2006. november 18.
Lovas István mesél…
Nagy cikket publikált Lovas István a MN szombati magazinjában ( A másik orca - Monumentális könyv a civilizáció háborújáról – Robert Fisk: A Közel-Kelet meghódítása. 30. o.) Ebben Robert Fisk, a The Independent közel-keleti tudósítója szemüvegén keresztül fejti ki régi elfogultságait. Fisk ugyanis 2005-ben publikálta nagy könyvét (The Great War for Civilisation: The Conquest of the Middle East, Alfred A. Knopf, 2005.), melyben riportokat és elemzéseket közöl.
Kezdjük mindjárt egy számadattal, amely megalapozza a cikkíró megbízhatóságát. Lovas "hatszázötvenezer iraki" -ról beszél,
„akiknek az Egyesült Államok vezette iraki invázió és megszállás nyomán kellett meghalniuk.”
Az iraqbodycount.org háborúellenes honlap (melyet a BBC a "respected database" jelzővel illet) adatai szerint az iraki áldozatok maximális száma november 28-án: 54.191. Lovas tehát nekivág az internetnek, kiollóz egy tízszer ekkora számot, majd kritikátlanul feltálalja a Magyar Nemzet olvasóinak. A további információkat kéretik ennek fényében tekinteni.
Lovas szerint
„Fisk monumentális műve valóságos vádbeszéd arról, ahogy ebben a három évtizedben a „civilizált” Nyugat e válságövezetben viselkedett.”
Hát igen, mindig mindenről a gonosz Nyugat tehet.
A Magyar Nemzet képaláírása:
„Hozzátartozók azonosítják a november 8-án Bét-Hanún palesztin település ellen indított izraeli tüzérségi támadás áldozatait. Az igazi terror más helyekről érkezik.”
A képaláírás azt sejteti, kimondatlanul is sulykolja, hogy az igazi terroristák az izraeliek. A Bet-Hanun-i támadásban elhunyt civilek tényleg tragikus sorsot értek és ezért felelős az izraeli hadsereg, ugyanakkor Lovas és a Magyar Nemzet azt elfelejti közölni, hogy ebből a térségből is lőtték, kasszám-rakétákkal Izraelt.
Nem foglalkoznánk Lovasnak (vagy Fisknek?) a libanoni, algériai vagy az iraki háborúval kapcsolatos egyoldalú álláspontjával, mert ezek nem tartoznak honlapunk témái közé, viszont szólnunk kell az izraeli-palesztin válságról írott sorairól. Lovas csendben azonosul Oszama bin Ladennel, akit Fisk homályos körülmények között keresett fel (háromszor), hogy aztán elmondhassa neki agyrémeit:
„Követve Fisk sorrendjét, tegyünk említést először Bin Ladennel, az Al-Kaida szervezetének vezetőjével készített első interjújáról, akivel éjjel találkozott, többnapos, kietlen tájakon, hegyeken át vezető gyaloglás után. A szabad ég alá tett petróleumlámpa halvány fénye csak Fiskre és Bin Ladenre vetődött, míg a terrorista szervezet vezérének őrzői a sötétben fürkészték a földet és eget. A találkozó a szaúd-arábiai El-Hubarban épületek és az ottani olajfinomító 2004. május 29-i felrobbantása után történt meg. A robbantásra és a túszszedésre parancsot kiadó Bin Laden ezt mondta Fisknek: „Az el-hubari robbantás nem az amerikai megszállásra adott közvetlen válasz volt, hanem az amerikaiaknak a muzulmánokkal szembeni magatartására és arra, hogy a zsidók amerikai segítséggel muzulmánokat ölnek meg Palesztinában és Libanonban…” Bin Laden később így beszélt a brit újságírónak: „Amikor Palesztinában megölnek hatvan zsidót, az egész világ hét napon belül összegyűl, hogy ezt bírálja, míg hatszázezer iraki gyermek halála nem váltotta ki ugyanezt a reakciót.”
A „hatszázezer” mitikus szám, itt Lovas-Bin Laden a magyar holokauszt számait fordítja meg a zsidók és az amerikaiak ellen. De mást is mondott még Oszama, a terrorvezér :
„Brezsnyev Afganisztánon keresztül akarta elérni a Hormuzi-szorost, de Allah és a szent háború kegyelméből nemcsak legyőztük Afganisztánban, hanem ott lett neki vége. Tíz éven át hordtuk fegyvereinket vállunkon. Mi és az iszlám világ fiai képesek vagyunk arra, hogy életünk végéig vigyük a fegyvereket. De mindennek ellenére az amerikaiak nem elsősorban az olaj miatt szállják meg a térséget – hiszen a megszállás előtt vonzó áron kaptak olajat. Más okok vannak itt: elsősorban az amerikai–cionista szövetség, amely retteg az iszlám, valamint Mekka és Medina földjének hatalmától. Attól retteg, hogy egy iszlám reneszánsz megfojtja Izraelt. Meg vagyunk győződve arról, hogy meg kell ölnünk a zsidókat Palesztinában, és arról is, hogy Allah segítségével győzedelmeskedni fogunk az amerikai erők fölött. Csak számok és idő kérdése… Számunkra nincs különbség az amerikai és az izraeli kormány vagy egy amerikai és izraeli katona között.”
Mivel a cikkben semmiféle elhatárolódás nem tapasztalható Oszama bin Laden iszlamofasiszta nézeteitől, attól, hogy a „zsidókat meg kell ölnünk Palesztinában” , feltételezhetjük, hogy a recenzens egyetért Oszama bin Laden nézeteivel. Mindenesetre az al-Kaida emberei kifejezték tiszteletüket Robert Fisk iránt: egy 2002-es dokumentum szerint az egyik nyugatinak tartják, akiben bíznak, és alig várják, hogy az ilyenek átálljanak az igazság oldalára (http://memri.org/bin/articles.cgi?Page=archives&Area=sd&ID=SP128106). Robert Fisk tényleg megérdemli a tiszteletüket, hiszen egy rövid intermezzo után a nyugati viselkedést okolta a 2001. szeptember 11-i New York-i iszlámista merényletekért.
Lovas tovább folytatja könyvismertetését:
„És, írja egy más helyen, politikusi beszédek, amelyek minden mondatában elhangzik a „terror” szó. Holott, vélekedik, az igazi terror más helyekről érkezik. Például onnan, hogy – „hála” az amerikai politikának – Izrael az ENSZ Biztonsági Tanácsa 242-es határozata ellenére 1967. november 22-i óta tarthatja megszállva a palesztin területeket, űzheti el és ölheti meg az őshonosokat, valamint telepíthet be illegálisan odaérkező zsidókat. Miközben az Egyesült Államok kormánya által ellenségnek kikiáltott ország hadi célponttá válik, ha a legrövidebb idő alatt nem engedelmeskedik egy ENSZ BT-határozatainak.”
