Magyar Demokrata

Lovas István: Nyílt levelek

Magyar Demokrata, 2008. július 16.

Lovas István szerint Horn Gábor egyenlő a magyar zsidósággal, a turistaosztály pedig a marhavagonnal. Mi mást lehet várni Lovas Istvántól?


„Horn [Gábor] állítólag azt kívánta a melegfelvonulás nyomán fellépő egyik ügyvédnek, hogy mindennap dobják meg tojással. Tudja, Horn úr, nekem az az érzésem, hogy önök már akkor a pogromra és holokausztra asszociálnak, mihelyt állami pénzen nem az első osztályon vagy a business classon repülnek, hanem a turistaosztály szűk soraiban. Amely megpróbáltatás és megalázás önöknek már a marhavagont idézi fel.” 

 



Lovas István: Nyílt levelek

Magyar Demokrata, 2008. március

 

Lovas István megmagyarázhatatlan módon vonzódik az olyan nyílt levelekhez, amelyeket a címzettek garantáltan nem fognak elolvasni. Ezúttal az Egyesült Államok külügyminiszter asszonyának, Condoleezza Rice-nak írt, a minden évben kiadott emberi jogi országjelentések kapcsán. Természetesen az ő utánozhatatlan stílusában.

 

„Kiadtak (…) egy jelentést vesszőparipájukról, az »antiszemitizmusról«, amelyben azt vetik szinte az egész világ szemére (…), beleértve az Egyesült Nemzetek Szervezetét, hogy Izraelt az emberi jogok szörnyű és folyamatos megsértőinek állítják be. Ezt nevezik önök az antiszemitizmus új formájának. Nos, külügyminiszter asszony, rossz hírem van az ön számára. Ha önök azt hiszik, hogy a világ a jövőben szemet huny egy magát demokratikusnak lefestő állam asszony-és gyermekgyilkos fiesztái (…) miatt, akkor téved. Biztos vagyok benne, hogy – hacsak fő szövetségesük fel nem hagy a polgári lakosság lemészárlásával, a gázai szabadtéri börtönt nem szabadítja fel és nem áll le az illegális települések építésével –, akkor jövőre önök még nagyobb aggodalmukat fejezik majd ki.”

 


 

Lovas István: Jobboldali tekintély

Magyar Demokrata, 2007. december 6.

Lovas István levelét megírta. Ezúttal Hugo Cháveznek, Venezuela – általa nyilván kedvelt – elnökének. Lovasnak általában mindenről a zsidók jutnak eszébe. Ezúttal sincs ez másként.

 

„(…) Kis János nemrégiben azt mondta egy itteni kormányszócső lapnak, hogy »Várom a napot, amikor egy jobboldali tekintély végre rászól a magyar Chávezek valamelyikére: ’Miért nem hallgatsz el már’?« Csak hogy tudja: Kis úr ma a Soros-féle Közép Európai Egyetemen tanít. Ezt az egyetemet azután hozták létre Budapesten, hogy központját 1996-ban a demokratikus Klaus-kormány Prágában bezáratta, mert miniszterelnök tudta, valójában mi a Soros-féle vállalkozások végső és mögöttes célja.”

 

Horvát sólyom és Krav Maga

Magyar Demokrata, 2007. október 11., 21. oldal

A lap a Magyar Gárdát ért vádakra válaszul bemutatja a Hrvatski Sokolt és a Krav Magát, mint a Magyar Gárdához hasonló horvát, illetve izraeli szervezetet. Mint a cikkből kiderül, a Hrvatski Sokol (Horvát Sólyom) afféle díszgárda, amelynek drága szép egyenruhája van ugyan, de katonai feladatokat nem lát el. A cikk ezután korrekten leírja azt is, hogy a Krav Maga nem más, mint egy Izraelben létrehozott harcművészeti forma, tehát a dzsúdóval vagy a kung fu-val egy kategóriába sorolható.

Érthetetlen ezután, hogyan vehető egy kalap alá a Magyar Gárdával.

Amúgy persze tudjuk: ki kellett mutatni, hogy a zsidók – akik annyit kiabálnak a Magyar Gárda ellen – maguk sem különbek. A „bizonyíték” persze butaság, de sebaj, a lap olvasóit ez valószínűleg nem zavarja.

A bevezető ekként folytatódik.

A Krav Maga […] információink szerint az Izraelben folyó palesztinellenes agresszió okán heves ellenérzést és aggodalmat vált ki számos magyar emberben.

Hogy mi köze a Krav Maga önvédelmi sportnak a „palesztinellenes agresszióhoz”? Természetesen csak annyi, hogy ez utóbbi kifejezés az Izrael neve mellé tűzött epitheton ornans, amely a Demokrata hasábjain soha nem maradhat el.

