Bayer Zsolt: Fehérfoszfor
2009. január 30.
Bayer Zsolt ismét a gázai övezeti hadműveleteket kommentálja – és természetesen megint „a zsidók” kárára téved (értsd: csúsztat és rágalmaz).
„Izrael elismerte, hogy a gázai emberirtás során úgynevezett fehérfoszforos bombákat vetett be.”
A nemzetközi humanitárius szerződések értelmében lakosság ellen nem vethető be a fehérfoszfor, de álcázás céljából igen. Izrael utóbbit nem tagadta, az előbbit határozottan cáfolta. Ezt emberirtásnak nevezni nem más, mint gyűlölködő előítélet.
„Tisztességes ember (…) a palesztinokkal szolidáris, velük érez együtt, velük vállal közösséget.”
A fentiek után ez az állítás nem meglepő, noha az újságírói tárgyilagosságtól roppant távol áll.
„Izrael (…) háborús bűnt követett el. Bűnét pedig beismerte. Majd mindjárt a beismerés után Ehud Olmert izraeli miniszterelnök bejelentette, hogy Izrael megvédi a gázai akcióban részt vevő minden katonáját. A nevüket nem adja ki, s hiába indulnak szerte a világon perek százai (?) az újabb (?) izraeli népirtás és háborús bűncselekmények elkövetése miatt, Izrael soha nem fogja kiadni egyetlen katonáját, tehát egyetlen bűnelkövetőjét sem.”
Bayer nyíltan azt állítja, hogy minden izraeli katona háborús bűnös.
„Izrael természetesen hősként tiszteli és ünnepli a gázai mészárosokat. Pedig, lássuk be, túl nagy hősiességre nem volt szüksége a világ egyik legerősebb hadseregének ahhoz, hogy legázolja a védtelen arab asszonyokat, véneket és gyerekeket.”
Bayer egy szóval sem említi, hogy Izrael nem asszonyok és gyerekek, hanem fegyveresek ellen háborúzott. Pontosítsunk tehát. Prekoncepciójához egyáltalán nincs szüksége tényekre.
Bayer Zsolt: Én már csak egy kávét kérek
2009. január 5.
Bayer Zsolt nem lenne az, aki, ha a gázai harcok ürügyén nem hallatta volna a hangját. Igaz, ezúttal csak áttételesen szólt hozzá a témához. Történt ugyanis, hogy Aczél Endrét többen élesen támadták a Népszabadságban írott december 29-i kommentárja miatt. Ehhez szólt hozzá Bayer a Magyar Hírlapban:
(…) hogy mi történt ezután? Az történt, hogy a média cionista szegmenseiben nekiestek Aczél Endrének. A Hírszerző című internetes hírportál járt élen a nem éppen gusztusos munkában, és egyebek mellett megállapította a publicistáról, hogy »Aczél Endre a Népszabadság Bayer Zsoltja«”.
Mindez azonban csak a bevezető a fő mondandóhoz, miszerint az antiszemitizmus valójában csupán „antiszemitázás”, valódi antiszemitizmus tehát nem létezik, vagy marginális jelenség csupán, ami szóra sem érdemes.
„Ez így, mint cseppben a tenger mutatja meg, mit és mennyit is ér ezen körök (? – a szerk.) állandó antiszemitázása és rettegő jajveszékelése. Semennyit sem ér, és nincsen benne szemernyi őszinteség sem. Aczél lebayerzsoltozása és leantiszemitázása nyilvánvalóvá teszi, milyen undok kis hazugok ezek mind. S egyben bohózattá varázsolja az összes sirámot, panaszt, felháborodást, az összes "harcot", melyet ezek vívnak az antiszemitizmus ellen.”
2009. január 5.
Egy Szalay nevű Bayer
Mióta a Magyar Hírlap a „médiaegyensúly” program keretében új kezekbe került, előkelő helyet vívott ki magának rovatunkban. Az izraeli hadsereg gázai akciójáról szól Szalay László „Hanuka, sabbát, bombák” című cikke.