Lovas itt ismét felmelegíti a régi Izrael-ellenes frazeológiát, az ENSZ-határozatainak ugyanis először az arab államok nem engedelmeskedtek, amikor a zsidó állam kikiáltása után megtámadták Izraelt, aztán pedig folyamatosan tűz alatt tartották azt. A zsidók nem illegálisan érkeznek oda, hanem teljesen legálisan és közben történt egy és más, amelyeket Lovas-Fisk nagyvonalúan kifelejt (pl. oslói béketárgyalások, intifádák, stb.).
Ám nemcsak a zsidó állam, hanem lakói is problematikusak:
„Fisk az arab/palesztin–izraeli konfliktus alapját, a vallási ellentétet fedezi fel, amikor egy rabbi ezt mondja neki: „Be kell menni a férgek odújába. Ki kell hozni onnan a terroristákat és a gyilkosokat. Terroristák odva, igen, férgek, állatok ezek. Megmondom, mit kell tenni. Ha egyetlen követ hajítanak felénk a menekülttáborból, hoznunk kell a buldózereket, és az úthoz legközelebb fekvő húsz házat szét kell rombolni. Hamar megtanulják, hogy ne dobáljanak köveket… A kövek halálosak. Ha valaki követ dob rám, jogom van lelőni.” Fisk fejében visszhangoznak a szavak, amikor hirtelen visszagondol édesapjára: „Hát persze: az Ó- és az Újtestamentum éppígy ütközött. A rabbit apja a szemet szemért elvre oktatta, vagyis hogy húsz házzal kell egy kőre válaszolni, míg Bill Fisk – a szerző apja – a másik orca odanyújtásáról tanított. A judaizmus nekiütközik a kereszténységnek. Meglepő tehát, ha a judaizmus és az iszlám egymásnak ütközik?…”
A mozlimok még súlyosabbakat mondanak a zsidókról. A Hamász „disznók és majmok fiaiként” beszél róluk.”
Lovas-Fisk szerint tehát ilyen egy rabbi és ilyen a zsidó vallás. Hagyományos antijudaizmus, Közel-Keletre hangszerelve. Aztán egy mondatban elintézi az iszlám fundamentalizmust. Mintha a világban élő fundamentalista zsidók és muszlimok száma arányos lenne egymással.
Ezután a közel-keleti tudósításokból már megszokott képek következnek:
„Fisk fenti elmélkedését erőszakos jelenet szakítja meg: fiatal palesztin tüntetőket lát a jeruzsálemi Orient House előtt. A határrendőrség nekiindul a palesztinoknak. A tévékamerák előtt ütik, rúgják, miközben társaik lefogják őket. Az egyiket bedobják a rohamkocsiba. Hátára fektetik „épp előttem, hogy lássam, amint az egyik rendőr bakancsa a fiú combja között, a herezacskóján landol… Hogyan tehetik ezt a kamerák előtt? – kérdezgetem magamtól. Azután egy sötét gondolat kerít hatalmába: az izraeli rendőrség a kamerák útján akar üzenni a palesztinoknak, hogy mi vár rájuk, ha tiltakoznak Izrael ellen… ha papírzászlójukat a magasba emelik.”
Rafael Ejtán volt izraeli vezérkari főnök a palesztinokat „befőttesüvegbe zárt svábbogaraknak” nevezte. A Nobel-békedíjas korábbi terrorista, majd miniszterelnök, Menachem Begin „két lábon járó állatoknak”. A vallásos Sasz párt vezetője azt javasolta Istennek, hogy a palesztin „hangyákat” küldje a pokol fenekére, és „kígyóknak” is hívta őket. Mose Jalon volt vezérkari főnök „rákos megnyilvánulásnak” nevezte a palesztinokat, és a megszállt területeken végrehajtott katonai tevékenységet a „kemoterápiához” hasonlította. Rehavem Zeevi volt idegenforgalmi miniszter Arafatot „skorpiónak” nevezte.”
A fenti állítólagos idézetekről még az sem derül ki, hogy Fisk könyvében szerepelnek vagy Lovas maga tálalja őket az olvasó elé. Források megnevezéséről természetesen szó sincs. Ám, még ha mindezek el is hangzottak, csak azt felejti el Fisk vagy Lovas, hogy az izraeli oldalon ez kivétel, a palesztin oldalon viszont szabály. Izrael rákos daganatként való említése mindennapi jelenség a palesztin nyilvánosságban. A palesztin területeken rendszeresek a Hamasz által végrehajtott politikai gyilkosságok, a nők kiszolgáltatottsága közismert, a melegeket gyakran megölik, az imámok sokszor pénteki istentiszteleteken uszítanak a zsidók ellen s az öngyilkos merényleteknek komoly kultusza alakult ki. Az arab országokban – köztük a palesztin médiában – szereplő zsidóellenes uszításról a www.memri.org honlap tájékozat minket.
De Lovas nem hagyja abba, Európa és a nyugati média is felelős azért, mert nem állnak az „igaz oldal” mellé:
„Mint Fisk írja, a nyugati lapok kritikátlanul veszik át izraeli forrásokból a lefordított palesztin „dokumentumokat”. Csak éppen az eredetit nem olvassák el. Ellentétben e könyv szerzőjével, aki lapjának számolt be nemegyszer arról, hogy milyen szándékosan félrevezető vagy hazug fordítás alapján állította le például az Európai Unió a palesztinoknak szánt segélyezéseket. Ugyanilyen hazug fordítást lobogtatott Bush elnök a kamerák előtt „Arafat terrorista életéről”. Olyan tények viszont már ritkábban látnak napvilágot a lapokban, hogy egy izraeli katonai parancsnok azt tanácsolta embereinek Ciszjordánia ismételt megszállása előtt, hogy tanulmányozzák, milyen katonai taktikát alkalmaztak a nácik a második világháború alatt.”
Ez megint többszörös hazugság: az európai média nem túlzottan Izrael-barát, álláspontját jelentősen befolyásolják az ott élő iszlám közösségek. Az „Izrael-náci” összehasonlítás pedig a világ fasisztáinak kedvenc eszköze, így próbálják meg – delegitimálni a zsidó államot.
Lovas szerint az iraki inváziót neokonok és cionisták készítették elő:
„Az inváziót, írja Fisk, Bush jobboldali Izrael-barát lobbistái, illetőleg a – napokban menesztett – Donald Rumsfeld hadügyminisztert körülvevő „fantáziálók” csoportja tervezte. Akik csupán felmelegítették azt a tervüket, amelyet eredetileg az izraeli miniszterelnökségre készülő Benjamin Netanjahunak készítettek el."