Csak azt nem értjük, hogy a szeptember 27-i Magyar Demokrata miért hozott le negyedoldalas Krav Maga-hirdetést – amiért egyébként meg is kapta a magáét a Kuruc.infótól.


Sayfo Omar: „Utálom a zsidókat”

Magyar Demokrata, 2007. szeptember 27. 31. oldal

A szerző az erősödő izraeli neonáci mozgalmakról számol be.

Az izraeli hatóságok egyelőre […] tehetetlenek a viszonylag új jelenséggel szemben. Izraelben ugyanis nincs törvény a gyűlöletbeszéd büntetésére. […] A törvénymódosítás így komoly szakértelmet igényel, hiszen nehéz paragrafusokkal jellemezni, hogy mitől büntetendő egy zsidók ellen uszító neonáci és mitől élvez mentességet egy arabok ellen ágáló – hiszen több mint egymillió izraeli állampolgárságú arab él a zsidó államban – szélsőséges zsidó.

Az föl sem merül a szerzőben, hogy Izrael jogállam, tehát ha módosítják a törvényt, akkor nemcsak az antiszemita, hanem az arabellenes gyűlöletbeszéd is büntethető lesz, ha pedig nem módosítják, akkor mindkettő megengedett lesz továbbra is.

Szerző ezután az egyik izraeli neonáci apját idézi, aki szerint

Fia […] azért nem járhatott vallási iskolába, mert édesanyja nem zsidó. A kirekesztettből így kirekesztő vált.

Semmi kirekesztés nincs abban, hogy egy vallásos zsidó iskolába csak halachikusan zsidók járhatnak. Aki akar, betérhet, vagy járhat nem vallásos iskolába – Izraelben is. Nem kell ott kirekesztést keresni, ahol nincs. Elég lenne ott keresni, ahol van.


Sayfo Omar: Szíriai kaland

Magyar Demokrata, 2007. szeptember 20. 30-31. oldal

Sayfo Omar az izraeli légierő szeptember 6-i szíriai akciójáról és annak lehetséges következményeiről ír – meglehetősen elfogult – elemzést. Az alcím a hetvenes éveket idézi:

Izrael egyre jobban veszélyezteti a térség békéjét

Ezután a szerző így folytatja:

[…] Mit kerestek az izraeli gépek Szíria egén? Egyik elmélet […] szerint kémtevékenységet folytattak. A New York Times még észak-koreai szálakat is beleszőtt a történetbe.

Értsd: a zsidó propaganda el akarja hitetni a világgal, hogy Szíria a nemzetközi politika által diszkvalifikált Észak-Koreával seftel atomilag, holott ez nem igaz. Pedig dehogynem.

Damaszkusz 1967-ben már igen rosszul járt, amikor felülve a provokációnak, háborút indított Izrael ellen. Az 67-es háború (sic!) „Izrael önvédelmi háborújaként” való definiálása ugyanis a történelem szemellenzővel való szemléltetéséről tesz tanúbizonyságot.

A hatnapos háború egyik oka az volt, hogy Szíria, Egyiptom és Jordánia katonai erővel kizavarta azokat az izraeli határ mellé telepített ENSZ-katonákat, akik a fegyverszünet betartását voltak hivatottak felügyelni, a másik meg az, hogy az arab államok lezárták az Akabai-öblöt az izraeli, illetve Izraelbe tartó hajók előtt.


Sándor Csilla: Forró ősz

Magyar Demokrata, 2007. szeptember 13., 10-15. oldal

A belpolitikai témájú, rendkívül hosszú, hatoldalas írást némi Izrael-ellenességgel fűszerezik. A

Vízágyúk Izraelből

című fejezetben ez olvasható:

A vízágyú igazi nagyágyúnak számít a kategóriájában, ráadásul az izraeliek már számos alkalommal vetették be a palesztinokkal szemben, így a hatékonyságáról is meggyőződhetett a vásárló fél a beszerzés előtt.

Ha a vízágyú Spanyolországból vagy Ceylonból lenne, aligha lenne fontos a származása és minden bizonnyal nem írta volna le a szerző, hogy „A vízágyú igazi nagyágyúnak számít a kategóriájában, ráadásul a spanyolok/szingalézek már számos alkalommal vetették be a baszkokkal/tamilokkal szemben, így a hatékonyságáról is meggyőződhetett a vásárló fél a beszerzés előtt.”

Akinek mindez kevés, az fényképet is láthat az új szerzeményről

Készül a hatalom. A tavaly használt, elavult vízágyúkat a legmodernebb izraeli technikára cserélték

címmel.

Egyébként a Demokratán kívül a Hír TV is napokon át tájékoztatta nézőit a kormány izraeli vízágyú-vásárlásáról.