Idézzük fel, mit is mond az Úr, Izrael Istene Mózes második könyvében a szombat ünnepéről: "Vigyázzatok, hogy szombatomat megtartsátok, mert jel az közöttem és közöttetek nemzedékről nemzedékre, hogy tudjátok, hogy én, az Úr szentséget kívánok tőletek. Tartsátok meg szombatomat, mert szent az nektek. Aki megszentségteleníti, halállal lakoljon, s aki dolgozik rajta, irtassék ki népéből…
A mostani karácsony és hanuka fényei nem "az egész emberiség gyarapodását" szolgálták. A fények Palesztina földjén kialudtak, a sötétség legyőzte a fényt, és közben sok vér ömlött. Ártatlan férfiaké, asszonyoké, gyerekeké. Az ünnepet meggyalázták. S a világ vezetői ezt nem mondják ki. Hallgatnak vagy mellébeszélnek. Közben persze megfeledkeznek Istenről, pedig övé minden hatalom és dicsőség. Istennél ez a mostani sabbát, annak megszentségtelenítése is bizonyára feljegyeztetett, mint az örök szövetség megszegése. Egyedül ő tudja, a bűnt milyen bűnhődés követi.
A cikk Gyurcsánnyal és Szilivel kezdődik, hogy ők se maradjanak ki, azzal folytatódik, hogy a mai zsidók gyilkosságaikkal megszegték a Sabatot, tehát nem tartják Isten törvényeit (régi antijudaista toposz: a zsidók már nem Isten választott népe), majd magabiztosan közli, hogy ezért nem marad el Isten büntetése. A Szalay nevű Bayer tehát ismeri Isten szándékait.
Vigyázat: aki Isten nevében beszél, attól nagyon sok minden kitelik!
2008. október 10.
Bayer, az antiszemita
Nagy utat járt be Bayer Zsolt húsz év alatt. A Fidesztől és a Magyar Narancstól indult s a Népszabadságon, majd a Magyar Nemzeten át eljutott a Magyar Hírlapban eregetett, immár nem első, antiszemita publicisztikájáig. A stílus még őriz valamit a hajdani jobb napokból, a mondanivaló már inkább az útszéli stílben gyalázkodó szélsőjobb sajtóéhoz hasonlít.
„Az amerikai bankok elkezdtek kukoricát árulni, Kohn meg kölcsönadni. Az eredmény itt van a szemünk előtt, méghozzá totális pénzügyi válság formájában. S most Amerikában erősödik az antiszemitizmus, olvasható a hírekben. Csúnyákat írogatnak a népek különféle internetes fórumokon a zsidókról, sőt már antiszemita tüntetés is volt New Yorkban, bár azt idehaza elhallgatták.” (A lepke szárnya, Magyar Hírlap, 2008. október 6.)
Klasszikus antiszemita téziseket melegít föl Bayer: a zsidók a világ (pénzügyi) urai, ők tehetnek a válságról. Ezt már ismerjük 1929-ből.
„Mert a brooklyni zsidó pénzügyesek és a Wall Street-i yuppie-k mérhetetlen pénzsóvársága, telhetetlensége és felelőtlensége összeomlásba sodorta az amerikai pénzügyi világot. S persze ezen keresztül az egész földtekét.
Világos beszéd, ennél világosabb nem is lehetne. S aztán jön hozzá még némi burkolt buzdítás.
„S… eközben Kornai professzor azt mondja, hogy nem helyes, ha az állam kisegíti a kórházakat, mert ezzel elősegíti a kórházak felelőtlen gazdálkodását. Ugye, drága barátaim, elég nehéz higgadtnak maradni? Ugye, érthető, ha Bronxtól a Deák térig mindenkinek ökölbe szorul a keze.”
Akinek ökölbe szorul a keze, annak talán az is megfordul a fejében, hogy üssön vele. A mondat mindenképpen fenyegető.
Nagyon sok múlik azon, hogy a mainstream jobboldal miként reagál a legújabb bayeriádákra. Mert Csurka ugyan hetente írja ugyanezt a Magyar Fórumban, de ő már sok éve marginális, elszigetelt figura. Bayer nem az. A Fidesz vezetői mosolyogva beszélgettek vele a szervezet alapításának évfordulóján, nem sokkal korábbi botrányos cikke után. Gyakori és népszerű szereplője jobboldali fórumoknak.