„Az pedig egyszerűen minden képzeletet felülmúl, hogy Tony Blair a nevét adta ehhez a nonszenszhez anélkül, hogy megértette volna azt, amit a terv jelentett: vagyis egy csoport Izrael-barát amerikai neokonzervatív és jobboldali keresztény fundamentalista fantazmagóriaprojektjét.”
Ebből a narratívából eltűnt az a tény is, hogy az amerikaiak asszisztálása mellett törték szét, égették és lopták el az emberiség legrégebbi, a sumer–babilóniai–asszír (mezopotámiai) civilizáció emlékeinek legnagyobb részét.”
Mindenért Amerika a felelős, na meg a gyarmatosítók (köztük Izrael), a fejlődő országok pedig szépek és bűntelenek. A baj csakis az elnyomás, a libanoniak nem egymást gyilkolják, kizárólag a nyugati imperialisták ölik az arab népeket:
„Fejezzük be Fisk könyvének ismertetését azzal a tanáccsal, amelyet egy brit egyetemet végzett, gyönyörű palesztin lány édesapja mondott a szerzőnek évekkel azután, hogy lányát brit katonai támaszpontról felszálló amerikai bombázók ölték meg libanoni vakációja alatt: „Ha egy igazságtalanságról nem beszélünk a világnak… akkor az igazságtalanság győz. Fisk könyvével szinte mindent elmondott.”
Lovas is mindent elmondott már magáról. E két kolumnás „könyvismertetés” sem bizonyít egyebet mint amit eddig is tudtunk róla: előítéletes, egydimenziós manipulátor.
2006. október 9.
D. Horváth Gábor: „Rasszizmus Magyarországon
"A többségi tudatipar hiperaktív"
http://mn.mno.hu/index.mno ?cikk=377818&rvt=15
A Magyar Nemzet októberben is folytatta ez év tavasza, a parlamenti választások előtt megkezdett háborúját a Szombattól és a Hírszerzőtől az MDF-ig terjedő „cionista neokon" kör ellen. A most elemzendő írást nem a lap, eddig már megszokott „cionista-ügyi főmegbízottja", Balavány György (pl. Ráchel és gyermekei. Definíciók a cionizmusvitához, MN 2006. szeptember 15.), hanem főszerkesztő-helyettese, D. Horváth Gábor követte el. Ahogy írja:
„Tanítani kellene a magyar médiaiskolákban, hogy milyen zsigeri gyűlölettel ugrik neki a balliberális sajtó a politikai jobboldalnak, ha az valamilyen oknál fogva mocorogni kezd. Ilyenkor különösen azonos arcát mutatja felé az elektronikus és az írott sajtó… Minderre Clausewitzcel mondhatjuk, hogy a politika: háború."
De miért érzi így e kedves, szelídszavú lap, kedves és szelíd szavú szerkesztője?
„Új jelenséggel szembesül például az olvasó, ha a világhálón bolyongva rátalál a Hírszerző nevű internetes újságra (www.hirszerzo.hu), amely számos esetben rokon vonást mutat a fenti lapokkal, televíziókkal, ám mégsem ugyanaz."
A „például" nem egészen hiteles, hiszen a Magyar Nemzet - gyakorlatilag azóta, hogy kiderült, a Political Capital csinálta az MDF tavaszi választási kampányát - már hónapok óta foglalkozik a - szintén a Political Capital tulajdonában lévő - hirszerző.hu honlappal s annak főszerkesztőjével, a Szombat szerkesztőbizottsági tagjával, Seres Lászlóval.
„A Hírszerző, mondhatni, édes gyermeke annak a Political Capital (PC) nevű, politikai elemzéseket végző, tanácsadást nyújtó műhelynek, amely a jobboldali Magyar Demokrata Fórum politikai irányultságát egy itthon vadonatúj irány felé tolta. A PC az MDF-nek az úgynevezett neokonzervatív szerepet szabta, amelyről elsőként csupán anynyit érdemes megjegyezni, hogy a névhasználat megtévesztő. A neokonzervatív nem a Magyarországon használatos konzervatív oldal megújult alternatíváját jelenti, hanem egy teljesen új politikai irányvonalat."
De mi is a Magyar Nemzet szerint a neokonzervativizmus és mit is csinálnak magyarországi követői?
„Azt, hogy mi is a neokonzervativizmus, magyarázza el nekünk egy hiteles forrás, a Hírszerző főszerkesztője, Seres László! Seres a Magyar Zsidó Kulturális Egyesülete folyóiratának, a Szombatnak szerkesztőbizottsági tagja."
Az, hogy Seresnek egy zsidó laphoz komoly köze van, minden bizonnyal azért is érdemes megemlítenie a Magyar Nemzet főszerkesztő-helyettesének, hogy megkönnyítse olvasótábora számára a beazonosítást. S ehhez idézi Seres László „A neokon kihívás" című, a lap neokonzervatív írásokat (köztük Lánczi András) közlő anyagának vezércikkét (http://www.szombat.com/archivum /h0401e.htm).
„A közel-keleti konfliktusok okait elemezve a militáns izraeli álláspontot könyörtelenül képviselő Seres László maga is érzékeli a távolságot, amely elválasztja a Hírszerzőt és a magyarországi médiumokat egymástól. Cikke végén leszögezi: "A magyar baloldali-liberális nyilvánosság eddig (kevés kivétellel) elzárkózott a neokon diskurzus elől, a szélsőjobbos publicisztika pedig gyűlöli, mint mindent, ami Amerika- vagy Izrael-barát."
De Seres nincs egyedül és rokon vonásokat is visel a „hazai balliberális" sajtóval, mert
„a már említett Szombat című folyóirat például a www.antiszemitizmus.hu honlapon szemlézi és elemzi a magyar média zsidó- és Izrael-ellenes publikációit. Ha valaki számba veszi a tematikájában is egyre gazdagodó gyűjteményt, azt mondhatja, hogy Magyarországon (is) tombol a zsidóellenes gyűlölet, amely megállapítás árnyaltabbá válik számára, ha ezek tartalmát megismeri. A vélemény árnyaltabbá tételéhez hozzásegít az is, ha észreveszi, hogy a balliberális médiamogulok szájából elhangzott és nyilvánosságra került, közbotránynak számító, valóban antiszemita kijelentések nem is szerepelnek a gyűjteményben. A válogatások főként a jobboldali sajtóból származó cikkek, jobboldali politikusok szájából való mondatok, az elemzésekről pedig általánosan és röviden leszögezhető: az elemzők alacsony ingerküszöbe enyhén szólva túlzott érzékenységet eredményez."