Szentmihályi Szabó Péter: Az igazság szabaddá tesz

Magyar Demokrata, 2007. szeptember 13. 38. oldal

A kormány több mint kőkemény bírálatát a következővel fűszerezi a szerző:

Korábban barátaimnak is vélt balliberális ismerőseimet is gyorsan elveszítettem, amikor az Antall-kormány idején külügyminisztériumi sajtófőnök lettem – ez volt az a „vészterhes” idő, amikor Horthy-fasizmussal és keresztény kurzussal riogattak, és elkezdtek „csomagolni”. Ma már nincs ilyen barátom vagy ismerősöm, de ők azok, akik most Szálasi-fasizmussal és keresztény kurzussal féli tele a sajtót, miközben kormányuk olyan parancsuralmi eszközökkel élve uralkodik, hogy az ország nagyobbik fele már régen csomagolhatna, csak hát nekünk nincs hová menni és nincs is miből.

Azaz: ezek nyugodtan csomagolhatnak, van pénzük és van hova menniük. Vagy világpolgárok – lásd még: kozmopolita –, vagy Izrael várja őket.

Finom, áthallásos antiszemitizmus.


Szalay Károly: Tóágast álló világ

Magyar Demokrata, 2007. szeptember 13., 39. oldal

Gyurcsány Ferenc – egyébként nehezen minősíthető – bírálata nem lehet meg, úgy tűnik, egy kis zsidózás nélkül. Az SZDSZ-ről írja Szalay:

Minden vágyuk, hogy minél több izraeli tőkét csalogassanak az országba, hogy luxusnegyedeket építsenek (és építenek is) az áldatlan Palesztina-ellenes küzdelmekbe belerokkant izraelieknek.

Nem lett volna a cikk kerek egész, ha kimaradt volna belőle „az áldatlan Palesztina-ellenes küzdelmek” kifejezés, illetve az SZDSZ–Izrael képzettársítás.


Ágoston Balázs: A Gárda nem hátrál meg. Interjú Vona Gáborral

Magyar Demokrata, 2007. szeptember 6. 10-12. oldal

Ágoston egyfelől nem tesz fel olyan kérdéseket, amelyeket egy, antiszemitizmussal legalábbis alappal gyanúsítható szervezet elnökének egy magára valamit is adó újságírónak fel kell tennie. (Például nem kérdezi meg, hogy a „Nemzeti Őrsereg” tagjainak Árpád-sávos karszalagja nem hasonlít-e a kelleténél jobban a nyilasokéra.) Ehelyett végig alákérdez Vonának. Többek közt így:

Egy Magyar Antifasiszta Liga nevű csoportocska a Magyar Gárda elleni gyűlöletkampány részeként népszavazást szeretne kiíratni az úgynevezett holokauszttagadás büntethetővé tétele érdekében. Hogyan kerül a csizma az asztalra?

Az „úgynevezett holokauszttagadás” után jön majd az „úgynevezett Holokauszt” és a többi.

Vona ugyanebben a szellemben válaszol:

Ezt tőlük kéne megkérdezni. […] Szeretném egyszer megismerni a hazai zsidóság hivatalos képviselőinek állásfoglalását a magyarsághoz való viszonyukról. A micisapkáról, tetemcafatról, és a bőgatyáról már hallottunk, nagyon remélem, nem ebben merül ki a hivatalos álláspont.

Pár kérdéssel odébb Vona ugyanebben a szellemben folytatja:
Tetszik, vagy nem tetszik: Magyarország a magyaroké. Ebből egy jottányit sem engedünk.

Hogy kik és milyen szempontok alapján döntik el, kik a magyarok, továbbá, hogy mi lesz a nem magyarokkal, mindezen kérdésekre kíváncsian várjuk a választ Vona Gábortól és társaitól.


Szentmihályi Szabó Péter: Tízmillió fasiszta

Magyar Demokrata, 2007. szeptember 6. 38. oldal

Szentmihályi ezt írja publicisztikájában:

[…] Tom Lantos és Imre Kertész, sőt George Soros összes hatalma és befolyása sem elég arra, hogy a tényekkel szembeszálljon […].

A magyar lakcímkártyával bíró Kertész Imre vajon miért lett Imre Kertész? Mert Szentmihályi szemében nem magyar. Miért nem? Mert zsidó. S vajon mi a közös a három személyben („hatalmukban” és „befolyásukban”)? Zsidó származásuk, és a velük szembeni antiszemita előítélet.


Gazdag István: Kartácsok

Magyar Demokrata, 2007. szeptember 6. 32-33. oldal

Gazdag írása súlyosan elfogult Izraellel szemben. Néhány példa:

A „választott nép” fiainak és lányainak […] kételyeik támadtak faji felsőbbrendűségüket illetően, amelyet pedig axiómaként oltanak a besorozottakba. Jellemző módon a zsidó faji szupremácia tudata ugyanakkor továbbra is töretlenül érvényesül az Izraelben menekített etiópiai zsidókkal szemben […].”

