Magyar Fórum - Archívum 2004. május-június
2004. június 4.:
Horváth Ádám: Antiszemitizmus.hu
Honlapunk és a muködtető Szombat folyóirat sajátos reklámot kapott az utóbbi idoben. A Magyar Fóruma címoldalon foglalkozik velünk.
"…E honlapon olvashatunk a magyar újságírók "antiszemitizmusáról". Cikkeket válogatnak különböző lapokból, melyek szerintük zsidóellenesek. Figyelem: még a Magyar Hírlapból is…."
Érdekes, hogy ennyire "fáj" a MF-nak az, aminek örülnie kellene, hogy nem csak a jobboldali lapokat figyeljük. Úgy látszik, a politikai és ideológiai határok még egy szélsőjobboldali lap számára is átjárhatóvá válnak, ha Izraelről és a zsidókról van szó.
"…Antiszemitizmus? Vagy Izrael-ellenesség? Nekik mindegy. Az oldal készítői, üzemeltetői (A Szombat című zsidó közéleti és kulturális folyóirat munkatársai) szerint Izrael Állam politikájának bírálata az új antiszemitizmus. Ahogy "antiszemiták" lehetnek az Európai Unió országainak állampolgárai is. Ismeretes a felmérés: a nyugat-európai országok polgárai szerint legjobban Izrael fenyegeti a világbékét. Nyilván antiszemiták az Európában élő arabok is, utálják saját magukat, lévén az arab szemita nép…"
Az antiszemitizmus kizárólag a zsidókra alkalmazott fogalom - a XIX. sz. vége óta és az arabokra sohasem alkalmazták. A MF írója itt - szokás szerint - csúsztat.
"…A fideszes Németh Zsolt is elmondta a Zsidó-Keresztény Közéleti Társaság konferenciáján: Izrael bírálata egy újfajta antiszemitizmus. Ez is furcsa gondolatmenet. Tehát: akinek nem tetszettek a legutóbbi rafahi házrombolások, az antiszemita…"
Németh Zsolt nem ezt mondta, hanem nagyjából ugyanarra utalt, amit a Szombat szerkesztői is gondolnak: az "új antiszemitizmus" Izrael bírálatának álcázva egyoldalúságával, hazugságaival és manipulációival uszít és kelt gyűlöletet. Kifejezetten örülünk annak, hogy a jobbközép Fidesz felelősen gondolkodik Izraelről, s örülünk annak, hogy a szélsőjobbnak ez nem tetszik. Így talán elválik az ocsú a búzától, az antiszemita szélsőjobb a mérsékelt jobbközéptől.
"…Aki furcsállja, hogy kodobáló kisgyerekekre tankkal lőnek, az antiszemita…"
Aki viszont minden palesztin terroristában "kisgyereket" lát, az tényleg antiszemita, Horváth úr. Mint Ön.
"…Akinek nem tetszik, hogy mentőautóra fegyverrel lőnek, az antiszemita. Akinek nem tetszik, hogy Izrael évtizedek óta tojik az ENSZ határozataira, miközben tömegpusztító fegyverekkel rendelkezik, az antiszemita…"
Horváth úr, akinek stilisztikai érzékét a "tojik" szó könnyed, de biztos használata is mutatja, "talán" nem tudja, a palesztinok - éppen a humánus érzésekre és a nemzetközi jogi szabályokra "utazva", olykor-olykor fegyvert és robbanóanyagot szállítanak a mentőautókban. Az izraeli hadsereg ezért fokozottan ellenőrzi ezeket. Mivel Horváth úr el nem tudja képzelni, milyen lehet úgy élni, hogy bármikor felrobbanthatja egy terrorista, Izraeltől többezer kilométerre osztja "humánus", álszent tanácsait Izraelnek.
"…Akinek nem tetszik, hogy falvakat, városokat tartanak megszállva az izraeliek - törvénytelenül -, s e megszállás nevében ártatlanokat gyilkolnak, az antiszemita. Mint mindenki, aki Izraelt bírálja…"
"…Érdekes. Itt valami nagyon nem stimmel."
Tényleg nem, mondjuk ne tessék - ugyanabban a lapszámban - a Gede Testvérek Bt. fasiszta könyveit hírdetni "Tiltott Gyümölcs" cím alatt. Csak néhány könyv és cím a "barnás" tartalomból: Dövényi Nagy Lajos: Tarnopolból indult el. A tartalomismertető: "Ez a legendás hírű regény egy bevándorolt házaló tüneményes üzleti sikerein és társadalmi felemelkedésén keresztül bemutatja a magyarság hanyatlásának útját a 20. század első felében…" - Ted Pike: A másik Izrael - "Ez a keresztény társadalmat felrázó dokumentumfilm hiteles zsidó források alapján bizonyítja, hogy létezik egy tendencia, amely a "kiválasztott népet" hazánk és az egész világ urává igyekszik tenni. A kamera által a néző eljut a félig titkos zsidó iratokhoz, amelyek állatoknak tekintik a nem zsidókat…" vagy Bosnyák Zoltán: A magyar fajvédelem úttörői vagy Marschalkó Lajos: Világhódítók… itt egy kaftános, görbeorrú zsidó van a címlapon, etc. A MF - miután nyilasok és nácik szellemi "termékeit" kínálja megvételre, eljátszik azzal, hogy kizárólag a palesztinok érdekeit képviseli. Ez rossz vicc, a MF-nak az Izrael-ellenesség csak ürügy arra, hogy zsidóellenes gyűlöletét új, legitim módon adhassa elő, jeleníthesse meg. S azért feltunik a régi nyilas propaganda is, sajátos kontinuitást teremtve az újjal.