Eléggé sajátos D. Horváth Gábor optikája, hiszen egyrészt a magyarországi jobboldal és sajtója, főleg a Magyar Nemzet és a Demokrata, élen jár az antijudaista sztereotipiák erősítésében, ugyanakkor honlapunk egy mércével mér. Ugyanúgy beszámolt baloldaliak antiszemitizmusáról is, így honlapunk Zuschlag János elhíresült kijelentéséről is bőségesen foglalkozott, és az Izraellel kapcsolatos elfogultságokról is. (Lásd a szemlézett orgánumok listáját a baloldali hasábon.) A „balliberális" szerzők által elkövetett nap-napi antiszemitizmussal nem talákoztunk, ám ha D. Horváth talál valamit, e-mail címünkön, mint mindenki, közölheti velünk.
De mikre is képes Seres László és Hirszerzője?
„Nagyon érdekes ugyanakkor, hogy Izrael és a zsidóság elleni vélt vagy valós antiszemita támadásokra hiperérzékeny és hiperaktív Seres Hírszerzője hogyan tálalja a Fidesz Kossuth téri, kormányellenes tüntetéssorozatának első, pénteki nagygyűlését. A hangvitel nem idegen a magyar médiafogyasztótól. A patrióta-jobboldali rendezvényekről nagyjából ugyanúgy ad hírt riport formájában például a Népszabadság, a Népszava, a Vasárnapi Hírek, az internetes Index, a Magyar Narancs, a 168 Óra, a TV2 és az ATV, vagy ereszt meg vérlázító poénokat az RTL Klub Heti Hetese. A Hírszerző riportja maró és merő gúny, amely mondatok hallatán-olvastán minden nemzet vagy nemzeti kisebbség képviselője jogosan szorítja ökölbe a kezét."
Ám mindez nem elég, mert D. Horváth hosszas bizonyításba kezd avégett, hogy bemutassa, a Hirszerző Kiss Ádám nevű szerzője és a Kossuth-téri tüntetésekről szóló cikke burkoltan rasszista:
„A szerző Kiss Ádám érezhetően idegenül érzi magát a Fidesz patrióta-kulturális közegében. A cikk címe Kitartó mélymagyarok, fideszes karosszék-forradalmárok, alcíme pedig Kettős forradalom pénteken kaotikus végkifejlettel lett. A mélymagyar vagy a fajmagyar kifejezést egymás szinonimájaként szokták használni a toleranciát előszeretettel emlegető orgánumok vicces újságírói. Általában a magyarságukat mélyen átérző és azt büszkén demonstráló emberekre használják az ettől az érzéstől idegenkedők, durván lesajnáló jelzőként. Az eredményét tekintve ez a megállapítás: színtiszta, burkolatlan rasszizmus. Kicsivel később ezzel a gondolattal szórakoztatja Kiss a Hírszerző olvasóit: „A nemzetiszínűzászló-ipar pedig minden valószínűséggel már a nagy nyugati tőzsdékre való betörést tervezgetheti a pár hete szárba szökkenő hiperkonjunktúra következtében."
„Tülkölő mélymagyar" - írja Kiss Ádám, s teszi szóvá az MN. Nos, ez is "rasszista" D.Horváth szerint, aki láthatóan nem barátja az iróniának és a humornak.
„Az írás egészében a Hírszerző cikkei között olvasható (http://www.hirszerzo.hu/cikk.php?id=20719), de megjelenhetett volna bármelyik, az előzőekben felsorolt, a balliberális tudatipar képviseletében eljáró lapban, hírportálon is. Az mindenesetre kitetszik, hogy a patriotizmus - legyen szó ezen belül akár a legsúlyosabb kérdésről: a nemzeti vagyon védelméről - az (és nem a baloldali diktatúra veszélye), amellyel szemben a globalista neokon jobb- és a balliberális oldal együttesen hajlandó fellépni. S mindez talán ahhoz is közelebb viszi az olvasót, hogy megértse az MDF eddig megmagyarázhatatlan magatartását, amelynek a neoliberális gazdaságpolitikát erőltető Gyurcsány-kormánnyal való összekacsintás a lételemévé vált."
D. Horváth a zsidó Szombattól a Hirszerzőn át jutott el a Gyurcsány Ferenc kormányát „támogató" MDF-ig, melyet a legnagyobb és egyetlen ellenzéki napilap, a legnagyobb ellenzéki párthoz igen közelálló újság ismét úgy akar megbélyegezni, hogy a zsidókkal, Seressel, Izraellel és a neokonokkal hoz összefüggésbe, és szembeállít a „patriótákkal". Aljas politikai szándékot ennek megfelelő eszközökkel valósít meg a Magyar Nemzet.
2006. szeptember 26.:
„Betiltanák a neonáci pártot.” (8.) (Stefan Lázár/Köln). Alcim: „Németországban egyre nagyobb sikernek örvend a nemzeti-demokrata párt.” Képaláírás: „A neonácik pártja egyre népszerűbb.”
„Érdekes” a Magyar Nemzet eljárása, mely sokszor a címmel és a kiemelésekkel operálva csinál egy korrekt cikkből inkorrektet. Így tesz a lap Stefan Lázár amúgy érdekes cikkével is, amelynek alcíme és képaláírása is szöges ellentétben áll a cikk tartalmával. Úgy tűnik, a „wishful thinking” szép példájával állunk szemben. A volt NDK-területén egyre több frusztrált embert megszólító neonáci párt előrenyomulását lehet ugyan „sikernek” nevezni, de sikernek – a távolságtartást megvalósító/létrehozó idézőjel nélkül – nem. Ettől viszont áthallásossá válik maga a szöveg, amit úgy egyébként nem érdemelne meg. Mintha az olvasószerkesztő titokzatos ujja változtatná szélsőjobb-szimpatizáns cikké az eredetileg korrekt tartalmú anyagot.
Balavány György: A Morvay-ügy néhány tanulsága – Globális politikai klímaváltozás, avagy a második világháború lassan véget ér
http://mn.mno.hu/index.mno ?cikk=371918&norel=1&pass=3 ,
illetve Magyar Nemzet, 2006. szeptember 2.
illetve Magyar Nemzet, 2006. szeptember 2.
Gadó János – Szegő Péter
Balavány írása tele van antiszemita klisékkel. Mivel valamennyi bemutatása és elemzése meghaladná lehetőségeinket, ezért csak a legkirívóbb állításokat vesszük górcső alá.
