A tavaly novemberi zavargások óta Ilan Halimi meggyilkolása kavarta a legnagyobb vihart a francia nyilvánosságban. Az ügy két héten át szerepelt a lapok címoldalain, de a nemzetközi sajtó is számos cikkben foglalkozott vele.

 

A huszonhárom éves zsidó fiatalember eladó volt egy mobiltelefon üzletben Párizs XI. kerületében. A Boulevard Voltaire-en vagy húsz ilyen üzlet működött egymáshoz közel, s a legtöbbnek zsidó tulajdonosa volt.

 

Ilant január 20-án interneten találkára hívta egy fiatal lány, aki néhány nappal korábban járt nála a boltban. A randi helyszínén azonban emberrablók várakoztak, akik a Párizs környéki Bagneux városának egy lakótelepére hurcolták a szerencsétlen fiatalembert, s ott három héten át tartották fogva egy szuterénben. A haramiák félmillió euró (125 millió forint) váltságdíjat követeltek a szerény körülmények között élő szülőktől, s amikor azok értésükre adták, hogy nem tudnak ennyi pénzt előteremteni, ezt a választ kapták: „Gyűjtsetek a zsinagógában, a zsidóknak van pénzük.”

 

Az ezt követő háromhetes rémálom során az emberrablók naponta jelentkeztek Ilan apjánál, s az idő előrehaladtával egyre agresszívebben követelték a vérdíjat. Nyomatékul időnként telefonálás közben is kínozták a szerencsétlen túszt, hátha a jajkiáltások hallatán a szülők jobban erőlködnek a váltságdíjat összegyűjteni. Mikor világossá vált, hogy a pénzt nem fogják megkapni, megölték Ilan Halimit: a kudarc feletti dühükben benzinnel leöntötték és élve elégették, majd testét egy vasútállomás közelében a sínekre hajították.

 

A rendőrség a gyilkosság másnapján közzétette a csalétekként használt lány fantomképét (miért csak akkor?), aki két nappal később önként jelentkezett. Vallomása alapján azonosították a „barbárok bandája” nevű bűnszövetkezetet, s annak tizenhárom tagját őrizetbe vették. A „barbárok agya” az Elefántcsontpartról származó Youssouf Fofana az afrikai országba menekült, de az ottani hatóságok kiadták a franciáknak.

 

A bűnbanda szadista kegyetlensége, erkölcsi nihilizmusa, s mindehhez az áldozat zsidó volta (s az élve elégetéséhez köthető súlyos képzettársítások) kivágták a biztosítékot: a francia közvélemény felhördült. Nem kis dolog ez, hiszen az intifáda kitörése óta (2000. szeptember) számtalan alkalommal érték kisebb-nagyobb inzultusok a francia zsidókat, túlnyomórészt (azonosíthatóan) afrikai származású fiatalok részéről. Ezek skálája számtalan szóbeli inzultustól és falfirkától kezdve zsidó iskolások megtámadásáig és zsinagógák felgyújtásáig terjedt, s a francia közvélemény és média igyekezett kisebbíteni ezek jelentőségét, mondván: ez a közel-keleti konfliktus hozadéka és nem antiszemitizmus.

 

A Halimi-gyilkosság azonban nem fért be ebbe a kategóriába. Mint 1980-ban a Copernic utcai zsinagóga felrobbantásakor, majd 1990-ben a Carpentras-i temető meggyalázásakor, most is tízezrek vonultak az utcára tiltakozni az antiszemitizmus ellen. A tüntető menet élén haladt egyebek közt Nicolas Sarkozy belügyminiszter, Jean Marie Lustiger, Párizs érseke, valamint élvonalbeli politikusok és a zsidó közösség vezetői. A rue de la Victoire-n található zsinagógában maga Jacques Chirac köztársasági elnök és Dominique de Villepain miniszterelnök vett részt a gyászistentiszteleten.

 

Az ügyet vizsgáló bíró a rasszista indítékot is fölvette a vádpontok közé. De vajon miért vádolhatók e köztörvényes, bűnözők antiszemitizmussal, amikor nyilvánvalóan a pénzszerzés motiválta őket elsősorban? Hiszen alig tettek antiszemita kijelentéseket, csak a zsidókkal kapcsolatos rossz kliséket emlegettek (minden zsidónak van pénze). A baj azonban itt van: a banda (vagy mindenható vezére) ezt a primitív általánosítást átvitte a közvetlen gyakorlatba: elraboltak egy zsidót, mindegy hogy melyiket, hiszen „a zsidók” úgyis kifizetik érte a váltságdíjat. (Mint később kiderült, a banda korábban már hatszor próbálkozott sikertelenül emberrablással, s a kiszemelt áldozatok közül négy zsidó volt. Aligha véletlen, hogy a boulevard Voltaire-t, e zsidó(s) negyedet választották vadászterületnek.) A primitív előítéletek közvetlen, agresszív kivitelezése a gyakorlatban nem jellemző a mai európai szélsőjobbra, amely egyrészt szofisztikáltabban érvel, másrészt többnyire megelégszik a verbális agresszióval.

