Játszva, harcosan
Magyar Nemzet, 2009. január 19.
A lap vezércikkében Novák Miklós kikel a magyar labdarúgók tervezett izraeli vendégszereplése ellen.
„Magyarországnak miért kellene legitimálnia az indokolatlan agressziót, amely ártatlan áldozatok ezreit követeli és százezreket tesz földönfutóvá?”
A maga szerény módján a Magyar Nemzet sportújságírója is kiveszi részét a globális Izrael-ellenes hisztériából.
„Háborús bűnökért felelhet Izrael”
Magyar Nemzet, 2009, január 15.
A szokásos vádaskodó, Izrael-ellenes felütést az alcímben klasszikus antiszemita állítás követi:
„Ehud Olmert utasította Washingtont az ENSZ-tervezet leszavazására?”
Klasszikus toposz: a zsidók irányítják Amerikát.
Zord Gábor László: Vizsga Izrael-barátságból
Magyar Nemzet, 2007. november 27.
Akik a közelgő amerikai elnökválasztással kapcsolatos információikat a Magyar Nemzetből szerzik, azoknak úgy tűnhet, hogy a demokrata és republikánus (ön)jelöltek legnagyobb problémája az amerikai zsidó lobbi támogatásának megszerzése.
„(...) míg George W. Bush már megengedheti magának, hogy látszólagos gesztust tegyen a palesztinoknak és az arab világnak, addig a Fehér Házba készülőknek elsősorban arra kell koncentrálniuk, hogy ne konfrontálódjanak a befolyásos amerikai Izrael-lobbival, például az Amerikai-izraeli Közügyek Bizottságával (AIPAC).”
Először Hillary Clinton „túlzásba vitt” Izrael-barátsága kerül szóba. Nyilván nem kellett volna biztonsági kerítésnek neveznie a biztonsági kerítést.
„Hillary Clinton különös hangsúlyt fektetett Izraelre, amióta csak elindult a Fehér Ház irányába. Többször járt is ott, sőt találkozott vezetőivel, s olyan kijelenéseket tett, hogy a »biztonsági kerítés« nem a palesztinok ellen van, ami nyilván nem volt ellenére egyes washingtoni lobbisták elképzeléseinek.”
Ezután Rudolph Giuliani kerül az Izrael-közeliség gyanújába, mintha kifogásolható lenne állásfoglalása, miszerint „az Egyesült Államoknak nem áll érdekében egy újabb olyan állam létrehozása, amely támogatja a terrorizmust”.
Ráadásul már Barack Obama is a zsidó-lobbi kegyeit keresi, pedig „az év elején [még] úgy fogalmazott, hogy »senki sem szenved többet a palesztinoknál«, és hogy Izraelnek súlyos engedményeket kell tennie a békefolyamat újrakezdése érdekében, kissé később az AIPAC-nál tett látogatása során ugyanúgy kinyilvánította Izrael iránti elkötelezettségét, mint a többiek”.
Balavány György: Gyűlöletbeszéd
Magyar Nemzet, 2007. november 5.
A szerző igazságok, féligazságok, és hazugságok erdejében járkál. Ez önmagában persze még nem lenne elég a www.antiszemitizmus.hu -ra való fölkerülésre, csakhogy Balavány írása nem mentes némi közvetett antiszemitizmustól:
Gerő András mellékállásban az Antiszemita közbeszéd Magyarországon című periodikát szerkeszti. Ezt az időszaki borzalmat egy soviniszta szabadkőműves-páholy, bizonyos B’nai B’rith adja ki – állami támogatással! – a magyar polgárok lenácizása céljából.
Ha a szerző vette volna magának a fáradságot, és megnézte volna a www.bnaibrith.hu honlapot, maga is meggyőződhetett volna arról, hogy a B’nai B’rith nem soviniszta és nem „nácizza le a magyar polgárokat”.
A következőkben Balavány szabadjára engedi a fantáziáját. A köztársasági elnököt – valóban kifogásolhatóan – „beszari”-nak nevező, és neki a Holokauszt mítosznak nevezését – szintén kifogásolhatóan – szemrehányó Gerő András, a Fidesz-közeli napilap újságírójának fantáziájában Sólyom Lászlót már Soá-tagadással, antiszemitizmussal és kriptonácizmussal vádolja.
A következő számban valószínűleg szerepel majd Sólyom László is mint cégéres holokauszttagadó. S jól ismerjük az asszociációs láncot: holokauszttagadó, antiszemita, kriptonáci.
Gerő András ilyet nem mondott, és minden bizonnyal nem is fog.
Balavány György: Rettegő hatalom
Magyar Nemzet, 2007. október 22.