(Morvay kritikája) „[…] nem tetszett Izraelnek, s ami Izraelnek nem tetszik, az a magyar kormánynak végképp nem tetszik.”
Tehát a magyar kormány Izrael vazallusa – állítja Balavány. Ha ez igaz lenne, akkor az Európai Unió rendre Izrael-ellenes döntéseit az EU-tag Magyarország megvétózná vagy Izrael-barát különvéleményt jelente be, esetleg kilépne az Unióból. Azonban egyik sem áll fönt.
„[…] Iránban […] háborítatlanul élnek zsidók […].”
Iránban 1979 elején mintegy nyolcvanezer zsidó élt, nagy részük a társadalom megbecsült részeként. A sahot megdöntő 1979-es puccs után helyzetük lényegesen romlott. Már 1979. március 19-én őrizetbe vették, majd rövid per után május 8-án kivégezték Habib Elghaniant, az Iráni Zsidó Hitközségek Szövetségének tiszteletbeli elnökét, akit többek közt gazdasági imperializmussal, korrupcióval, továbbá „izraeli és cionista kapcsolatokkal” és „Isten ellenségeivel való barátkozással” vádoltak. Az ellenségessé vált légkörnek köszönhetően már 1979 első hónapjaiban húszezer zsidó emigrált Iránból. A ma Iránban élő zsidók létszáma a 69 milliónyi összlakosságon belül 12-40 ezer lehet. Mindennapos a megkülönbözetés: az államigazgatásban és a hadseregben magasabb posztot nem tölthetnek be, 2004-ben a központi vezérlésű iráni sajtó köszöntötte a Cion bölcseinek jegyzőkönyve első megjelenésének századik évfordulóját. Az antiszemita karikatúrák rendszeresek az iráni sajtóban, az Izraellel való kapcsolattartásért börtön jár. Ennyit a háborítatlan életről.
„Hogy Pető cionista vagy sem, nem tudjuk. Lehet, hogy ebben tévedett Morvay, ami emberi joga.”
1., Pető nem cionista, ennek megállapításához elég lett volna elolvasni a http://www.nol.hu/cikk/412692/ -t.
2., Pető Morvay általi lecionistázása a lezsidózás politikailag korrekt változata volt. Auschwitz óta zsidózni Európában nem illik, de a zsidózás tartalmát ki lehet más, politikailag korrekt kifejezéssel, a cionistázással váltani, különös tekintettel arra, hogy 1975-ben a cionizmust, mint olyat az ENSZ indexre tette és ott is tartotta 1989-ig.
„A muzulmánokat is embereknek tekintik Izrael államban – legfeljebb nem annyira, mint a zsidókat; ha viszont ez a helyzet, a cionizmus mai formáját mégiscsak egy rasszizmusváltozatként kell meghatároznunk. Olyan eszmeként, amely közel áll a szélsőséges nacionalizmushoz […], s amely sokszor faji sovinizmusban nyilvánul meg.”
Izrael zsidó állam, ahogy Magyarország magyar, Németország német, Olaszország olasz állam és így tovább. (A cionizmus egyébként a modern európai nacionalizmusok mintájára, Európában alakult ki. Herzlt Kossuth, Bismarck és Garibaldi is megelőzte.) A cionisták annyira tekinthetők rasszistáknak, mint a létező európai nemzetállamok hívei. Egyébként míg az arab Izraelben hivatalos nyelv, a Balavány által oly szívesen reklámozott Iránban nem hivatalos a kurd nyelv, amelyet több millió ember beszél.
Azzal pedig, hogy a cionizmust rasszizmusnak titulálja, Balavány a legszebb szovjet hagyományokat folytatja, hiszen az ezt „szentesítő” 1975-ös ENSZ-határozatot szovjet gyámkodás nyomán szavazták meg.
„Izrael nem szervesen kialakult, hanem mesterségesen és erőszakosan létrehozott s azóta ugyanígy fenntartott állam. Egy ilyen ország […] csak akkor érzi magát valamelyest biztonságban, ha sakkban tarthatja környezetét. Ugyanakkor az Izrael-eszme alfája és ómegája, a cionizmus aduásza máig egy történelmi esemény: a holokauszt.”
Izrael épp annyira alakult szervesen, illetve mesterségesen és erőszakosan, mint bármely más állam. Ezer éve kérdezte bárki is az itt élő frankokat, avarokat, szlávokat, hogy szeretnének-e a magyar állam fennhatósága alá tartozni? István nem volt erőszakos, amikor Koppányt felnégyeltette?
„A politikai mainstream józanabb erői és tekintélyes közéleti orgánumok emelnek szót a katonai-politikai terror, a rasszizmus és a kielégíthetetlen bosszúvágy ellen, amit Izrael képvisel.”
A gyűlölködés itt már ürügyet sem keres, csak szórja a szitkokat.
„Nem akarom relativizálni senki szenvedését; de abszolutizálni sem. Legyen Auschwitz örök mementó […]. A történet nemcsak arról szól, hogy németek gyilkoltak zsidókat, hanem hogy francia az algériaival, angol az indussal, szerb a magyarral, zsidó az arabbal kegyetlenül leszámol, ha a helyzet úgy alakul – s mindez fordítva is történhet.”
A szép humanista záróakkord valójában vaskos Holokauszt-relativizálás a régi klisé szerint: a zsidók – úgymond – ugyanazt csinálják az arabokkal, amit a nácik tettek velük. Ha már azt nem mondhatjuk – mert senki nem hiszi – hogy a Holokauszt nem történt meg, mondjuk azt, hogy a zsidók is olyanok, mint a nácik: akkor nem kell szégyenkeznünk velük szemben.
*
A Balavány által Izraelre okádott szitok-átok tömeg, amennyire kiábrándító, annyira rendszeres a Magyar Nemzetben: az egyetlen jobboldali napilap ma a politikailag korrekt zsidógyűlölet zászlóshajója. Balavány cikkének mondandója ekképp summázható: Izrael olyan mélyre süllyedt, hogy nincs helye a népek családjában. Kérdezzük meg tőle és elvtársaitól: a zsidóknak van?
Balavány György: George W. Bush az élő erő ellen –
A válaszcsapás-effektus végveszélybe sodorhatja az emberiséget
Magyar Nemzet, 2006. augusztus 21.
Szegő Péter
Balavány György publicisztikája a Magyar Nemzet aznapi számában Izrael megsértette a tűzszünetet című hírösszefoglaló kiegészítése, azonban elfogultságával jóval túlmegy annál. Ezzel nem azt akarjuk állítani, hogy maga az hírösszefoglaló nem elfogult. Az, csak nem annyira, hogy érdemben foglalkozzunk vele.