 

A nyers fizikai erőszak mindenekelőtt a francia panelvárosok világára jellemző. Ezeken a lakótelepeken él az iszlám országokból származó francia állampolgárok zöme, akiknek jelentős része őshazájától már elszakadt, új hazájába nem tudott beilleszkedni, s a kettő közötti mentális senki földjén kirekesztve érezve magát, frusztrációjában vad ellenideológiákkal vigasztalódik. Az iszlám fundamentalizmus úgy kell nekik, mint egy falat kenyér, hiszen felmenti őket a sorsuk iránti felelősség alól, és másban keres bűnbakot. Lehetetlen megmondani, hogy ezt a közeget mennyire hatotta át az újfajta totalitárius ideológia, hiszen a francia társadalom ide nemigen lát be: még a rendőrség sem szívesen teszi ide a lábát, mert az utcákat uraló bandák kőzáporral fogadják őket. Az elővárosokban működő számtalan mecsetben többnyire arabul (vagy más, nem francia nyelven) prédikálnak, s a franciáknak leginkább fogalmuk sincs arról, hogy mi hangzik el ilyenkor. A „le van szarva Franciaország” falfeliratok, s a Marseillaise kifütyülése egyes focimeccseken (Algéria-Franciaország) sejteti azonban, hogy a befogadó társadalom alapértékeinek elfogadásával is bajok vannak.

Ilan Halimi elrablóinak bűntanyáján is találtak szélsőséges iszlám irodalmat a hatóságok, ezt azonban nem hozták közvetlen összefüggésbe a bűnténnyel. De nem is szükséges az iszlámista ideológiában való magas fokú jártasság: elég annak passzív tudata, hogy mi áldozatok vagyunk, tehát nem kell betartanunk az „elnyomók” törvényeit. S ehhez a mentalitáshoz szívesen csatlakozik minden lumpen elem: az ő számukra már csak a törvények nem tisztelete a fontos. Az emberrablókat ez a gátlástalanság hatotta át: az ő közegükben nem érvényesek a francia társadalom alapvető értékei.

 

A gyilkosság nyilvánosságra kerülését követő napokban a francia nyilvánosságban politikusok, publicisták és más közéleti személyiségek egymással versengve ítélték el az antiszemitizmust, roppant óvatosak voltak azonban, amikor az elkövetők vallási-etnikai hátteréről nyilatkoztak (többségük muzulmán vallású/hátterű volt). S e téren meglehetősen élesen szétvált a fősodrú francia és a zsidó nyilvánosság. Előbbiben igen óvatosan, utóbbiban jóval nyíltabban kezelték a bűncselekmény és az iszlám fundamentalizmus összefüggéseit. Előbbi arra helyezte a hangsúlyt, hogy a kettő között nem állapítható meg közvetlen kapcsolat, utóbbi viszont a fent említett, közvetett összefüggésekről beszélt.

 

Úgy tűnik, a francia (és az európai) közvélemény még alig nézett szembe a legújabb kihívással: az antirasszizmus csodaszernek vélt ideológiája mára gyakorlatilag működésképtelenné vált, mert összemos tettest és áldozatot. A modern demokráciára leselkedő legnagyobb veszély, az iszlám fundamentalizmus előszeretettel utasítja vissza a kritikát az antirasszizmus álorcája mögé bújva: „Persze, az a bajod velem, hogy arab/fekete/moszlim vagyok!” Szembe kell azonban nézni azzal a ténnyel, hogy ezen új, intoleráns, kirekesztő ideológia hordozói többségükben a nem európai népek közül kerülnek ki. A progresszív európai közvélemény még a fehér, európai rasszizmus és kirekesztés elleni küzdelemnél tart, holott ezt a veszélyt – elsősorban a kontinens nyugati felén – egyre inkább háttérbe szorítja az iszlám fundamentalizmus. Ha az új kihívásra adandó választ a progresszív európai elit nem képes megfogalmazni és szellemi fegyvertárába beépíteni, akkor Európa ismét kiszolgáltatottan nézhet majd szembe az új veszedelemmel.