A zsidóknak/izraelieknek faji felsőbbrendűségi doktrínákat tulajdonítani az ismert jelenség egyik alváltozata: a zsidók/Izrael lenácizása a holokauszt-relativizálás ismert formája.

Izrael […] túlélése […] bizonytalanná válik, hacsak… Hacsak az antiszemitizmus hirtelen fellángolása nem készteti arra a diaszpórát, hogy Izraelben keressen menedéket, mert a tapasztalat azt mutatja, hogy mindig az újonnan érkezettek a legfanatikusabbak. Eme „spontán” antiszemitizmus szításában minden bizonnyal komoly feladat hárul a Moszadra.

Ha tehát valahol – például Magyarországon – antiszemitizmus észlelhető, azt csakis a Moszad idézhette elő. Hibátlan összeesküvés-elmélet.

[…] Az izraeli kormány 54 millió márka jóvátételt fizetett Németországnak a kisajátított földbirtokaiért. Futotta a „holokauszt” kárpótlásáért kizsarolt orbitális összegből.

„Holokauszt” – így, idézőjelben. No comment.


Sayfo Omar: Veszélyes játék

Magyar Demokrata, 2007. július 26., 30-31. oldal

Sayfo Omar a budapesti iráni nagykövettel készített interjút. A cikk közvetlenül nem antiszemita. Sem az „Izrael”, sem a „zsidó” szó nem olvasható benne. Rendes körülmények között ennek örülhetnénk is. Csakhogy.

Ha valaki az iráni nagykövettel készít interjút, és nem csupán mikrofonállványként kíván közreműködni, nem kerülheti meg az alábbi témákat:

- a 2006. decemberi teheráni Holokauszt-tagadó konferenciát;

- az Izrael ellen fegyverkező Szíriának és a Hezbollahnak nyújtott iráni támogatást, ami a térségben fokozza a háborús veszélyt;

- Irán Izrael- és zsidóellenes propagandaháborúját, melyben mind Mahmud Ahmedinezsád elnök, mind Ali Hamenei főajatollah tevékenyen részt vesz.

De ezek közül legalább egyet.

Ám minderről egyetlen szó sem esett.

Ez a pártsajtót juttatja eszünkbe, a diktatúra idején, amikor pl. vezető szovjet elvtársakkal készítettek interjút. Elfogultság, finoman szólva.

 

Sayfo Omar: Testvérek élethalálharca

Magyar Demokrata, 2007. június 21., 28-29. oldal

Sayfo Omar a palesztinok gázai belháborúját elemzi. Már a kopfban ezt írja:

A nyugati emberek […] nem értik, hogy miért fordulnak egymás ellen a palesztinok, amikor van közös ellenségük is.

Értsd: a nyugati emberek azt várják el a palesztinoktól, hogy ne egymást gyilkolják, hanem egyesítsék erőiket Izrael/a zsidók ellen.

A 2006. januári palesztin választások utáni helyzetről:

Izrael nem volt hajlandó visszatéríteni azt a több száz millió dollárt, ami a palesztinok által befizetett adókból a Hamasz-kormányt illette volna.

Ez többé-kevésbé még igaz is, csak a történet másik fele marad le: Izrael azt akarta megakadályozni, hogy egy őt deklaráltan elpusztítani kívánó kormány pénzügyi forrásokhoz jusson.

Egy évvel később, 2007. elején járunk:

A nemzetközi pénzügyi szankciók […] továbbra is életben maradtak. A béke így tiszavirág-életűnek bizonyult.

Tehát nem a terrorhoz ragaszkodó és Izraelt el nem ismerő Hamasz a felelős a harcok kiújulásáért, a két fél közti mekkai egyezmény kudarcáért, hanem a nemzetközi közösség, amely nem tolerálja (egyébként sokáig tolerálta) a kormányon lévő Hamasz céljait és eszközeit.

A palesztin-palesztin szembenállás egyik legfontosabb oka a pénzhiány és a nyomor.