Balavány párhuzamot von Magyarország 1956-os és jelenlegi vezetői között, kétségbe vonva a Gyurcsány-kormány legitimitását. Az egész írást belengi egy nehezen megfogható, áttételes antiszemitizmus. Ez leginkább a következőkben érhető tetten:
Ma a rettegő ellenforradalmi kormány vezetője beszédet mond az Operaházban. A félelem uralkodik: lezáratja a környéket, az utcákat kiürítteti. Százmilliókért vásárolt Izraelből új vízágyúkat, melyekből a vízzel együtt gázt és festéket lehet kilövellni – akár ötvenhat méteres távolságig – azokra, akik esetleg tiltakoznak a politikája ellen. Hát nincs történelmi fejlődés? Dehogy nincs. Eljutottunk az orosz tankoktól az izraeli vízágyúkig. Ám a szabad és független Magyarországig nem jutottunk el.
Tehát – üzeni Balavány – ma nem a Szovjet Hadsereg tankjai, hanem az izraeli vízágyúk tiporják el a forradalmat. Magyarország – mely továbbra sem szabad és független – ma nem a Szovjetunió, hanem Izrael csatlósa.
Lovas István: A sátán New Yorkban
Magyar Nemzet, 2007. szeptember 29., 21. és 28. oldal
Azon lehet vitatkozni, hogy a Soát kétségbevonó, Izrael eltörlését szorgalmazó iráni elnök mondandójának relativizálása, sőt: dicsőítése önmagában antiszemitizmus-e, vagy sem. Ha igen, akkor Lovas egész publicisztikáját idézhetnénk, ha nem, akkor nézzünk csak – a szövegkörnyezetből kiragadott – két részletet.
Vajon úgy mutatta volna-e be az izraeli miniszterelnököt hallgatóságának, mint akinek országa az elmúlt évben 1,2 millió fürtös bombát szórt le Libanonra agressziója befejeztével, és amely több ezer palesztin fiatalkorút, illetőleg gyermeket tart börtönben vád nélkül?
Lovas - természetesen - nem foglalkozik azzal, hogy állításaira bármi bizonyítékot is felhozzon, vagy akár a forrását idézze.
De az úton végig kell menni:
Annyi bizonyos: az iráni elnök világméretű hallgatósága tett és tesz is fel kellemetlen kérdéseket a hivatalos nyugati vélemények képviselőinek a látogatás tanulságait elemezve. Mint a brit Observerben író chicagói David Petersen, aki a kölcsönösség elvét kérte számon az Iránt bombázással fenyegető hatalmakon: ha a nukleáris fegyvereket megszerezni kívánó államokat bombázni lehet, akkor ezek szerint „más államok bombázással okozhatnak kárt az izraeli nukleáris fegyverprogramban és berendezéseiben? Vagy az Egyesült Államok atomarzenáljában? És ha nem, miért nem?”
Lovas nem válaszolja meg a chicagói újságíró kérdését, pedig egyszerű a válasz: Irán fundamentalista iszlám teokrácia, amelynek ideológiájában meghatározó az ellenségkép, és nyíltan hirdeti egy ENSZ-tagállam (Izrael) letörlését a térképről.
Kés, villa, olló Irán kezébe nem való.
Pál Gábor: Hamarosan zászlót bont a Magyar Gárda
Magyar Nemzet augusztus 14. 4. oldal
A lap interjút közöl Vona Gáborral, a Jobbik párt elhíresült vezérével, akinek nevét a Magyar Gárda alapítása nyomán kapták fel a lapok. Az írás sajátossága, hogy az újságíró, Pál Gábor nem egyszerűen „alákérdez”, hanem radikalizmusában gyakran verseng kérdezettjével.
„Egymást követik… a félelmet és nácizmust rikoltó tiltakozások”
adja meg mindjárt első kérdésében fokozással és egy jelzővel az alaphangot az újságíró, világosan értésül adva, melyik oldallal rokonszenvezik ebben a vitában.
„A demokráciát nem a Magyar Gárdától félteném, hanem a gyurcsányizmustól…”
válaszol a Jobbik törvénytisztelő vezére. A továbbiakból megtudhatjuk tőle, hogy a gárda bíróságon bejegyzett egyesület, amely a törvények tiszteletben tartásával működik majd, beleértve ebbe a fegyverhasználatra való oktatást is. Utóbbira egyebek közt azért van szükség, mert
„NATO-tagországok támadásától tarthatunk, mégpedig a környező országokból.”
Forma szerint tehát minden demokratikus – ha a fenti mondatban rejlő tömény paranoiától eltekintünk. Ám a beszélgetés valamivel később érdekes fordulatot vesz.