Ja, még valami. A cikk mellett elhelyezet régi Ludas Matyi szám alatt imígyen hangzik a MF kommentárja: "A kommunista zsidók már 45-ben is zsidóztak." Még a zsidózók is zsidók, az antiszemitizmust is ők csinálják. Vastaps, MF!
2004. május 6.
Csurka István: Magyar szemmel
"Mert lehet ugyan azt mondani, hogy a MIÉP megérdemli a sorsát, miért nem megy már a fenébe, és miért mond olyasmiket, ami miatt másoknak is kellemetlenségük lehet. Az úgynevezett 'zsidózásra' céloznak ilyenkor egyesek, és egy sötét sarokban vagy egy szurdok mélyén, gondos körülnézés után biztosítanak bennünket arról, hogy ők még nálunk is jobban utálják őket, de értsük meg: a család, az állás, a világhatalom és a szél ellen, ...de hisz tudjuk. Nem, nem tudjuk.
Mi szabad emberek vagyunk, és pusztán a származása miatt senkit sem vetünk meg, de most, még idejében figyelmeztetjük a szurdok mélyén suttogva bátrakat és mindenkit, aki magyar és keresztény: mindenki sorra kerül. Mert már régen nem egy pártról van szó." (Kiemelés az eredetiben)
Van itt minden: "világhatalom", "mindenki sorra kerül", "még nálunk is jobban utálják őket", de "mi" persze pusztán a származása miatt senkit sem...
"A magyar sorsot egy Bibliából kiemelt részlettel írom le. ... 'Ezért Józsué így szólt hozzájuk: Meddig késlekedtek még elfoglalni a földet, amelyet az Úr, atyáitok istene nektek adott? Jelöljetek ki minden törzsből három embert, s én elküldöm őket, járják be az országot, vegyék számba a felosztáshoz, aztán térjenek vissza hozzám.'
A jelentések már le vannak adva. Az Országyűlés április 26-án megszavazta a földtörvény módosítását, és ezzel lényegében lehetővé tette az idegenek gyors, korlátlan, a természetvédelmi területekre is kiterjedő földvásárlását".
Már a Biblia is megírta, hogy a zsidóknak - akik "idegenek" - a magyar földre fáj a foguk. Az Országgyulés meg ennek hódol be Csurka hagymázas lázálma szerint.
Jaszovszky László: Igazság és történelem
A cikk Teleki Pál szobrának a felállítása ürügyén a szokott módon részben tagadja, részben mentegeti Teleki antiszemitizmusát. A numerus clausus a forradalmak és a velük járó anarchia után az összeomlott kommunista kísérlet következménye volt. A zsidóellenes "rendszabályok" a zsidók érdekében is álltak, mert ezek nélkül Németország elobb megszállta volna Magyarországot. Hogy Teleki miért kérkedett azzal, hogy ő belső meggyőződésből antiszemita, és ebben a németeket is megelőzte, arra nincs válasz.
Össztűz az iraki ellenállókra
"A megszállók jelen pillanatban még nem kaptak egyértelmű utasítást a Busht irányító cionista neokonzervatívoktól a szent helyek elleni támadásra."
A forrás: az IslamOnline.net portál. A magyar jobboldal (és nem csak a szélsőjobb) érdekes módon a keresztény Bush-sal szemben a "kereszteseket" ellenségnek tekintő muzulmán fundamentalistákkal rokonszenvezik, mert a zsidóellenesség és Izrael-ellenesség erősebben motiválja, mint a keresztény értékek őszinte féltése.
A lapszámban a nyilas, antiszemita irodalmat nagy terjedelemben reklámozzák.
2004. május 3.
Csurka István: Magyar szemmel
"A Fidesz … támadja az MSZP-t, de nem szólal fel politikájának lényege ellen, az izraeli politikának való alárendelés és az Izrael igényei szerinti betelepítés ellen. Nemzeti, de nem radikális, keresztyén, de zsidó(keresztény) is. A nagyobbik kormánypárt politikájának tehát ebben a paranoid gondolatmenetben a lényege az izraeli politikának való alárendelés. Azt is megtudhatjuk, hogy a "zsidókeresztény" az valami sokkal rosszabb, mint a jelző nélküli keresztény."
"A Tilos elleni tüntetésben az volt az álságos, hogy egy elszigetelt, jelentéktelen zsidó csoportocska Barangója lett kinevezve keresztényellenesnek, és ezáltal az egész közéleten és politikai, gazdasági, pénzügyi életen áthúzódó magyar- és keresztényellenes kiszorítás, fenyegetés, másodrendűvé tétel egy részeg zsidó zenész szájalásának lett feltüntetve. (Kiemelés az eredetiben) A Fidesz úgy gondolta, hogy egy Tilos-happeninggel felmutatja, mennyire karakán magyar érdekvédő, még a zsidókkal is szembeszáll, de szájon verték."
(Irakról) "Mit keresnek a magyarok a perverzió és az elvetemült gonoszság hadszinterén? Addig maradnak ott, ameddig Ariel Saron izraeli miniszterelnök akarja."
Ezekhez az idézetekhez felesleges a kommentár.
|