A pénzhiány és a nyomor nem szükségszerűen vezet polgárháborúhoz – erre Banglades, egy moszlim ország is példa lehet. Omar ezzel a mondatával a palesztin belső problémákat a Nyugat és főleg Izrael nyakába varrja, holott az igazság az, hogy „[…] a palesztinok számára az egyetlen járható út a béke lenne. A racionalitás is ezt követelné meg tőlük. A békével elnyerhetnék maguknak a palesztin államot… továbbá normalizálhatják szegénységbe, korrupcióba, elmaradottságba, feudális társadalmi struktúrába beágyazódott életüket. Megmutathatnák a világnak, hogy – hasonlóan a zsidókhoz – egy természeti kincsekben szegény, olajjal egyáltalán nem rendelkező, jelentős részben sivatagos területen is lehet normálisan élni és mikrochipet exportálni Japánba. Nyilvánvaló, hogy egy Izraellel békében lévő Palesztinába az Egyesült Államok is jelenős összegeket fektetne különböző segélyek, tőke, céltámogatások, kedvezményes kölcsönök, stb. formájában. Ehhez azonban fel kell ismerni, hogy Izraelnek a tengerbe szorítása nem megy. Ha több mint ötven éven keresztül nem sikerült, ezután sem fog.” (lásd: http://hetilap.hetek.hu//index.php?cikk=39447.)

A szerző ezután rejtélyes megállapítást tesz:

A Hamasz […] elsődleges célja ugyanaz, mint a Fatahnak: a megszállt területek felszabadítása és az önálló Palesztina kikiáltása.

Hogy mit jelent a „megszállt területek”: vajon Ciszjordániát, esetleg magát Izraelt Jeruzsálemmel, Tel-Avivval, Haifával, stb. együtt – nos ezt nem tudjuk, de az egész írás hangneméből következtetve élünk a gyanúperrel, hogy az utóbbi föltevésünk a helytálló.

Izrael 1967-ben szállta meg a Gázai-övezetet és Ciszjordániát.

Ez ugyan igaz, csak a szerző azt nem említi meg, hogy a megszállást egy háború előzte meg, melyben nem Izrael volt az agresszor, hanem arab szomszédjai.

Egy újabb féligazság, újabb csúsztatás:

Egyre több palesztin fiatal lépett be az […] ellenállócsoportokba. Izrael nem hagyta szó nélkül a dolgot. Palesztinok tízezreit zárták börtönökbe […].

Ez is igaz, csak azt az elemet hagyja ki Omar a történetből, hogy az „ellenállócsoportok” terrorszervezetek voltak, amelyek ott ölték Izrael polgári lakosságát – köztük nőket és gyerekeket –, ahol csak tudták. A börtönökbe kerülés tehát a terrorizmus következménye volt – ahogy ez jogállamokban dívik.

És így tovább.


Szentmihályi Szabó Péter: „Rohadjatok meg!”

Magyar Demokrata, 2007. június 21., 38. oldal

A MIÉP egykori országgyűlési képviselőjelöltjének írása alapvetően nem a zsidókkal foglalkozik. A jelenlegi kormányt és az általa kormányközelinek vélt értelmiséget ostorozza útszéli stílusban. Egy mellékmondata azonban így szól:

Most az amerikai Freedom House ugyan hátrébb sorolta a magyar demokráciát a ranglistán, de ez a jelenlegi kormányt körülbelül annyira izgatja, mint Izraelt az emberjogi aktivisták tiltakozása.

A mondat – azon kívül, hogy rosszindulatú – nem igaz. Izraelt ugyanis nagyon is foglalkoztatja az emberjogi aktivisták véleménye és általában a pacifista európai közvélemény. Ha nem így lenne, akkor 2006. nyarán Libanonban nem állította volna le hadműveleteit két napra, mert egy lebombázott házban civil áldozatok maradtak a romok alatt. Az emberi jogi kérdésekben érzékeny Izrael azonban nem kívánt a minimálisan szükségesnél több ártatlan halottat.

Szentmihályi Szabó kissé körülnézhetett volna a térképen. Néhány ország, amelyet valóban nem érdekel az emberi jogok helyzete: Algéria, Egyiptom, Irán, Líbia, Szaúd-Arábia, Szíria, Szudán, Tunézia.

Abban viszont a szerzőnek föltétlenül igaza van, hogy az aktivisták ezen említett országok emberi jogi tevékenységére közel sem fókuszálnak annyira, mint Izraelére.


Sayfo Omar: Pozitív momentum

Magyar Demokrata, 2007. május 31., 28-29. oldal

Sayfo Omar az aktuális izraeli és libanoni helyzetet elemzi.

Volt […] két dolog, amire igencsak ráfért némi restaurálás. Az első Olmert népszerűsége. A másik pedig valami, ami egy évvel ezelőtt, a libanoni fronttal egyidőben omlott össze: az izraeli népnek országa hadserege legyőzhetetlenségébe vetett hite. Ezt a két dolgot próbálta meg kikalapálni Olmert. Úgy vélte, hogy erre a legjobb módszer egy gyors, látványos és viszonylag sikeres katonai hadművelet véghezvitele. Hamarosan vélt vagy valós – Olmert szempontjából ez teljesen mindegy – Hamász rakétatámadásokra válaszul légicsapást mért a Gázai övezetre. […]

Omar – nem először – Izrael kárára „téved”: a Hamász az elmúlt két hónapban sokszáz rakétát zúdított a Gázával szomszédos Szderot városára, ahol emiatt pokollá vált az élet. Ezt „vélt vagy valós” támadásnak nevezni, a tények teljes figyelmen kívül hagyása.