„A jobboldalinak nevezett politika tehetetlensége… közrejátszott a szervezet megalapításában?
adja föl a labdát a riporter, amit Vona ekképp üt le:
„2002 óta nem tud a jobboldal az ország életébe beleszólni… Az ebből fakadó elkeseredettség is benne van a gárda megszületésének okaiban.”
Helyben vagyunk tehát: ha a baloldal demokratikus úton immár öt éve gyakorolja a hatalmat, az olyannyira tűrhetetlen, hogy fegyverforgató gárdát kell ellene alakítani. Ennyit a demokráciáról.
Az interjúból természetesen nem maradhat ki a zsidóság sem. Vona kijelentésére, mely szerint
„a globalizmus korában meg kell védenünk a kultúránkat, a magyar nemzetet”,
a riporter így reagál:
„Kiderült, hogy magán fegyveres, egyenruhás osztagok ma is léteznek az országban, elég csak az In-Kal Securityre vagy a Maccabira gondolni.”
Mivel a (szélső)jobboldali közbeszédben az In-Kal Security valamiféle előretolt izraeli rohamosztagnak minősül, az újságíró utalása nehezen félreérthető: fegyveres, egyenruhás zsidó osztagokat vizionál – nyilván ellenük kell megvédeni a Gárdának az országot. A kérdező hazug módon ilyennek tüntet fel egy politikai ambíciókat nem ápoló őrző-védő kft-t és egy zsidó sportegyesületet, mely utóbbinak semmiféle fegyveres, egyenruhás részlege nincsen. (A Maccabira vonatkozó álhíreket először a Magyar Nemzet 2007. augusztus 9-i számában olvashattunk „Fegyveres zsidó önvédelmi csapat” címmel.)
Riporter:
„A Mazsihisz felfegyverzett alakulatnak nevezte a még létre sem jött Magyar Gárdát, s úgy véli, a radikális erők megkezdték a felkészülést a fegyveres erőszakra, ami veszélyezteti a hazai zsidóság nyugalmát. Mi erről a véleménye?
Vona Gábor:
„A Mazsihiszt jelenlegi vezetésével nem tartom a magyar zsidóságot reprezentáló egyesületnek. Ha az SZDSZ vagy a Mazshisz megnyilatkozik a jobboldallal kapcsolatos politikai kérdésben, akkor már nagyon jól tudjuk, hogy náciveszélyről fújnak riadót. A Mazsihisz részéről pedig külön kirekesztésnek érzem ezt, hiszen köztudott, hogy egyes tagjait valamiféle kapcsolat fűzi az In-Kal Securityhez, másrészt azt hallottam, hogy a zsidó vallási szervezet vezetőségében több volt munkásőr is dolgozik, akik tehát korábban fegyveres testületben is szolgáltak. Egyébként ki mint él, úgy ítél. Amikor minket ilyen dolgokkal vádolnak, akkor úgy érzem, hogy a saját céljaikat, terveiket projektálják ránk.”
Amikor tehát a Mazsihisz arról beszél, hogy a szélsőjobb fegyveres erőszakra készül, akkor – úgymond – saját céljait vetíti ki. Elérkeztünk az antiszemita szélsőjobb régi toposzához: valójában a zsidók törnek hatalomra, meg kell őket előznünk! A válaszban egyébként vadul kavarognak a zsidókkal kapcsolatos régi és új klisék: SZDSZ és Mazsihisz; „nem létező” náciveszély; zsidó munkásőrök és az In-Kal Security.
Vona végül figyelemre méltó kísérletet tesz, hogy a zsidóság egyik képviselőjét kijátssza a másik ellen. A Mazsihisz ellenében az EMIH vezető rabbijára hivatkozik:
„Köves Slomó rabbi azonban azt nyilatkozta, hogy Magyarországon nyugodtan lehet zsidóként élni. Én nála okosabb nem akarok lenni ebben a kérdésben.”
(Köves Slomó e kijelentését persze még jóval azelőtt tette, hogy a Magyar Gárda alakulásának híre ment volna.) Ez a mondat visszatérés az alig burkolt antiszemita képzetek ködéből a politikai korrektség világába, hiszen az interjúalany hitelt érdemlő forrásként egy rabbira hivatkozik. A politikai korrektség máza különbözteti meg őt az útszéli antiszemitáktól (akiknek minden zsidó egykutya).
A szomszéd országokkal háborút vizionáló, antidemokratikus, zsidó ellenségképben (is) gondolkodó, de a demokratikus látszatra adó politikusnak ismerjük meg Vona Gábort az interjúból. Ez a látszat teszi lehetővé, hogy a jobboldali napilap újságírója maga is azonosuljon ezzel a szemlélettel. És ez utóbbi tény nyomasztóbb, mint a politikailag könnyűsúlyú Jobbik-vezér megnyilatkozásai.