 

 

Petőcz András:

Ilan Halimi január 20-án tűnt el párizsi, XII. kerületi lakásából. Február 13-án találtak rá a főváros vonzáskörzetének számító Essonne megye Sainte-Genevieve-des-Bois nevű kisvárosának vasútállomása közelében. Az orvosok már nem tudtak rajta segíteni. A rendőrség február végén fogta el Halimi elrablóját, Youssouf Fofanát. Halimi halála nagy port kavart a francia közéletben. Szinte mindegyik politikai erő (beleértve a szélsőjobbos nézeteket valló Philippe de Villiers vezette Mozgalom Franciaországért elnevezésű pártot és leszámítva a szélsőbalon elhelyezkedő Marie-Georges Buffet vezette Francia Kommunista Pártot) részt vett azon a felvonuláson, amelyet Halimi emlékére rendeztek Párizsban. Hosszú évek óta ez volt ugyanis az első, tudatosan szervezett antiszemita indíttatású gyilkosság Franciaországban. A gyilkosság hátteréről Marc Knobellel, a Zsidó Szervezetek Franciaországi Főtanácsának (CRIF) egyik vezető munkatársával beszélgettünk.

 

– Knobel úr, első kérdésem nagyon egyszerű: ki volt Ilan Halimi? És ki Youssouf Fofana?

 

– Ilan Halimi egészen egyszerű fiatalember volt, 23 éves, mobiltelefonokat árult egy párizsi üzletben. Nyíltan vállalta zsidóságát, gyakorolta vallását. Január 17-én megismerkedett egy iráni származású lánnyal, aki megtetszett neki. A lány január 20-án estére adott randevút a fiúnak, meghívta egy külvárosi partira, ahol is a fiút már várták az elrablói. Mint kiderült, a lány korábban annak a bizonyos Youssouf Fofana nevű elefántcsontparti származású muzulmán fiatalembernek volt a barátnője, aki az emberrablást kitervelte. Ilan Halimit az emberrablók több mint három hétig tartották fogva és kínozták a Párizs melletti Bagneux-ben, egy pincében. Utána, amikor nem kapták meg az érte követelt 450 ezer eurós váltságdíjat a fiú családjától ( mintegy 125 millió forint, P. A. ), Halimit az emberrablói gyakorlatilag kivégezték. Maga Fofana is Bagneux-ben élt, itt szervezte meg a bandáját. A banda célja a pénzszerzés volt. Azt gondolták, hogy "minden zsidó gazdag, a zsidók összetartanak, ki fogják fizetni a váltságdíjat". Fofana a gyilkosság után hazautazott szüleihez Elefántcsontpartra, azt remélve, hogy így megúszhatja a felelősségrevonást. Itt a hatóságok elfogták, s mivel ő maga is francia állampolgár, ezért az elefántcsontpartiak ki is adták a francia hatóságoknak.

 

 

– Természetesen én nem fogalmaznék így. Ami biztos, hogy ez a társaság, amelyik ezt a bűnesetet kitervelte, nagyon régóta ismeri egymást, egy helyen, ugyanabban a külvárosban laknak, és nagyon egyformán gondolkodnak. Teljesen gátlástalanok, úgy érzik, bármit megcsinálhatnak céljaik érdekében. Mivel semmilyen korlátot nem ismernek, a gondolkodásuk logikája elviheti őket a legvégsőkig. Ez történt ebben az esetben. A motiváció a pénz volt, de a háttérben alapvetően rasszista attitűd állt – ami gátlástalan szemlélettel társult.

 

– Maguk a helyszínek, a gyilkosság helye és a gyilkosok lakhelyei pontosan az emlékezetes novemberi külvárosi lázadás helyszíneinek felelnek meg. Bagneux , ahol Fofana és bandája Halimit tartotta, központi szerepet kapott a novemberi eseményekben, Aulnay-sous-Bois , ahol az az iráni származású 17 éves lány lakik, aki Halimit léprecsalta, szintén központi szerepet kapott az ősszel. Alain Finkielkraut, zsidó származású francia filozófus azt nyilatkozta, hogy a külvárosok lázadása a köztársasági eszme elleni lázadás. Mondhatjuk azt, hogy ez a gyilkosság a köztársasági eszme elleni gyilkosság?

