító szövegek. Ön szerint fel szabad lépni ezek ellen jogi, ha nem is büntetőjogi eszközökkel, vagy ezek a megnyilvánulások beleférnek a szólásszabadság kereteibe, és az anonimitást, az adatok védelmét tiszteletben kell tartani?

- Nehéz kérdés. Én sokkal kockázatosabbnak tartom a szólásszabadság korlátozását, mint a szólásszabadsággal való visszaélést.

Az internetes fórumok rendszerint biztosítják az anonimitást. Technikai értelemben az esetek jelentős részében ez az anonimitás megszüntethető, így ha valaki bűncselekményt követ el, akkor meg lehet az illetőt keresni. Megint más kérdés, hogy egy adott szolgáltató szabályzata mire ad lehetőséget, mire nem. Helyeslem, ha moderálják a vitát. Ha bűncselekményt követ el, akkor jogszerűen azonosítható, de a magyar joggyakorlat szerint, ha magatartása nem büntetőjogi értelemben jogsértő, akkor gyakorlatilag lehetetlen bármit is tenni.

Azt tartanám a leghelyesebbnek, ha megfordítanánk a dolgot. Minél súlyosabb polgári jogi szankcióra van szükség, és nem helyeslem a büntetőjogi szankció kiterjesztését. Sokkal hasznosabb, ha fizet a jogsértő, mintha lecsukják. Mert ha lecsukják, akkor a társadalom egy része mártírként kezeli, és rokonszenvet érez iránta, de ha nagyon sok pénzét elveszik, az nem váltja ki ugyanezt az érzést. Szálasit és Hitler bebörtönzése sem bizonyult hatékonynak. Ugyanazokat a hibákat nem kellene újra elkövetni. A kérdésnek van egy pszichológiai oldala is: a mártíromság ígérete miatt sok fanatikus szívesen menne börtönbe. És nem biztos, hogy ezt a szívességet meg kell tenni nekik.