Kárpát-medencei Magyarok Lapja
K. Jakab Antal: „Hogy ne vesszen kárba a vérünk”
Száztíz éve született Erdélyi József
Kárpát-medencei Magyarok Lapja, 2007 február.
A hírhedt antiszemita költőnek, a Solymosi Eszter vére című, először a nyilas Virradatban 1939-ben megjelent vers szerzőjének állít emléket a szerző.
K. Jakab azonban nem végez félmunkát. Erdélyi életrajzát áttekintve ezt írja:
„A proletárdiktatúra magyarellenességét hamar fölismeri, Kohn Béláék bukása után az egyetemi zászlóalj tagjaként vesz részt rendcsinálásban.”
Mi az üzenet? Hogy a magyarellenes proletárdiktatúra vezetője, Kohn Béla és annak sleppje zsidó volt. Ami éppen igaz, igaz, csak teljesen irreleváns. Akár népi, akár vallási szempontból vizsgáljuk Kun Béláék zsidó azonosságtudatát, egyik sem létezett. A vallási azért nem, mert ateisták voltak, a népi meg azért nem, mert fundamentalista kommunistaként világforradalomban és nem népben gondolkoztak. Kun Béla, Szamuely Tibor, Rákosi Mátyás, Korvin Ottó, stb. zsidó voltára ebben az összefüggésben rámutatni régi antiszemita közhely.
A II. világháború után folytatjuk:
A „népbíróság” háborús és népellenes bűnök címén, valójában „elvakult zsidóellenességért” háromévi börtönre ítéli első fokon, a másodfokú ítéletben a háborús bűnök vádja alól fölmentik, majd büntetésének lejárta előtt csendben hazaengedik. A magyar szellemi élet urai közül sokan manapság is túl enyhének találják az ítéletet. Hadd kérdezzük meg e kérlelhetetlenektől, ezektől a kaftános-pufajkás Savonaroláktól: ugyan hány kommunistát állítottak bíróság elé és ítéltek akár egynapi közmunkára vagy szobafogságra magyarellenes bűnökért, keresztényellenes izgatásért, hazaárulásért a dicső rendszerváltás után?
A magyar szellemi életet tehát ma is „kaftános-pufajkás”, értsd: zsidó ávós személyek uralják.
Legtöbbet kárhoztatott verse kétségkívül a Solymosi Eszter vére, amely a legendás tiszaeszlári vérgyilkossági pert elevenítette föl. 1883 nyarán a tárgyaláson a rituális (az ünnepi pászkáért való) gyilkosság gyanújába keveredett saktereket fölmentették ugyan a vérvád alól, ám az eljárás egész lefolyása, valamint különös fordulatai és utórezgései súlyos kételyeket támasztanak. A per valamennyi szereplőjét, köztük a bírákat és tanúkat, de még a magyar kormányt is hallatlan nyomás érte a nemzetközi zsidó szervezetek és pénzügyi hatalmasságok (pl. Rotschild – Sic! Sz. P.) részéről; Eötvös Károly, a védőügyvéd legalább százezer dollárral fölérő tiszteletdíjból megvásárolhatta hírhedt birtokát, amelyet „eszlári pusztának” nevezett el a nép, stb. Akárhogy is: a Solymosi Eszter vére irodalmi mű. És akik irodalmi művéért tiltanak ki valakit a tankönyvekből – ahogyan Erdélyi Józseffel teszik a mai szado-szocialisták –, azok maguk követnek el irodalmi vérgyilkosságot.
A szerző nem állítja, csak sejteti, hogy ő a maga részéről hitelt ad a vérvád meséjének. Elhallgatja, amit a zsidók a vérvádakra minden alkalommal válaszoltak: a Tóra szigorúan tiltja számukra a vér fogyasztását: „A húst az őt elevenítő vérrel meg ne egyétek” (Mózes I. könyve 9. fejezet, 4. vers.) „Semmiféle testnek a vérét meg ne egyétek, mert minden testnek élete az ő vére; valaki megeszi azt, irtassék ki.” (Mózes III. könyve, 17. fejezet 14. vers)
Ami Eötvös Károly „százezer dollárral fölérő” tiszteletdíját illeti: 1867-ben az Egyesült Államok 7,2 millió dollárért vette meg Alaszkát Oroszországtól, így a százezer dollár kissé soknak tűnik, a szerző néhány nullát valószínűleg hozzáfantáziált.. A mondatnak üzenete az, hogy a nemzetközi zsidótőke – „a Rotschildok”, ahogy K. Jakab fogalmaz – minden pénzt kifizetett a vádlottak fölmentése érdekében, ergo: a nemzetközi zsidó összeesküvés már akkor is pompásan működött.
Ami az „irodalmi vérgyilkosságot”: illeti, az üzenet világos: a mai „szado-szocialista” kormány a vérgyilkos tiszaeszlári zsidók szellemi örökösei, akik most nem késsel, hanem politikai hatalmukkal ölik a magyarságot.
Remélhetőleg az eme förmedvényt megjelentető orgánum csak nevében és nem a valóságban nevezhető a kárpát-medencei magyarok lapjának.
|