 

– Különbséget kell tenni az események között. A novemberi külvárosi lázadás válasz volt jónéhány súlyos szociális problémára. Úgy tűnik, a külvárosok fiataljai nagyon komoly beilleszkedési nehézségekkel küzdenek, egzisztenciális, identitásbeli problémákkal kell szembenézzenek. A fiatalok iskolákat, óvodákat, állami intézményeket gyújtottak fel, tehát, ha úgy tetszik, egyfajta kulturális szembenállásuknak adtak hangot, jelezve ezzel is, hogy valóban súlyos problémákkal küszködnek. A mostani helyzet természetesen nem ugyanaz, tehát az okok és a következmények sem ugyanazok. Ha erőszak van, arra a köztársaság intézményeinek meg kell találnia a választ. A helyszínek azonossága a mostani gyilkosság és a külvárosi lázadás esetében véletlennek minősíthető. Óvatosnak kell lennünk, nem szabad stigmatizálni a külvárosokat. Ez semmiképpen sem lenne helyes. Tény, hogy a párizsi külvárosokban súlyos problémák vannak, de ezek hátterének felderítése átfogóbb vizsgálatot igényelne. A helyzet bizonyos francia külvárosokban valóban kényes. Mégis azt gondolom, hogy a külvárosok lakóinak többsége elítéli az ilyen jellegű cselekményeket. Nem szeretnék olajat önteni a tűzre azzal, hogy azonosítom a külvárosi lázadókat a gyilkosokkal.

 

– Néhány hete Alexandre Adler , a Le Figaro Közel-Kelet-szakértője egy Népszabadság-beli interjúban arról beszélt, hogy az antiszemitizmus felerősödőben van a francia baloldali pártok táborában, különösen a szélsőbalnál, mert a szélsőbal nagyon kötődik a franciaországi muzulmán csoportokhoz. Ez az antiszemitizmus antiimperializmusból, Amerika- és Izrael-ellenességből fakad. Mi erről a véleménye a mostani gyilkosság kapcsán?

 

– Ez nagyon komplex kérdés. Ha jelen is van antiszemitizmus, az a szélsőbalnál van jelen, amelyik gyökereiben a XIX. századba nyúlik vissza, és nagyon erősen kapcsolódik ma is az egykori szovjet ideológiához. A franciaországi XIX. századi szocialisztikus eszmékben kétségtelenül jelen volt egy szemlélet, amelyik azt hirdette, hogy a kapitalizmus alapja a pénztőke, és az, mint olyan, a zsidókhoz kapcsolható. Kétségtelen, hogy ez a szemlélet a baloldalon ma már kisebbségben van, de a szélsőbalon még létezik és nagyon hatásos. Ezt a szemléletet a sztálini Szovjetunió is felerősítette, a XX. században. Ma valóban tanúi vagyunk a szélsőbal és bizonyos arab mozgalmak közeledésének, és ennek vannak ideológiai kapcsolódáspontjai is. Ez keveredik a globalizáció-ellenességgel, Amerika- és Izrael-ellenességgel. Amerikát és Izraelt ezek a vélemények mint a „legfőbb ellenséget” állítják be az arab világ előtt. Természetesen emiatt is a mai arab és muzulmán világban az antiszemitizmus felerősödött. Amerikát úgy állítják be, mint Izrael legfőbb támaszát, próbálják Amerikát gyengíteni, hogy Izraelt meg tudják semmisíteni. Sajnos, léteznek olyan arab televíziós csatornák, ahol a zsidókat gonoszoknak, aljasoknak állítják be, vagyis diabolizálják őket, akiket meg kell semmisíteni. Ez nyilvánvalóan rossz hatást szül az arab fiatalok között. Ezek a bárhol fogható tévéadások különösen veszélyesek a fiatalok gondolkodására.

 

– Tehát a gyilkosság és a muzulmánok között jelenlévő antiszemita ideológia között mégis van kapcsolat.

 

– Nagyon óvatosan kell fogalmazni. Ennek a gyilkosságnak az alapvető oka a pénz volt. Ez világos. Az antiszemitizmus ott érhetőtetten, hogy Fofana és a bandája azt gondolta, "a zsidóknak van pénzük, tehát fizetnek". Ez a tipikus antiszemita sztereotípia. Ugyanakkor a muzulmán vallást respektálni kell, hiszen ez egy jelentős világvallás. Nem szabad a szélsőségesek és a muzulmán vallás közé egyenlőségjelet tenni. Tény viszont az is, hogy a szélsőségesek ma a demokratikus világot fenyegetik.

 

– Erősödött az antiszemitizmus az elmúlt években Franciaországban?

 

– Sajnos, a helyzet romlott, újabb és újabb atrocitások érnek zsidó közösségeket, vagy magukat zsidóknak valló személyeket. Általában a rasszizmus erősödött. Óvatosnak kell lenni és körültekintőnek, minden szempontból.