Hering József: Csillagosok háborúja az Árpád-sávos zászló ellen

2007 április, 24-25. oldal

[…] Mivel az Árpád-sávos zászló elleni gyűlöletszítók között szép számmal vannak hazai zsidók, ezúttal csak azt vizsgáljuk, hogy milyen esztelenség lenne például az ősi hatszögű Dávid-csillag leverésére, betiltására buzdítani csupán azért, mert ezt a jelképet az elmúlt évtizedekben és manapság is olyan zsidó mozgalmak, szervezetek és intézmények magukénak vallanak (Sic! – Sz. P.), amelyek az egykori, magyar Nyilaskeresztes Párt tetteit és ideológiáját jócskán túlszárnyalják.

Azt állítani, hogy bármilyen zsidó mozgalom, szervezet vagy intézmény „a Nyilaskeresztes Párt tetteit és ideológiáját túlszárnyalja”, antiszemita gyűlöletkeltés - korszerű, antifasiszta frazeológiával.

Az izraeli hadsereg […] a zsidó állam 1948-as kikiáltása óta számos népirtást követett el, tömegesen űzte el szülőföldjéről az őslakos arab lakosságot. Elég megemlítenünk a dél-libanoni Káná településen elkövetett kétszeri tömegvérengzést […], a libanoni polgári lakosság sokszoros terrorbombázását […].

Egy. Az őslakos arab lakosságot 1948-ban nem nagyon kellett elűzni. Nagyobbrészt maguktól mentek el, mert az arab politikusok erre szólították föl őket, azzal a kiegészítéssel, hogy nemsokára győztesen térnek vissza és Izrael a tengerbe szoríttatik.

Kettő: A Cahal soha nem támadta öncélúan a polgári lakosságot. A terroristák bázisait támadta, amelyeket a polgári lakosság sűrűjében helyeztek el.

Három: Izrael soha nem követett el népirtást: az ilyen állítások célja a gyűlöletkeltés és a zsidóság ellen elkövetett népirtás tagadása vagy relativizálása.

 

Bulányi György: Mind tolvajok és rablók

Az Ószövetség nem az Isten igéje

Magyar Mérce, 2007. április, 24-25. oldal

A kommunista rendszer idején keményen üldözött Bokor bázisközösség vezetője, az államellenes szervezkedésért 1952-ben életfogytiglanra ítélt, és nyolc évet börtönben töltött Bulányi György szerzetes írása a pre- és a posztmodern antiszemitizmusnak –, vagyis a keresztény antijudaizmusnak és az Izrael-ellenességnek – sajátos elegye. Két olyan idézetet emelünk ki, amely hűen tükrözi az egész cikk szellemiségét. Az egyik maga a cím és az alcím:

Mind tolvajok és rablók. Az Ószövetség nem az Isten igéje.

A második mondat belefér a vallásszabadságba. Ha ugyanis emberek egy csoportja – a zsidóság – vélheti úgy, hogy az Újszövetség nem Istentől való, elvben lehetséges olyan hitközösség, mely az Újszövetséget elfogadja Isten igéjének, az Ószövetséget azonban nem.

Csakhogy.

A kereszténység – s így azon belül a katolikus egyház is – elfogadja Istentől valónak az Ótestamentumot, így Bulányitól a következő kijelentés megtételét tartanánk logikusnak: „Nem vagyok keresztény.” Amíg ez nem hangzik el, élünk a gyanúperrel, hogy az agg szerzetest kizárólag az a cél vezeti, hogy a kereszténység zsidó gyökereit zárójelbe tegye.

Ami viszont mindennél aggályosabb, az a cím első mondata. A második mondatot is figyelembe véve egyértelmű, hogy kikre vonatkozik: a zsidókra.

Az Izrael-ellenesség – egy csipetnyi antijudaizmussal fűszerezve – az alábbi okfejtésben szökken szárba:

Tessék egy palesztin, azaz filiszteus szemével olvasni az Ószövetséget, s benne Dávid dicsőséges harcait a filiszteusok ellen. Az ő szemükben az a gyalázat, maga. S ha magyar szemmel olvasom, akkor micsoda? Egy szomorú tény: ezt csinálják a királyok, az urak. Mit? Pusztítják a földet és a népeket. De hát csak ez van az Ószövetségben? Nemcsak ez. Még sokkal rosszabb is. Hálazsoltárok, melyek megköszönik Istennek, hogy az ő segítségével tudták pusztítani a filiszteusokat meg az egyiptomiakat.

A palesztinoknak körülbelül annyi közük van a filiszteusokhoz, mint Tasmánia mai fehér lakosainak a tasmánokhoz: ugyanazon a helyen élnek, semmi több. A filiszteus egy kihalt nép, és az az érzésünk, hogy ez a filiszteus-palesztin párhuzam kizárólag azt szolgálja, hogy Bulányi párhuzamot vonhasson a zsidók ókori és mai „népirtása” között.

Tekintettel arra, hogy Bulányi 89. évét tapossa, írását tudjuk be a hajlott korra esetenként jellemző leépülésnek. Annál is inkább, mert a rendíthetetlen szerzetes – akit az Állami Egyházügyi Hivatal nyomására a Lékai-féle egyházi vezetés 1982-ben életfogytig eltiltott a misézéstől – a rendszerváltáskor még arról írt, hogy mindazok (s ebbe magát is beleértette), akik 1944 Magyarországán nem feküdtek a zsidókat deportáló vonatok elé a sínekre, sajnálhatják és szégyellhetik tétlenségüket.”

Amellett viszont nem vagyunk hajlandóak szó nélkül elmenni, hogy írása átment a szerkesztők kezén.