Az írás az Egyesült Államok elnökét kritizálja; ettől persze önmagában még nem lenne antiszemita. Az ellenzéki napilap közírója azonban ezt írja:
G. W. Bush […] kijelentette […]: szerinte győzött Izrael. Fogalmam sincs, ki hogy van vele: halott gyerekek láttán tartósan rosszkedvű leszek, ha valaki győzelmet kiált, miután gyerekeket ölt – ekkora aljasság ritkán fordul elő – nos, attól dühös leszek nagyon. Ki nem?
Balavány a lassan klasszikussá váló „gyerekgyilkos izraeli katona versus ártatlan arab kisgyerek” terminus technicus-szal operál. Azt azonban teljesen figyelmen kívül hagyja, hogy a Hezbollah – amit egyébként az egész írásban egyszer sem nevez terrorszervezetnek – tehet a libanoni civilek, köztük gyerekek haláláról: ha kilövőállásait nem a sűrűn lakott területekre telepítené, az Izraeli Véderő nem volna kénytelen sűrűn lakott területeket lőni.
A publicista a következőket adja Bush elnök szájába:
„Én, én akarok atombombát. Sokat. Izrael akar atombombát, sokat. Mert mi vagyunk a bosszú pénzéhes angyalai; muzulmán harcosokat, nőket és gyerekeket fogunk ölni, akik az olajon ülnek, az olajon.”
Nos.
1., A muzulmán olajhatalmak egy jelentős része – mint Szaúd-Arábia, Kuvait és az Emirátusok – az Egyesült Államok szövetségesei. Nem valószínű, hogy akár az Egyesült Államok, akár Izrael megtámadná valamelyiküket. Persze azt lehetne elemezni, hogy erkölcsileg mennyire védhető ez Egyesült Államoknak a despotikus és fundamentalista muzulmán Szaúd-Arábiával való szövetsége, de Balavány nem itt keresett fogást az Egyesült Államokon.
2., Az Egyesült Államoknak 61 éve van atombombája. Ha a hidegháború idején nem lett volna, Magyarország ma aligha lenne szabad és demokratikus.
3., Izraelnek nem azért van atombombája, mert a „bosszú pénzéhes angyala”, hanem azért, mert az őt körülvevő államok jelentős része a megsemmisítését szeretné. Izrael részéről az atombomba tehát nem más, mint jogos önvédelem. Izrael nem kíván egyetlen országot sem eltörölni a Föld színéről, ugyanez már Iránról, vagy előretolt hadállásáról, a Hezbollahról már nem mondható el.
4., Libanonnak nincs olaja és a mostani háborúnak semmi köze nem volt az olajhoz.
Balavány lendülete nem törik meg:
(Az Egyesült Államok) fegyvereivel és politikai erejével vesz rész Izrael háborús bűneiben. Így volt ez 1978-ban, amikor több százezer libanoni lakost bombáztak ki, és rengeteget öltek meg az izraeliek. Így volt ez 1982-ben, amikor háromezer védtelen libanonit mészároltak le a menekülttáborokban. Egyes becslések szerint Izrael csak a múlt évben kétezer arab származású emberrel végzett, az áldozatok többsége nem volt tizenöt éves. S Izrael néhány hete nagy hatóerejű, úgynevezett „élő erő elleni” rakétákat kért és kapott az Egyesült Államoktól. Lőttek lakóházra, menekülő buszra, mentőautókra. Az egy hónapos háborúnak körülbelül ezer polgári áldozata volt, köztük ismét sok gyerek.
1., Izrael beavatkozása a libanoni polgárháborúba egyetlenegy okra vezethető vissza: arra, hogy a PFSZ folyamatosan támadott észak-izraeli településeket, rajtaütött kibucokon, folyamatosan terrorizálta a polgári lakosságot, egyszóval ugyanazt tette, mint most a Hezbollah.
2., A szabrai és a satilai menekülttáborban történt tömegmészárlás áldozatai nem libanoniak voltak, hanem palesztinok, a vérengzést pedig nem az Izraeli Véderő, hanem az Izraellel szövetséges keresztény milíciák követték el. Mivel Izrael jogállam, egy izraeli bíróság megállapította az akkor védelmi miniszter Ariel Saron közvetett felelősségét, minek következtében a későbbi miniszterelnököt Menáhem Begin kormányfő menesztette.
3., Balavány egy szóval sem említi a harmadik intifáda kezdete (az első még a két világháború között volt, a második 1987-től), 2000 óta meggyilkolt több mint ezer izraeli ártatlan civilt, köztük gyerekeket. Azt is elhallgatja, hogy az izraeli áldozatokat a vérszomjas gyűlölet öli meg, míg a palesztin halálesetek nagy részének ugyanaz az oka, mint most a dél-libanoni polgári áldozatoknak: tudniillik, hogy a kilövőállások, fegyverraktárak és -gyárak sűrűn lakott területek közé vannak beékelve, pontosan azért, hogy a palesztin oldalon legyenek áldozatok, akiket a nyugati médiában lehet majd mutogatni.
4., Hogy az áldozatok fiatalok részben ugyanennek, köszönhető, részben annak, hogy a tizenöt évesnél fiatalabbak aránya az összlakossághoz képest Ciszjordániában 42,9, a Gáza-övezetben pedig 48,1 százalék. Ezt azonban a Magyar Nemzet olvasója nem tudja meg a cikkből.
A közel-keleti iszlám radikalizmust a folytonos provokáció váltja ki. Hogy csak egy példát említsek, a '82-es izraeli offenzíva hatására jött létre a Hezbollah nevű libanoni szervezet.
1., Ártatlanok szisztematikus legyilkolását radikalizmusnak nevezni több mint eufémizmus: hiba. Nevezzük például ifjabb Hegedűs Lórántot radikálisnak. Neki azonban – ellentétben Naszrallahhal, Jaszinnal, és Arafattal – nem tapad vér a kezéhez.
2., A közel-keleti iszlám „radikalizmus” oka tulajdonképpen valóban a folytonos provokáció. A provokáció azonban nem Ciszjordánia megszállása, vagy a libanoni háború, esetleg az osziraki atomreaktor lebombázása, hanem Izrael léte . A szerző még itt is elmulasztja terrorszervezetnek nevezni a Hezbollahot.
A továbbiakban Balavány az Írást idézi:
„Ifjat ölök, ha megüt… hetvenhétszeres a bosszú Lámekhért.” Ez a mentalitás jut érvényre a törpe katonaállam viselkedésében, akárcsak a kulturális válaszcsapásban, amit az európai zsidóság indított a háború után.