A Lajtától nyugatra az a szokásos forgatókönyv, hogy a vállalhatatlan nézeteket hangoztató személytől elhatárolódnak a vele kapcsolatot ápoló politikusok, pártok, médiumok. Magyarországon ilyet hiába is várnánk. Sokat elmond majd azonban, hogy az elkövetkező hónapokban Bayer elszigetelődik, avagy továbbra is szívesen látott vendég lesz-e mérsékeltnek mondott jobboldali médiumok, illetve pártok fontos fórumain. A magyar politikai élet egyik sajátsága a mérsékelt és a radikális jobboldal között elterülő széles szürke zóna. Bayer ennek emblematikus figurája, aki szinte a teljes jobboldali spektrumban otthonosan mozog. Ha mindez nem változik, nincs sok okunk az optimizmusra: Magyarország nem képes egyelőre felzárkózni a nyugati demokráciák közéleti erkölcséhez.
2008. március 25.
Bayer Zsolt: A medence és környéke
A magyar közéletben rendszeresen ismétlődő botrányok egyik fajtája a következő:
1. Jobboldali újságíró antiszemita hangoktól terhes cikket ír; 2. Baloldali közvélemény felháborodik, elhatárolódást követel; 3. jobboldali újságíró és környezete emeli a tétet, boszorkányüldözést, antiszemitázást emleget, továbbá felhánytorgatja baloldali (főként zsidó) szerzők, állítólag súlyosan magyarellenes cikkeit.
Ezen ismétlődő műsor mostani főszereplője Bayer Zsolt, a Magyar Hírlap főmunkatársa, aki nemcsak zsidóellenes, hanem meglehetősen trágár hasonlatokkal, útszéli kiszólásokkal tarkított cikkben osztotta ki a „pesti zsidó újságírókat”, továbbá néhány baloldali értelmiségit.
1967-ben a pesti zsidó újságírók még Izraelt gyalázták. Ugyanezek a pesti zsidó újságírók ma az arabokat gyalázzák. Meg a Fideszt. Meg bennünket. Mert jobban gyűlölnek bennünket, mint mi őket. Ők a mi indok-zsidóink – értsd: a puszta létezésük indokolja az antiszemitizmust… És csak ülünk a medencénk szélén, és nem is értjük már a versenyfutást a parton.
Megértenünk. Ugyanis teljesen felesleges, fárasztó és lélekölő időtöltés ezeket megérteni. Annyi a dolgunk csupán, hogy ne engedjük őket az ország medencéjébe vizelni és orrot fújni. Mondjuk úgy: határozottan ne engedjük. Azon túl nézzük derűsen, ahogy rohangálnak a parton. Egy rakás szerencsétlen beteg. El fognak fáradni.
(Bayer Zsolt: A medence és környéke; Magyar Hírlap, 2008. március 18.)
Az íráson felháborodó értelmiségiek a Magyar Hírlap tulajdonosától, Széles Gábortól kérdezték: összefér-e ez a hangnem az általa emlegetett erkölcsi megújulással? A kérdezett viszontvádakkal, a „magyarellenesség”, „magyar gyalázás” régről ismert kliséivel válaszolt:
Ungváry Rudolf… nem kevesebbet állított, mint hogy a Fidesz eljövendő választási győzelme esetén Magyarországra visszatér a diktatúra, illetve azt, hogy Magyarországon több mint hárommillió nyilas házmester él, akiknek elődei még a Dunába lőtték a zsidókat.
Ezekből a mondatokból – vagy a hasonlókból – sohasem kerekedik botrány ebben az országban. Sajnos. Ahogy nem kerekedett botrány Landeszman rabbi emlékezetes kijelentéséből sem, és a "liberális" értelmiség egyetlen magyarellenes, magyarságot gyalázó megnyilvánulásából sem.
(Széles Gábor: Nyílt válasz; Magyar Hírlap; 2008. március 27.)
(Csak zárójelben: Landeszman rabbi kijelentéséből annak idején olyan botrány kerekedett, hogy az érintett – aki egyébként bocsánatot kért kiszólásáért! – elhagyta az országot.)
Viszontválaszában Bayer is újabb vádakat fogalmaz meg. A gyűlölködő szokás szerint azt állítja, ő csupán reagál a gyűlölködésre.