A harci gépek is szárnyra keltek, hogy az izraeli hadvezetés szerint precíziós támadást hajtsanak végre a Hamasz-aktivisták ellen.

Aktivistának nevezzük a demokratikus lehetőségeivel élő, békés polgárt: aki lakóhelyén összeszedi a szemetet, tüntet a nők jogaiért, sztrájkot szervez az elbocsájtások ellen, stb. Aki a civileket gyilkoló terroristákat „aktivistának” nevezi, az nyilvánvalóan az ő működésüket is jogosnak és demokratikusnak tartja.

Ezután a libanoni Nahr al-Baredi palesztin menekülttáborban kitört iszlámista fölkelés kerül terítékre:

A szír-barát politikai tömb szerint […] Izrael áll a Nahr al-baredi hátterében, amely tavaly nyári kudarca után most így próbálja meg destabilizálni Libanont.

A valóság soha nem fog kiderülni.

Vagyis az al-Kaidához közelálló iszlamistákat – akik, mint tudjuk, Izrael elpusztítását stratégiai célnak tekintik – Izrael támogatja. Nem biztos, - így Omar - de lehet.

Ne szórakozzunk, kérem.


Sayfo Omar: Málula békéje. A falu, ahol Jézus nyelvét beszélik.

Magyar Demokrata, 2007. május 3., 32-33. oldal

A szerző egy szíriai, keresztény többségű faluban készített riportot. Ennek részeként a helyi papot interjúvolta meg:

- Milyen nemzetiségű volt Jézus? – szegeztem a kérdést a fehér szakállú, bölcs tekintetű atyának.

- [...] Jézus Isten fia volt. Nem tartozott egyetlen nemzethez sem, de mégis az összes nemzethez szólt.

[...] Úgy éreztem, hogy az öreg papnak igaza van. Lényegtelennek számít, hogy Jézus zsidó, arámi, vagy éppen pártus királyfi volt-e. Az igazi lényeg az, amit az emberiségnek adott.

Hogy Jézus nem volt zsidó, az a keresztény mezbe öltöztetett antiszemitizmus egyik régi tétele. A fent hivatkozott „pártus királyfi” kifejezés Badiny Jós Ferenc "Jézus király, a pártus herceg" c. opuszára utal. A ködevők e kedves műve Jézus közvetett magyar (!) származására hoz fel „bizonyítékokat”. Sayfo Omar kompromisszumot javasol az antiszemita sületlenség és a valóság között: mindegy, hogy Jézus zsidó volt vagy pártus.

Az Újszövetség ennek tökéletesen ellentmond, és ezt az újságírónak illene tudnia, ha már interjúalanya – aki pap – nem tudja.

A szerző nem áll meg félúton:

Szíriában, a világvallások őshazájában a felekezetek teljes békében élnek egymással.

Az, hogy a világvallások őshazája miért Szíria, miért nem Izrael, nem tudjuk, de hagyjuk.

Antiszemitizmus nemcsak abban lehet, amit valaki leír, hanem, abban is, amit nem ír le. A fönti idézet második fele formailag akár még igaz is lehet, csak Omar elhallgatja, hogy az 1947-ben még mintegy negyvenezres szíriai zsidó közösség Izrael Állam 1948-as kikiáltása után milyen üldöztetéseknek volt kitéve. A zsidó javakat részben államosították, részben elégették. Ezek után a zsidók túlnyomó része alijázott, s csak mintegy ötezren maradtak Szíriában. Az ottmaradtak nagy része a kilencvenes években emigrált, s napjainkban mintegy száz-kétszáz zsidó él az országban.

Így könnyű a felekezeteknek teljes békében élniük egymással.

 

(jókuthy): Üzenet a falon
Rogers Waters a Papp László Sportarénában

Demokrata, 2007. április 19., 55. oldal

A szerző a világhírű énekes-basszusgitáros, a Pink Floyd egykori vezetője, Roger Waters április 14-i budapesti koncertjéről számol be.

A fal a nyolcvanas években a berlini kommunista, mostanság pedig az izraeli apartheidrendszer elleni tiltakozásként jelenik meg […].

A biztonsági kerítést Izrael nem azért építette, hogy állampolgárait ne engedje ki az országból – tehát ezért is hamis a berlini falhoz hasonlítani –, hanem azért, hogy az államot és polgárait folyamatosan veszélyeztető terrorizmus ellen hatékonyan védekezzék. A kerítés építésekor Ariel Saron akkori miniszterelnök kijelentette: abban a pillanatban lebontják, ha nem lesz rá szükség. Izrael mind 2000-ben, mind 2005-ben bebizonyította, hogy hajlandó egyoldalú engedményeket tenni: kivonult Dél-Libanonból és Gázából, de ezt a másik oldal rakétazáporral honorálta.