1., Izrael nem katonaállam, hanem demokrácia, az egyetlen a térségben, esetleg még Törökország a másik. Nem azért költ horribilis összegeket honvédelemre, mert agresszív, hanem hogy Irán, Szíria és az általuk támogatott terrorszervezetek ne semmisítsék meg.
2., Hogy az európai zsidóság hol, ki ellen, milyen formában, stb. indított kulturális válaszcsapást, a cikkből nem derül ki. Marad a zsidó összeesküvésre történő utalás.
Nemcsak az izraeli, hanem az európai zsidó elitnek is át kellene gondolnia, meddig érdemes […] hamis identitásra alapozni. Konkrétan: meddig akarnak megélni a holokauszt mitizálásából? Ez az üzlet ugyanis a lendületes marketingtevékenység ellenére egyre gyengébben jövedelmez.
1., A Soát nem mitizálja senki, legfeljebb egyesek tagadják, vagy relativizálják. Hatmillió, a zsidósága miatt megölt emberre és arra, hogy a deklarált cél a zsidóság teljes megsemmisítése volt, nem lehet eleget emlékezni.
2., Balavány végre színt vall. Leveszi a posztmodern Izrael-ellenesség álarcát és visszatér a klasszikus antiszemitizmus egyik sokat szerepeltetett témájához: a zsidók mindenben csak az üzletet látják – még a Soában is.
Mindegy, hogy német, magyar, amerikai vagy zsidó fasiszta kezében van a fegyver. […] A gyerekek fontosak, akiket éhínségeknek, járványoknak és háborúknak tesz ki a zsidó-amerikánus világpolitika.
1., Azok után, hogy a fasiszta tengelyhatalmak – főleg a náci Németország – lelkén hatmillió zsidó halála szárad, a „zsidó fasiszta” szókapcsolat több mint relativizálás, több mint antiszemitizmus: már-már blaszfémia.
2., A „zsidó-amerikánus világpolitika” kifejezés azt hordozza magában, hogy a világot a zsidó kormányozzák és uralják. Klasszikus antiszemita panel.
3., A zsidó-amerikánus világpolitika tehet gyerekek éhezéséről, járványokról és háborúkról. Ez a Balavány írásában korábban már megjelent „gyerekgyilkos izraeli katona versus ártatlan arab kisgyerek” egy továbbfejlesztett változata.
Magyar Nemzet, 2006. augusztus 8.
Folytatódik az izraeli terror
Ezzel a címmel jelent meg a Magyar Nemzet augusztus 8-i számának első oldalán az Izraeli Véderőnek a libanoni terrorszervezet, a Hezbollah elleni háborújáról szóló hírösszefoglaló. Az írás Izrael-ellenessége nem haladja meg azt a kritikus értéket, amely miatt szerkesztőségünk foglalkozna vele. A hírösszefoglaló beszámol az izraeli bombázásokról, azok következményeiről, arról azonban nem, hogy mi a bombázások oka.
A cikk Izrael-ellenessége a címben érhető leginkább tetten:
Folytatódik az izraeli terror
Izraelnek a Hezbollah elleni háborúja tehát terror, következik a magát jobboldalra helyező napilap írásából. Nem a terrorra adott válasz, hanem terror. A Magyar Nemzet teljesen figyelmen kívül hagy két dolgot. Egyrészt az évek óta folyó provokációra reagált a zsidó állam, mely a két izraeli katona Izraelben történt elrablásában tetőzött. Másrészt a valóban sajnálatos libanoni polgári áldozatok haláláért főként az a Hezbollah terrorszervezet – illetve hinterlandja: Szíria és főleg Irán – a felelős, amely nemcsak lakóházakat, de gyakran kórházakat és iskolákat – sőt: bizonyítottan ENSZ-objektumokat – használ föl kilövőállásnak. Teszi ezt pontosan azért, hogy Izrael ne lőjön vissza, vagy ha mégis visszalő, libanoni ártatlanok haljanak meg, holttesteik médiabeli bemutatása pedig fokozza az arab, illetve nyugati közvélemény, utóbbin belül a – főleg baloldali – médiaelit Izrael-ellenességét. A másodlagos felelősség a libanoni kormányé, amely nem tudja/nem képes lefegyverezni a Hezbollahot, holott erre kötelezi őt az Egyesült Nemzetek 1559-es, két évvel ezelőtti határozata.
Szegő Péter
Magyar Nemzet, 2006. június 12.
Sitkei Levente: Szentföld az erőszak bűvöletében
Sitkei Levente – még mielőtt június 9-én a gázai strandon bekövetkezett vérfürdőt követő vizsgálat lezárult volna – máris az Izraeli Véderő, a Cahál nyakába varrja a nyolc – ő hetet ír – palesztin halálát. Mint írja:
„Egy izraeli tüzérségi lövedék hét embert ölt meg […]. Az izraeli hadsereg mossa kezeit. Mint mondják, céljaik között nem a civil lakosság tagjainak legyilkolása szerepel, s szívmelengető emberbaráti érzelmekről tanúskodik az is, hogy a katonáknak állítólag megtiltották a sűrűn lakott területek bombázását. Az Izraeli Véderő sajnálja a történteket, de semmiféle felelősséget nem vállal addig, amíg be nem fejeződik a vizsgálat. Mert meg akarják tudni, hogy pontosan ki hibázott. Ha hibázott egyáltalán valaki.”
Tehát – így az üzenet –, még a vizsgálat lezárulta előtt Izrael rasszista hadserege nem vállalja a felelősséget és a vizsgálat úgyis azt fogja kideríteni, hogy a Cahál nem vétkes semmiért. [Azóta az Izraellel különösebben nem szimpatizáló Magyar Rádió honlapján is az olvasható, hogy „ a legvalószínűbb magyarázat, hogy a palesztin szélsőségesek (vajon a terroristákat miért kell szélsőségeseknek eufemizálni? – Sz. P.) tengerpartra telepített aknája robbant fel, ugyanis az utóbbi időben kisebb különleges izraeli egységek behatoltak Gázába, hogy a helyszínen számolják fel a Kasszam rakéták kilövését, és ellenük a palesztinok aknákat telepítettek a tengerpartra”, de „a valódi okot az izraeli vizsgálat egyelőre nem tudja száz százalék pontossággal feltárni, mert szerintük a palesztin hatóságok nem működnek együtt velük” , lásd: http://www.radio.hu/index.php?cikk_id=185371&rid=PUFqTQ .] Hogy a Hamasz-terroristák a robbanás után igyekeztek összegyűjteni a repeszmaradványokat, tettük nyomait eltüntetendő, az a Magyar Nemzet írásából nem derül ki.
Sitkei nem áll meg félúton.