…taktikusabb lett volna hallgatni, és nem adni muníciót a mellébeszélésnek, a műbalhénak, vagyis a kormánypártok és értelmiségük legeslegutolsó fegyverének. Soha nem voltam jó taktikus. Sajnos. Ezért írtam meg. Ezért, és mert nem bírom elviselni, ha "lenyilasházmesterezik" a fél országot.
És nem először teszik. Emlékeznek még erre a mondatra: "a polgári köröknek lelki igénye van a fasizmusra".
(Bayer Zsolt: Még egyszer a medencéről; Magyar Hírlap, 2008. március 25.)
2004. december 2.
Valamilyen oknál fogva Tar Sándor író és egykori besúgó is szükségét látta hozzászólni a Molnár Gál Péter-ügy keltette újabb ügynökvitához. Rosszul tette. Mint az publicisztikájából kiderül ( Játékszabályok. Magyar Hírlap , 2004. dec. 2.), a spiclik beszervezése teljesen legitim volt, hiszen
minden hatalom arra törekszik, hogy a lakosság minden szegmenséről a lehető legtöbbet tudjon, ez egy célratörő politikai magatartás,
különben is, ilyenkor
hallgatólagosan kialakulnak a játékszabályok a felek között, akár a gyerekeknél a hunyóban vagy a lábtengóban, és csak akkor van sértődés, dac és retorziók, ha azt a másik fél megszegi vagy hamis lappal játszik. (…) Ennek a játéknak volt még egy kelet-európai sajátossága: többé-kevésbé mindenki jól érezte magát benne.
Ez az elemzés nem foglalkozna azzal, milyen bonyolult lelki mechanizmus kell ennyi hazugság leírásához, demokrácia és diktatúra összemosásához (valamint azzal, hogy hiteles napilap miért ad teret neki), megtette ezt helyettünk is a kitűnő Ungváry Rudolf az MH hasábjain, néhány napra rá. Ami miatt nem sikkadhatunk el Tar írása fölött, az a következő kitétel:
Ismereteim szerint azonban ez az egyezség csak a demokratikus ellenzékre vonatkozott, nem jöhettek szóba például sem a fasisztoid, sem a cionid törekvések, ezt a követelményt a másik fél, mint becsületesen játszó partner, messzemenően respektálta.
Ebből ugyan nem derül ki, hogy a demokratikus ellenzék neves személyiségeiről jelentő író számára melyik „a másik fél”, az viszont igen, hogy egyik fél sem tűrte a két szélsőséget: a „fasisztákat” és a „cionid” elemeket, amelyeket kizárólag a zsidókkal lehet beazonosítani (akikre ezek szerint nem vonatkozott a kádárista „egyezség”).
Ez a klasszikusan antiszemita fogalmazás világít rá arra is, hogy zsidó szempontból is érdemes a nyilvánosság elé állni a teljes átvilágítás, teljes iratbetekintés követelésével. Ideje megtudnunk, számon tartotta-e a kommunista állambiztonság bármely ellenzéki, „holdudvarbeli” vagy éppenséggel párttag zsidó származását, identitását; ha igen, milyen céllal; és milyen „cionid törekvésekről” tud Tar, amiről mi nem. Legalábbis eddig.
2004. június 5.
A jajgató palesztin asszony
A hetedik oldalon az izraeliek gázai kivonulásáról olvashatunk összeállítást.
A tudósításhoz mellékelt terjedelmes (és az internetes kiadásban nem látható) képen egy idős palesztin asszony jajgat égnek emelt karokkal. Miután a tudósításban kizárólag a kivonulás és az izraeli belpolitika összefüggéseiről olvashatunk, halottakról, sebesültekről szó sincs, felmerül a kérdés: vajon miként kerül oda a jajgató asszony, akinek semmi köze a témához? Természetesen úgy, hogy a lap szerkesztői alkalmazkodnak a nemzetközi trendhez: a képeken a palesztinok szünet nélkül szenvednek, pusztulnak, az izraeliek pedig megszállnak és elnyomnak - akkor is, ha a szöveg egészen másról szól.
Az izraeliek akkor is elnyomnak, amikor éppen nem nyomnak el, hanem a kivonulást készítik elő. Ilyenek ezek - üzeni a kép.