Izraelben nincs apartheidrendszer. Az izraeli araboknak választójoguk van, a Nyugati Part és Gáza arab lakosainak azért nincs izraeli választójoguk, mert nem izraeli állampolgárok és nem is akarnak azok lenni.

Élünk a gyanúperrel, hogy (jókuthy) mindezt pontosan tudja. Erős a sejtésünk továbbá, hogy a nyugati baloldal által használt és a Magyar Demokrata által átvett emberi jogi nyelvezet – Izraelben, akárcsak korábban Dél-Afrikában, fajüldözés folyik – nem annyira a gázai és ciszjordániai arabok iránti szolidaritásból, mint a zsidók iránti ellenszenvből fakad.

 

(hankó): Energiabomba. Lesz-e iráni atomfegyver?

Magyar Demokrata, 2007. március 29., 50-51. oldal

[…] 2008-ra megszülethet az iráni atomfegyver. Ezért olyan nagy az idegesség a nagyhatalmak körében, olyannyira, hogy megelőző csapást is kilátásba helyeztek Irán ellen, ha nem tesz le atomprogramjáról. Érdekes módon vannak olyan országok, amelyek rendelkeznek atomfegyverrel. […] Izrael nyilvánosan is bevallotta, hogy van atomfegyvere. […] Ezen senki sem akadt fenn.

Nem igaz, hogy ezen senki sem akadt fenn: az antiszemita média egy emberként hördült föl. Ami ennél fontosabb: az izraeli politikai vezetés egyetlen tagja sem mondott sosem olyat, hogy Iránt el kéne törölni a Föld színéről és/vagy a perzsákat át kéne telepíteni Európába. Az iráni Soá-konferenciára pedig – szerencsére – nem is tudunk izraeli analógiát találni, tekintve, hogy a perzsák kétharmadát nem irtották ki. A potenciális agresszor továbbra is Irán, a potenciális áldozat pedig Izrael, mely nem nukleáris agresszióra, legfeljebb megelőző csapásra készül Irán ellen, már ha egyáltalán. A Magyar Demokrata szerkesztősége pedig inkább örülhetne, hogy van olyan ország, amely hajlandó szembenézni a fenyegetéssel, tekintve, hogy az iszlám fundamentalizmus – most, konkrétan: Irán fegyverkezése – nemcsak Izraelt, hanem talán az egész nyugati – figyelem: zsidó-keresztény – világot, beleértve a Magyar Demokratát is fenyegeti.

 

Ön kit választana?

Magyar Demokrata, 2007. február 1., 5. oldal

A Magyar Demokrata egy közvélemény-kutatást közöl (lásd a képet), ahol több párt emblémája látható, mindegyik színesben és mindegyik kétszer. Bár az MSZP, az MDF, a MIÉP és a Jobbik emblémája bizonyíték arra, hogy a Magyar Demokratát nyomtató nyomdában van piros és zöld festék, az SZDSZ madarai valamiért kékek lettek. Nem tudunk szabadulni attól a gondolattól, hogy a kék-fehér madarak az SZDSZ izraeli/zsidó jellegét próbálják kidomborítani.

 

demoszdsz.jpg

 

Szaddám Huszein búcsúlevele. Fordította Sayfo Omar

Magyar Demokrata, 2007. január 18.

Sokan vannak soraitokban, de az euro-atlanti közösségben és a perzsák között is, akik gyűlölettel tekintenek kormányaik cselekedeteire. […] Azokra a kormányokra, akik a gonoszság magját ültették el az emberek lelkében, akik így most saját népük és szomszédaik ellen fordultak. Ezek az emberek (mármint e kormányok a tagjai – a szerk. ) azoknak a cionistáknak a bábjai, akik az amerikai Fehér Házat is irányítják, amely így agresszorként lép fel és a gyűlölet magvait szórja a világon.

[…] Éljen Irak… Éljen Palesztina… Éljen a harc és a harcolók…

Egy antiszemita szövegből idézni – akár a Cion bölcseinek jegyzőkönyvéből vagy a Mein Kampfból – önmagában még nem antiszemitizmus, de ezt jegyzetek, kommentárok nélkül tenni már az. Szaddam búcsúlevelének elhatárolódó kommentár nélküli közlésével a Demokrata szerkesztősége egyértelművé teszi, hogy kivel azonosul.

 

Bándy Péter: Új választás kell.
Horthy Miklósra emlékezik februárban a Jobbik

Magyar Demokrata, 2007. január 11.

Bándy Péter Vona Gáborral, a Jobbik elnökével készített interjút.