„Egyelőre felfüggesztették a Gázai övezet északi részének módszeres szétlövését, ám ígéretek szerint a vizsgálat lezárása után folytatódni fog minden.”
Szerinte tehát az Izraeli Véderő csak arra vár, hogy ismét ártatlan arab civileket – köztük gyerekeket – lőhessen halomra.
„Izraeli emberi jogi csoportok kimutatásai szerint 2000 októbere óta legalább 1647 olyan embert ölt meg a katonaság, akik semmiféle harci cselekményben nem vettek részt. […] Izraeli békecsoportok rendszeresen kérik, hogy független vizsgálatokat folytassanak le a hadsereg egyes gyilkosságai után.”
Azzal, hogy az antiszemita-anticionista médium zsidó vagy izraeli forrásokra hivatkozik, azt üzeni: mi nem vagyunk antiszemiták: még az izraeli/vállaltan zsidó X vagy Y is ezt és ezt állítja. Ezért (voltak) mérhetetlenül károsak Noam Chomsky, Eörsi István, Izrael Samir vagy Susan Sontag ide vonatkozó írásai: írásaik sok esetben az antiszemitizmus legitimizálását szolgálják.
„Az alkotmányként szolgáló törvénycikkelyek szerint elsődleges Izrael zsidó jellegének megőrzése, ezért pedig mindent meg is tesznek a jogszabályok megalkotói és az azokat hideg vassal betartatók. Máshogy megfogalmazva azt, ami most történt: a cél szentesíti az eszközt. Mint évtizedek óta mindig.”
Izrael célja tehát – sugallja Sitkei – minél több arabot levadászni, hogy ezzel a demográfiai robbanás miatti túlzott szaporulat csökkenjen csekélykét. Ezzel a nézőponttal – azonkívül, hogy a szerző figyelmen kívül hagyja, hogy a zsidó értékek szerint fontos az emberi élet tisztelete – két baj van. Egy: mivel Gáza nem része Izraelnek és a gázai arabok nem izraeli állampolgárok, az ő megölésük nem csökkenti az izraeli arabok arányát. Kettő: napi néhány, évi párezer arab megölése nem tudja megfordítani a demográfiai tendenciákat: mintegy 1 millió 429 ezer arab él a Gáza-övezetben és 2 millió 96 ezer Ciszjordániában, a népszaporulat pedig a legmagasabbak közt van a világon.
„A két oldal között semmiféle egyeztetés nincs, és nem is tervezi a két kormány a tárgyalások felvételét.”
Igen, ez így van. (Bár a gázai kivonulás idején az izraeli sajtó szerint Jeruzsálem és a Hamasz között folytak titkos megbeszélések.) Azonban a Fideszhez közeli napilap újságírója nem írja le ennek okát: a Hamasz vezette kormánynak deklarált célja a zsidó állam megsemmisítése.
„Egyértelmű, hogy Tel-Aviv nem kíván tárgyalásokba bocsátkozni a palesztinokkal, még akkor sem, ha találnának partnert a másik oldalon.”
Egyfelől: ha Izrael találna partnert a másik oldalon, akkor tárgyalna, de (egyelőre) nem talál. Másfelől Izrael fővárosa Jeruzsálem, nem Tel-Aviv: az összes kormányzati szerv Jeruzsálemben működik. Az, hogy Sitkei Tel-Avivot ír, aligha véletlen: a nemzetközi diplomáciával kompatibilisen – az izraeli nagykövetségek legnagyobb része Jeruzsálem helyett Tel-Avivban van – a Magyar Nemzet sem ismeri el Jeruzsálemet a zsidó állam fővárosának.
Pedig az.
Szegő Péter
Magyar Nemzet, 2006. május 29.
Egei Antal: Pokorni Zoltán birodalmat épít. (6.o.)
Érdekes és fontos vita indult a Fidesz választási veresége után a legnagyobb és egyetlen jobboldali napilapban e fiaskó okairól. A Tölgyessy Péter cikke után elkezdett sorozat részeként minden nap egykolumnányi anyagot írnak össze politológusok vagy csak egyszerű szimpatizánsok az áprilisi eseményekről. Így került sor Egei Antal (máig sem derült ki, hogy létező személy-e egyáltalán) egész oldalt betöltő publicisztikájának leközlésére, mely nagy vihart kavart, hiszen ilyen méretű támadásnak még nem voltak kitéve fideszes vezetők a Fideszhez igen közel álló lapban.
„Deutsch-Für Tamás […] maga a lidérc a jobboldalon. […] Azt az olvasókra bízom, hogy Deutsch-Für vajon azért kapott-e kabinetfőnöki szerepet a választások után Orbán Viktor mellett, mert vezekelnie kell, vagy ennek valami más lehet az oka.”
"Egei" közvetlenül semmilyen antiszemita kijelentést nem tesz, csak sejtet, összekacsint a Nyájas Olvasóval. Mi másért lehetne Deutsch-Für kabinetfőnök Orbán mellett, ha nem azért, mert zsidó? – szólhat az üzenet.
A legkeményebb támadásban azonban Pokorni Zoltán részesül. „Ismert, hogy a politikus a pártba (Mármint a Fideszbe – a szerk.) a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetéből érkezett, ahol a keresztény karácsonyból zsidó viccet kreáló Horn Gáborral volt évekig vezető, akivel a mai napig jó kapcsolatokat ápol. Ha a Szövetségen belüli áramlatokhoz kellene sorolni, Pokorni egyértelműen a Fidesz liberális szárnyának az alakja, aki az SZDSZ felé is nyúló, szerteágazó kapcsolatrendszerrel rendelkezik. Az ő parlamentben tett javaslata alapján emlékezünk meg például Magyarországon a zsidó holocaustról, s ő volt az is, aki a XII. kerületben siratófalat állíttatott.”
Horn Gábor nem zsidó viccet csinált a karácsonyból, hanem hanuka és karácsony alkalmából volt egy, a választóinak szóló (egyébként meglehetősen szerencsétlen) üdvözlőkártyája. Aki a Fideszből Horn Gáborral jó kapcsolatokat ápol, az pedig liberális/zsidóbérenc (ezek szinonimák) – sugallja "Egei". Azt, hogy Pokorni javasolta az Országgyűlésben, hogy legyen Magyarországon Soá-emléknap, ráadásul tevékenyen részt vett a XII. kerületi emlékfal felállításában, mind a politikus vétkéül tudják be.
Az álnéven publikáló szerző a választási vereségért tehát a párton belüli (befurakodott?), zsidó vagy zsidókkal kapcsolatot tartó, az ő érdekeket képviselő "liberálisokon" veri el a port.