- […] Azt szeretnénk, ha az árpádsávos (Sic! – Sz. P.) zászló végre nem nyilas jelkép lenne az emberek szemében, hanem egy történelmi magyar szimbólum.

Az interjúalany teljesen figyelmen kívül hagyja, hogy a nyilas uralom után az Árpád-sávos zászló jelentése Magyarországon nem az, ami addig volt: ez már nyilaskereszt nélkül is annak a korszaknak a jelképe, amelyben zsidók tízezreit mészárolta le a hatalom Magyarországon 1944-45 fordulóján. Ha az Árpád-sávos zászló pusztán magyar nemzeti szimbólum lenne, akkor egyrészt az 1989. év nemzeti érzéssel túlfűtött tömegtüntetésein is lehetett volna találkozni vele, másrészt pedig azokon a tüntetéseken, ahol az Árpád-sávos zászló föltűnik, jelen lenne az Anjouk liliomos vagy a Hunyadiak fekete hollós zászlaja is. Bándy minderre nem kérdez rá, így maga a lap is azonosul Vonának az Árpád-sávos zászlóval kapcsolatban kifejtett véleményével. Továbbá nem vissza-, hanem alákérdez:

- Van még néhány hasonló téma: a turul vagy éppen Horthy Miklós megítélése. Missziót is vállalnak?

- […] Horthy Miklós kapcsán is vannak terveink – február kilencedikén lesz a kormányzó halálának ötvenedik évfordulója. Méltó megemlékezést szeretni ebből az alkalomból Budapesten.

Horthy kormányzósága idején fogadták el a numerus clausust, négy zsidótörvényt és számos zsidórendeletet, ebben a negyedszázadban történt a Kamenyec-Podolszk-i népirtás, a munkaszolgálatos zsidók aknaszedőkként való tesztelése a keleti fronton, a vidéki gettók fölállítása, majd – mindennek logikus betetőzéseként – 437 ezer magyarországi zsidó deportálása. Mindennek említése nélkül pozitív kicsengéssel emlékezni Horthyra: az ilyet barátságtalan, sőt: antiszemita töltetű megnyilvánulásnak tekintjük.


Sayfo Omar: Viharzónák a világ felett

Magyar Demokrata, 2007. január 11.

A szerző a világpolitika 2007-re várható jelentősebb eseményeinek néz elébe.

Irán […] nem mondhat le atomprogramjáról, mivel energiafogyasztása egyre nő.

Irán lemondhatna atomprogramjáról, ugyanis annyi olaja van, amennyit akar. Azért nem mond le róla, mert szeretné a Nyugatot fenyegetni, és főleg Izraelt elpusztítani – ez utóbbit maga Ahmedinezsád elnök jelentette ki többször is.

Ehud Olmert valószínűleg a palesztin területeken végrehajtott kisebb katonai akciókkal igyekszik visszaszerezni az izraeli népnek a hadsereg legyőzhetetlenségébe vetett hitét.

Izrael katonai akciói nem öncélú erődemonstrációk, hanem a fennmaradása érdekében folytatott szükséges hadműveletek - sajnos.

A Hamasz újraindíthatja fegyveres harcát.

A Hamasz fegyveres harca – mely palesztin riválisai ellen jelenleg is folyik – valójában az izraeli civil lakosság ellen folytatott terrorizmus. Különösképpen nincs rajta mit újraindítani, mert alacsony intenzitással jelenleg is zajlik: Gázából rendszeresen rakétázzák a határ túloldalán lévő izraeli településeket.


Lovas István: Vidám Gazprom-barakkok

Magyar Demokrata, 2007. január 11.

Az SZDSZ […] retteg az Amerika (és persze fő szövetségese, az SZDSZ másik kedvenc országa) kárára folyó globális erőeltolódástól […] Szemükben halálos bűn az a nacionalizmus, amely nem két kedvenc országuk nacionalizmusát és imperializmusát erősíti.

A „fő szövetséges” persze Izrael. Lovas Istvánban sajnos semmi lojalitás nem maradt azon ország iránt, amely bármikor állampolgárságot adna neki, ha üldözik, vagy egyszerűen csak ott szeretne élni.


Pozsonyi Ádám: Hülye

Magyar Demokrata, 2007. január 11.

Ha a kormányról kiderül, hogy épp az ellenkezőjét akarják megvalósítani, mint amiről hadováltak a kampányban […], hát úgy kushad össze és takarodik a közéletből, mint Móricka, ha rajtakapják, hogy rokonlátogatáskor a siratófal oldalát használta vizeldének.

Siratófal és vizelde útszéli hasonlatával a Demokratának sikerült még valamit hozzátenni eddigi antiszemitizmusához.

 
weboldalkészítés, webfejlesztés